Könyvszekereknél vagy antikváriumokban könnyen az ember keze ügyébe kerülhet egy 1977-ben kiadott, vaskos, narancssárga kötet, borítóján Bartha László érdekes illusztrációjával: a körkörösen elhelyezkedő, színes festékcsíkokat mintha fekete kosz fedné. A kép alatt cím: Csikóink kényesek. A magyarországi cigány népköltészetet bemutató gyűjteményt érdemes felcsapnunk, ha jobban megismernénk egy egykor környékünkön virágzó, a hagyományos magyar népköltészettől mégis erősen különböző népi irodalmat.

A kötetben kolompár, vagyis vas- és rézműves cigányok alkotásait gyűjtötték egybe. Mivel ők sokáig őrizték saját nyelvüket, a műveket többek közt Jékely Zoltán, Weöres Sándor, Petri György és Dobos Éva fordításában olvashatjuk.

A könyv szerkesztője Szegő László, akinek szintén sok fordítását tartalmazza a kötet, de az utószót és jegyzeteket is ő írta.

A könyvnek három érdekességét emelnénk ki: az egyik, hogy cigány nyelvű szövegeket is tartalmaz, tehát a ciklusok elején egy-egy költeményt átfuthatunk eredeti nyelven, megérezhetünk valamit azok ritmusából, hullámzásából. A gyűjtemény másik érdekessége, hogy a cigány népköltészet alkotásainak nem válogatott részleteit, egyes művek legjobban sikerült strófáit olvashatjuk, hanem teljes szövegeket. Mint az utószóban olvashatjuk: a szerkesztő arra törekedett, hogy a szövegeket az eredeti előadásmódnak megfelelően, változtatás nélkül közöljék. Harmadsorban érdekes az is, hogy a kötetben közölt legrégebbi közzétett szövegek is csupán alig százötven esztendősek, dacára annak, hogy cigány folklór már a népcsoport Európába érkezésekor létezett.

Relatív késői népművészeti alkotásokkal van dolgunk, ami abból is látszik, hogy a művekben motort, telefont említenek.

És hogy milyen versekre számíthat egy laikus, a cigány népköltészetet csak érintőlegesen vagy egyáltalán nem ismerő olvasó? A művek egy jó része könnyed témájú, verselésében is egyszerű. Jó példa erre az Ahány leány, mind leány című alkotás, mely így szól:

„Ahány leány, mind leány,
Menyasszonyom valahány,
Hanem volt egy fekete,
Jó életem volt vele.

Ahaj, lelkem, istenem,
Leveskét is kér nekem,
Csípős borssal ízesen,
Gond ne rágjon lelkemen.

Kerti virág, mindahány,
A leányok derekán,
Kertben rózsa, tulipán –
Illatozzék a leány.”


Számos rövid, négysoros, mondókákat idéző szösszenetet is olvashatunk, ilyen például az Ahaj, Isten, add őt nekem című vers:

„Ahaj, Isten, add őt nekem,
Ne fájjon a szegény fejem,
Ahaj, Isten, add őt nekem,
Ha már egyszer úgy szeretem.”

A szerelem, az éhség, a tolvajlás, a gyilkosság, a börtön, az anyai szeretet vagy annak hiánya mind-mind visszatérő elemei a verseknek. Egészen egészen komplex érzéseket leíró, balladisztikus hangulatú szövegekkle is találkozunk. Jó példa erre A mi házunk szalmával van befedve című alkotás, melynek egy részlete így szól:

„A mi házunk szalmával van befedve,
az ostorom az asztalon keresztbe.
Feleségem egész nap csak bort vedel,
nagy a világ, mégse férek benne el!

Jaj, istenem, se ital, se eleség,
egy szegénynek mire jó két feleség?
Egyiket a dunna alá fektetem,
másikat meg a házunkról elverem.

Három hete, hogy a Tiszán halásztam,
könnyeimtől még egy halat se láttam –
ihol hozza babám kendőjét a víz,
abba törlöm a két szemem könnyeit.”

A kötetet valószínűleg nem egy ültő helyünkben olvassuk majd el, talán nem is nyúlunk érte nap nap után. Ugyanakkor érdemes a Csikóink kényesek-be időről időre beleolvasni – ezek a versek egyszerűségükben is megkapóak, nyomot hagynak bennünk.

Olvasmányvadász rovatunkban korábban Bartos Tibor Sosemvolt Cigányország című, cigány meséket egybegyűjtő kötetéről is írtunk. A cikket az alábbi linkre kattintva olvashatják:

Nem azért, hogy dicsérjem magunkat, de szép ez a mi fajtánk | Magyar Krónika

Az elsősorban műfordítóként ismert Bartos Tibor az ötvenes években gyűjtötte össze az újpesti szegkovács cigányoktól hallott meséket. Kincs ez a kötet, ha jobbára elfeledett, láda mélyén megbúvó kincs is.