A régész feladata nem egyszerű, hiszen több száz vagy ezer éves történeteket kell felgöngyölítenie töredékes információk alapján. Megnéztük, hogy egy kora avar kori temető feltárásakor milyen bizonyítékok alapján és merre indul meg a nyomozás.
Az ásatások meghatározó részét valamilyen építkezés, beruházás előtt végzik. Ezek a munkálatok nagy mélységben mozgatják meg a földet, így a régészek jó eséllyel bukkannak érdekes lelőhelyekre, amelyek múltunk kincseit, közös kultúránk emlékeit rejtik. A szakemberek gyakran találnak temetőket; a sírok először sötét foltként mutatják meg magukat az avatott szemnek. Nem történt ez másképpen 2021–22-ben sem, amikor a Janus Pannonius Múzeum és az Ásatárs Kft. feltárást végzett a Baranya megyei Babarc község határában az M6-os autópálya építéséhez kapcsolódóan. A Duna szintjéből kiemelkedő löszfennsíkon háromhektárnyi területen fekvő kora avar kori temetőt tártak fel.
| Ásatás a világhálón A Pazirik stúdió 2023-ban készített rekonstrukciós rajzokat a Babarc környéki avar kori sírokról. Ehhez kapcsolódóan létrehoztak egy „animate on scroll” (AOS) oldalt is, amely a rekonstrukció értelmezését és a régészeti munka hátterét van hivatva bemutatni; ez egy egérgörgő segítségével kezelhető interaktív felület. A stúdió a munkájával megnyerte Az Év Honlapja verseny oktatási kategóriáját, illetve az abszolút győzelmet is megszerezte. |
A régészet rengeteget változott az utóbbi években, az időigényes hagyományos feltárási módszerek mellett megjelent például a fotogrammetria. Ennek lényege, hogy például drónfelvételek alapján a szakemberek olyan képi alapú virtuális környezetet tudnak létrehozni, amelyben méréseket végezhetnek. Röviden: egyszerűbben meg tudják határozni a feltárandó területek kiterjedését, könnyebben átlátják a domborzati viszonyokat, a munka előrehaladtával pedig viszonyrendszerben látják a sírok, romok, leletek elhelyezkedését, méretét. Emellett az egyéb háromdimenziós képalkotási módszerek, térinformatikai rendszerek, precíziós geodéziai, valamint detektoros műszerek használata is része a modern archeológia eszköztárának. Miután feltártak egy gödröt, részletes fotózás, leírás és rajzdokumentáció készül, majd geodéziai bemérést végeznek. Csakis ezt követően emelik ki a sírok tartalmát, közben pedig minden apró részletet feljegyeznek, például a tárgyak méretét, egymáshoz való viszonyát, ugyanis egy temető sírjából akár több száz tárgy is előkerülhet.
Az illetékes múzeumban elkezdődik a restauráció, a leltározás, a rajzok digitalizációja, valamint a pontos temetőtérkép elkészítése. A nyomozás ekkor lép át egy újabb szakaszba: a detektívek, tehát a régészek hozzálátnak a tudományos feldolgozáshoz, a bizonyítékok értelmezéséhez.
A babarci temetőéhez hasonló, gazdag és különleges avar kori leletanyaggal csak nagyon ritkán találkoznak a régészek a Kárpát-medencében.
Gazdag alatt nem pusztán az elhunytak mellé temetett aranytárgyakra kell gondolni – bár ebből is akadt bőven, minden sírban találtak, valahol nem is egyet. Ami az érméket illeti, tizenhárom bizánci aranypénz került elő tizenegy sírból. Ezek egy részét átfúrva hordták a nyakukban, vagy a halottak koponyája mellett hevertek obulusként. Utóbbi jelenség az antikvitásban gyökerezik, Kharónnak, az alvilág révészének hagytak fizetséget az elhunyt szájában vagy kezében. A szokást Eurázsia több helyén átvették, így a kora avar korban is feltehetően ezzel a szándékkal tették a holtakhoz az érméket.
