Kevesen tudják, hogy az analóg globális forradalma a képregényes világból indult ki. A tengerentúlon 2002 óta megrendezett Ingyenképregénynap újra tömegeket vonzott az ezredfordulón már kevésbé prosperáló képregényüzletekbe, s innen vették az ötletet a lemezárusok, hogy a Lemezboltok napjával és hasonló rendezvényekkel tudatosan törekedjenek a vinilkultúra népszerűsítésére. A hazai képregényélet fontos eseménye a nemzetközi hírű rajzoló, Futaki Attila új művének megjelenése. A Tallai Gábor író közreműködésével született kötet Puskás Öcsi életét és korát mutatja be: tökéletes kiegészítő a foci-Eb izgalmai mellé.
Az 1956-os pesti srácok hősiessége előtt fejet hajtó, 2017-ben megjelenő Budapest angyala után a magyar történelem egy újabb izgalmas fejezetét feldolgozó képregény kiadására vállalkozott a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. A megvalósítást az előbbi mű bejáratott szerzőpárosára, Tallai Gáborra és Futaki Attilára bízták, az összeszokott író-rajzoló duó keze nyomán pedig megszületett a 10 – A Puskás című, különleges hangulatú album. Az Aranycsapat legendás kapitányáról még sosem jelent meg hasonló műfajú alkotás, olyan meg pláne nem, amely ekkora terjedelemben, ilyen részletességgel és sokszor iróniába hajló képi-szövegi humorral mutatja be az életét, sportkarrierjét. A háttérben ráadásként finoman felsejlenek a korabeli, szűkös atmoszférájú magyar mindennapok is, bennük Rákosi Mátyás a diktatúra, az 1951-ben koncepciós perben elítélt és kivégzett, tizenkilencszeres válogatott futballista, Szűcs Sándor pedig az áldozatok szimbólumaként tűnik fel. A valós események és az alkotói képzelet elegyítésének eredménye egy minden korosztály számára más-más rétege miatt érdekes könyv lett, abszolút korhű, mégis érthető nyelvezettel és persze a jellegzetes Futaki-stílussal megtámogatva: a kissé komor, kelet-európai hangulatú, kékes-szürkés színvilágra az élénkvörös válaszol, ami egyszerre idézi meg a fenyegető kommunista időket és a mindenkori magyar válogatott mezét.
„A 10-es szám csupa rejtély és erő. Akinek 10-es a száma, a szerencse fia. Az, hogy a »szerencse forgandó«, nem azt jelenti, hogy olykor van, olykor meg nincs. Azt jelenti, biztosan el fogsz bukni. De amikor újra felállsz, az felemelkedés”
Puskás Öcsi életének főbb csomópontjai, a közvetlen környezetében lezajló események természetesen a képregény sorvezetői, de mivel az alapsztori mégiscsak fikció, történetileg nem igazolható epizódok és kitalált, ha úgy tetszik, szimbolikus szereplők is megjelennek – afféle korfestésként. Ilyen például a Gróf becenevű mestertréner, akit a magyar futball máig visszasírt hőskorának több karakteréből gyúrt össze az író Tallai Gábor: Puskás és Bozsik, a két elválaszthatatlan jóbarát tőle tanul focizni gyerekként. Az Aranycsapat tagjainak és néhány kulcsfontosságú, nem csupán magyar színekben játszott meccsnek a megidézése természetesen kihagyhatatlan volt. Így például a képregény abszolút és katartikus csúcspontja – persze az 1953-as, Anglia elleni 6:3-as magyar győzelmen túl – az 1960-as glasgow-i BEK-döntő. A Real Madrid és az Eintracht Frankfurt összecsapásán a Real 10-es számú játékosa, akit a lelátókról Panchóként éltettek, négy gólt rúgott. Ezt azóta sem ismételte meg senki hasonló súlyú mérkőzésen, és persze a magyar szív könnyen beleérezheti az 1954-es vb-döntőn éppen a nyugatnémetektől elszenvedett vereség fölötti elégtétel szándékát is.
