Nézz a kép mögé! című sorozatunkban híres festmények mögötti történetek elevenednek meg előttünk. A mesélő: Bencsik Gábor. A mű ezúttal: Na’Conxypan város a Marsban Gulácsy Lajostól
Különös ennek a képnek a címe: Na’Conxypan város a Marsban. Mintha itáliai táj lenne, ami érthető is, hiszen a festő, Gulácsy Lajos ha csak tehette, Olaszországban időzött. Kisvárosnak tűnik, de mindjárt a kerítés mellett szántóföld barnállik. Apró alakok furcsa kalapban, háttal, a nézőtől távolodóban – az ilyen mindig időtlenséget sugall. Béke és csönd – de mi az az alak ott a vörös torony tetőzete alatt? És egyáltalán, mi az a Na’Conxypan?
Vannak festői életművek, amelyeknek minden darabja külön-külön is lezárt egész. Egy Markó Károly festmény például egymagában is maradéktalanul élvezhető, nem szükséges hozzá ismerni a festő élettörténetét és más műveit. De vannak olyan életművek is, amelyek egyes darabjainak megértéséhez az egésznek az ismerete szükséges, mert minden egyes kép összecseng a többivel.
Amíg nyitva volt, Gulácsy, saját szavával a káprázatok festője egészen kivételes életművet alkotott, pedig műveinek a jelentős része elpusztult, elkallódott. Bár gyakorlatilag autodidaktaként kezdett festeni, tudni lehet róla, hogy szorosan követte a kora festészetének alakulását, személyes ismeretségben állt a kor összes jeles festőjével, a hagyományokhoz hű Munkácsyt és Székely Bertalant éppúgy becsülte, mint az újító Rippl-Rónait, sőt az avantgárd Kassákot. Járta a képtárakat és kiállításokat, volt, hogy régi mestereket másolt, volt, hogy átköltötte őket, de legfőképpen a saját álmait, vágyait és félelmeit festette a maga senkiéhez nem hasonlítható módján. Mondták rá, hogy szimbolista, dekadens, szecessziós, impresszionista, szürrealista vizionárius, de igazából önmaga volt, testvértelen és hontalan a művészetben és a magánéletben is.
Tragédiákkal terhes családban nőtt föl. Az apját huszonhárom évesen veszítette el, attól kezdve egy józsefvárosi szoba-konyhás lakásban élt a zsarnoki túlszeretetével ránehezedő édesanyjával. Tőle szökött el, ha csak tehette, Olaszországba, koplalni, gyönyörködni a tájban, a városokban, a műalkotásokban és álmodni magának egy külön világot, amelyben otthon lehet. Voltak barátai, de nem volt soha társa, csak a vágya a szépségre, a szerelemre. Egészen valószínűtlen ember, mondták a barátai a nyurga, furcsa arcú fiatalemberre, aki időnként reneszánsz ruhákban fényképezkedett, és aki egy egész külön várost talált ki magának: Na’Conxipánt. Saját nyelvet, saját népet, saját történeteket gondolt ki a maga teremtette városának, bizonyára azért, hogy ott elrejtőzhessék.
Na’Conxypan hercege címmel 2023. április 7. – augusztus 27. között Gulácsy Lajos életmű-kiállítása látható a Magyar Nemzeti Galériában
Ez a kép itt az első ábrázolás Na’Conxipánról, 1902-ből. Álomvilág, idill, azzal a rettenetes alakkal ott a torony mellett függve. De egy percig sem szabad hinnünk azt, hogy a tudat által kontrollált, szerkesztett kép, hogy Gulácsy valamely szándékkal festette ezt vagy azt a részletet. Ez az ő őszinte, belső, megfontolásokat nélkülöző víziója, és azért festette meg, mert így tudta megragadni.
Azóta is kísérti a különös nevű város a magyar szellemet. Weöres Sándor az 1943-ban megjelent kötetében egész versciklust szentelt Na Conxy Pannak. Juhász Gyula Gulácsy Lajosnak című szép versének zárósorában idézi fel, Kormos István pedig talán élete legszebb versét írta Gulácsy ihletésére: Nakonxipánban hull a hó.
Csontváryt életében észre sem vették, a halála után sok évvel fedezték fel, hogy mára a legszűkebb kánon vitathatatlan része legyen. Gulácsyt életében szerették, aztán az emléke elhalványult, és csak fokról fokra fedezték fel újra, hogy a műkritika az életében kivívott elismerésnél sokkal magasabbra emelje. Nem kétséges, hogy most már meg is marad ott.
Május a mentális egészség hónapja. Összeállításunkban olyan mondatokból állítottunk össze tablót, amelyeket a legkülönbözőbb élethelyzetben lévő alanyaink mondtak ugyanarról. Gondolataik mélyén közös kérdés rejtőzik: hogyan lehetne jobban, boldogabban élni? Válaszok a teljességről, a teljesség igénye nélkül.
Gálffy Lola tehetséggel és örömből festett, de ambíció nélkül. A művészfeleségeket bemutató kiállítás-sorozatban az ő munkáival és történetével ismerkedhetünk meg Szentendrén.
Az 1862-es londoni világkiállítás magyar vonatkozású fotóit mutatják be a Néprajzi Múzeumban a Magyarország színezve – Rejtőzködő fényképek 1862-ből című kiállítás programnapján május 18-án, a múzeumok világnapján.
A budapesti hídtörténetet bemutató állandó kiállítást a Közlekedési Múzeum rendezte be a Szabadság híd pesti hídfőjénél, az egykori vámszedőházban.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