A feltárt negyvennégy sírból szép számmal emeltek ki egyéb nemesfémekből készült tárgyakat, ékszereket, fegyverzetet, valamint díszes lószerszámokat is. Az elhantolt férfiak többsége fegyverrel, sokszor teljes felszereléssel, vas-, ezüst- vagy aranyozott bronzveretes övvel, karddal, lándzsával és íjfelszereléssel feküdt a föld mélyén. A tárgyi emlékanyagban – a fegyverzetben, viseletben, ékszerben egyaránt – a saját anyagi kultúrájukon kívül bizánci, meroving, germán (langobárd) és helyi hatásokat figyelhetünk meg. Eredeti hazájukból hozott szokásuk szerint gyakorta melléjük fektették felszerszámozott lovukat is egy deszkákkal elválasztott üregbe. Az ilyen típusú összetett sírokat fülke- vagy padmalyos sírnak nevezzük attól függően, hogy hol feküdt a halott. Amennyiben a rövidebb végen alakítottak ki számára helyet, fülke-, amennyiben a hosszanti oldalon, padmalyos sírról beszélünk. Ló-, juh-, kecske-, szárnyas- és szarvasmarha-maradványokat is találtak a holtak mellett. Az önálló lósírok szokása germán rítus átvételére utalhat.
Babarcon a temetkezés rendje egyedi mintázatot mutat, nem sorban helyezkedtek el a sírok, hanem szétszórtan, kisebb csoportokban vagy magányosan. A temető egyes pontjain szakrális tereket és halotti lakoma nyomait fedezték fel a régészek, valamint egy nyílhegyekkel teli ládika is előkerült. Elképzelhető, hogy a hadjáratok alatt távolban meghalt harcosok emlékére jelképes sírként alakították ki ezeket a tereket, de nem kizárható az sem, hogy a temetési szertartás során játszottak szerepet. Az étel- és italáldozatok, a halotti tor, illetve az előbb említett, „szent ligetként” is értelmezhető terek nyomai mind arra engednek következtetni, hogy a sokszínű leletanyag ellenére konzervatív temetkezési szokásai voltak a babarci közösségnek. A sztyeppei népek hitték, hogy az elhunyt lelke, ha rövid ideig is, tovább él a földön, ezért a temetés után ételmaradékot és áldozati tárgyakat hagytak a sír közelében. Igyekeztek minél alaposabban, mondhatni pazarlóan felkészíteni a halottat a túlvilági utazásra. Ennek a jele, hogy a gazdagabb holttestek mellé egész lovat helyeztek, nem csak testrészeket, ahogyan például a kérdéshez sokkal praktikusabban álló magyarok.
Gallina Zsolt régész, az Ásatárs Kft. vezetője elárulja, korábban azt hitték, csak egy-két nemzedék használta a temetőt. Ezzel szemben úgy tűnik – a bizánci aranypénzek datálásával összhangban –, hogy legalább három-négy, talán öt generáció temetkezett ide. Fontos, hogy a férfiak maradtak mindig helyben, a közösségben, a nők sokszor máshonnan érkeztek. A nomádok nem házasodtak rokonokkal, és előfordult, hogy idegenből hoztak feleséget. Egy férfijogú társadalom női meghatározottsággal – így lehetne a legjobban összefoglalni a jelenséget, mutat rá a szakember. Elképzelhetőnek tartja, hogy a sírok leletanyagában megfigyelhető germán hatások is a nők révén érték el a közösséget. Erre utalhat, hogy találtak olyan női tetemeket, amelyeket kelet-európai szokás szerint temettek el, de germán viseletben. Ezt a teóriát erősíti, hogy a közelben – Kölkednél – langobárdok éltek, akikkel diplomáciai okokból akár házasodhattak is. Feltételezhető, hogy azért telepítették őket a germánok közelébe, hogy sakkban tartsák őket. Az avaroknak alávetett babarci közösség a temetkezése alapján valószínűleg a velük érkező egyéb, a Tiszántúlon letelepedett kelet-európai nomádokkal áll rokonságban, de ezt a genetikai vizsgálatok fogják bizonyítani vagy cáfolni – emeli ki Gallina Zsolt.
A babarci közösség jelentős változásokon ment volna keresztül, ha tagjai a térségben maradnak a késő avar korig – hiszen folyamatosan változott a kor, a divat, illetve ki voltak téve a germán és bizánci hatásoknak is –, a 7. század közepe táján azonban egyik pillanatról a másikra eltűntek. A korszakban az onogur bevándorlás következtében felbolydultak az Avar Kaganátus népei, így lehetséges, hogy máshová telepítették őket. Persze az is előfordulhatott, hogy az onogurok alávetettségébe kerültek, és egy késő avar kori temetőben megtaláljuk majd az elszegényedett leszármazottaik maradványait – foglalja össze a régész a nyomozás eredményeit.