A 10 – A Puskás alkotói kifejezetten törekedtek rá, hogy ne „fociképregény” kerüljön ki a kezük körül, amit csak a bennfentes rajongók értenek-értékelnek. Tallai Gábort az emberi oldal is nagyon izgatta, így különösen az a kérdés, miért hagyta el Puskás Magyarországot, mikor ünnepelt sztárként az egész ország körberajongta, feleségével pedig példás házasságban élt. A gólzápor mögötti drámát keresve pedig meg is találta a számára adekvát és így a kötetben is hangsúlyosan megjelenő választ. Puskás élete 1956-ban mélypontra jutott, az életkedve megkopott, jó pár kilót magára szedett, sportolóként pedig jól tudta, ha gyorsan nem lép valamit, lelkileg hamar a padlóra kerülhet. Ezért ahelyett, hogy a Rákosi-rendszert váltó kádári rezsimmel kiegyezve annak reklámarca lett volna, beleugrott az ismeretlenbe úgy, hogy sem abban nem lehetett biztos, hogy harmincévesen képes-e még visszakapaszkodni a csúcsra, sem abban, hogy „dezertőrként” visszatérhet-e valaha a hazájába.
„A kommunisták egyik legrosszabb tulajdonsága, hogy betartják az ígéreteiket. Az elvtársak kérésére a FIFA másfél évre eltiltotta az akkor harmincéves Puskást a játéktól. Ő azonban nem adta fel. Néhány hét alatt lefogyott, edzeni kezdett, és újra csúcsformába lendült. A Real Madrid játékosaként sokszor lett gólkirály, de a lelátókról többé nem azt kiáltották rajongói, hogy »Öcsi«, hanem új, spanyol nevét: Pancho!” – olvashatjuk a könyvben. Csaknem tíz év jutott még neki a világ egyik legjobb klubcsapatában, majd edzőként is számos trófeát begyűjtött. Mindezt, legalábbis Tallai Gábor szerint, két dolognak köszönhette: a Teremtőnek és a személyiségének – nagy formátumú ember ugyanis sok van, de igazán szeretetre méltó köztük csak kevés.
Ennek a fajta zsiványsággal kevert szeretetreméltóságnak a képi megjelenítése nem volt könnyű. A korábban mások mellett a Disney-nek, az amerikai GQ magazinnak és a The New York Timesnak is dolgozó Futaki Attila szerint amúgy is mindig problémás, amikor nem egy fikciós karaktert, hanem egy mindenki által jól ismert, emblematikus személyt és környezetét kell kapásból felismerhetően, mégis egyedien, a saját művészi stílust, névjegyet megtartva megrajzolni. Puskás Öcsinek pláne rettentően nehéz megjeleníteni a karakterét, hiszen az emberek a fejükben élő jóvágású, mindig csibészen mosolygó embert szeretnék a papíron is viszontlátni, és nem azt, amit mondjuk a rajzoló gondol vagy képzel róla. Kicsit olyan ez, mint amikor előbb elolvasunk egy könyvet, majd a filmadaptációját látva csalódást érzünk a szereplőválogatás miatt.
A Puskás jellegzetes félmosolyával való hosszas küzdelem végül szerencsére győzelemmel zárult. Futaki Attila számtalan skicc és próbálgatás után rájött arra, hogy a száj finom felívelése révén még a drámai jelenetekben is megőrizhető a kollektív tudatunkba égett, félmosolyú Puskás-kép. Más esetben viszont bátran kísérletezett a valóság vizuális felülírásával. Amikor például először lerajzolta az 1952. májusi szovjet–magyar barátságos válogatottmérkőzés helyszínét, a moszkvai Gyinamo-stadiont, panelházakat helyezett el a háttérben. A Terror Háza Múzeumtól kapott archív felvételek révén később kiderült, hogy az arénát valójában üres puszta vette körül, sőt reflektorok sem világították be a meccset. Futaki viszont nem szerette volna, hogy ennyire kopárak legyenek ezek a dicsőséges jelenetek, így végül „felszerelte” a lámpákat, és gyárépületekkel tarkította a környéket.
A hasonló precizitással kidolgozott, fantázia és valóság határán remekül egyensúlyozó látvány pedig nem csupán a rajzok, hanem a könyv kemény borítós kiadásának megtervezésekor is elsődleges szempont volt. Annál inkább is, mert ahogyan a címadója egykor, úgy a 10 – A Puskás kötet is világhódító útra indul, hamarosan megjelenik angolul, és a szerzőpáros reményei szerint a Budapest angyalához hasonlóan a francia és az olasz nyelvterületet is meghódítja majd.
Hajdú Farkas-Zoltán regényfolyamában a pálfordulásokkal és egyszerre jó és rossz szereplőkkel teli közép-európai történetek mellett saját és családja életét is meséli. Az íróval a kézírás fontosságáról, a posztmodernről, a progresszív és a konzervatív irodalomról beszélgettünk, és arról is, miként interjúvolta meg a világhírű filozófust, Hans-Georg Gadamert.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
