Kétszázötven éve született a német romantikus festészet különutas, a mai napig erőteljes hatást kifejtő alkotója, Caspar David Friedrich. Valójában Friedrich festészetétől eredeztethető a természeti táj fogalmának átértelmezése, a lélektani táj ábrázolásának megszületése, valamint a természet transzcendens és metafizikus kontextusba helyezése az ábrázolóművészetek területén.

Fejér János fotográfiái esetében a természet fragmentumai ugyancsak központi, sőt főszerepet kapnak; a folyamatos jelenlét az erdőkben és vízpartokon számára nemcsak az alkotás, de saját élete egyik elengedhetetlen lételeme.

Fényképeit különféle archaizáló technikákkal rögzíti, melyek fundamentálisan határozzák meg az alkotások látványvilágát és üzenetét. E munkákhoz társulnak a Virág Benedek Ház kiállításán azok a lámpák is, amelyeket az alkotó a természetben fellelt állati maradványokból vagy használhatatlanná vált, ezért kidobásra ítélt tárgyi eszközök alkatrészeiből konstruál. 

Manapság a különféle archaikus és archaizáló fényképészeti technikák, valamint az analóg fotó sajátos reneszánszát éljük, ugyanakkor kevés példát látunk a fényérzékeny réteg igazán releváns használatára, ami a felszínes formalizmuson túl többet tud mondani számunkra a megelőlegezett nosztalgiánál. Fejér János alkotásai esetében az esztétikán túli többlet azonban egyértelműen megmutatkozik.

Nála nincs üres esztétizálás, az analóg számára nem cél, hanem a lehető legtermészetesebb, magától értetődő eszköz. Anyaghasználatában a papírnegatív nyomán készült kontaktmásolat ugyanúgy felfedezhető, mint a korrodált fémalapra felvitt emulzió. Utóbbi képei esetében még az is elmondható, hogy a felvételek elkészülte után az anyag tovább formálódik, változik és alakul, hovatovább: él, s az élet körforgásának részévé válik. 

Fejér János munkáinak témája, valamint konstruált lámpáinak világa elválaszthatatlanok az alkotó életétől, aki évente több hetet, de ha összeadjuk, akár hónapokat is a társadalomból kivonulva, a modern civilizációtól távol tölt. Ennek is köszönhető, hogy a természettel való szoros kapcsolata minden egyes műalkotásában manifesztálódik. Fotográfiái témái többnyire állati tetemek, testrészek, levetett agancsok; lámpái fragmentumai pedig haszontalanná vált és kidobott tárgyak megtalált alkatrészei a húsdarálótól a váltótengelyen át a néhai nagyítógépig.

Miközben Fejér a természetet nemcsak rituálisan, de tevőlegesen is megtisztítja, a tárgyakat új kontextusba helyezi, új értelemmel, tudással és funkcióval ruházza fel létezésüket. Lámpái többnyire úgy születnek, hogy addig keresi, próbálja összeilleszteni a darabokat, megtalálni az egymással létrejövő formai kapcsolódásokat, míg azok létre nem jönnek. 

Felmerül a kérdés, hogy vajon Fejér János lámpái funkcionális tárgyak vagy művészeti alkotások? Az biztos, hogy nem klasszikus dizájntárgyak, nem is szobrok, de mindegyiknek helye van a családi otthonban, legyen szó a gyerekszobáról vagy egy olvasólámpáról a nappaliban. És itt jegyezzük meg: e tárgyaknak egy kiállítótér falai között is rendeltetésszerű helyük van, hiszen mégiscsak túlmutatnak önmagukon.

Mindamellett érdemes kibontani röviden a fény funkcionális hasznát és szimbolikus jelentését, jelentőségét is.

A régi korokban az emberek a nappal keltek és feküdtek, a fénynek tehát minden szempontból kiemelt szerepe volt, spirituálisan is. Például a téli napforduló a fény születésének az ünnepe, a kereszténységben pedig Jézus születésének az eljövetelét is hirdeti.

A zsidó vallásban a fény a jó, a tiszta, az isteni megtestesítője, a buddhizmusban az egót borító, téves célokkal megtévesztő fátylat ugyancsak a bölcsesség fénye képes megvilágítani. És hát ne feledjük, mielőtt Johann Wolfgang von Goethe kilehelte weimari otthonában a lelkét, ugyancsak több fényt, több világosságot, még több szellemi tudást kívánt. Mindezek után jusson eszünkbe az is, hogy fény nélkül nincs fotográfia sem. 

Hogy vajon mi a kiállított művek szándéka és üzenete, azt a Fejér Jánosról lapunkban korábban megjelent írás kapcsán maga az alkotó világította meg:

„A természetben való létezés feltétele a részletes megismerés és megértés. Ha törvényeit és szabályrendszerét megértjük, és használni tudjuk, akkor a részesévé válhatunk. Működésének egyik kulcsszava a körforgás, rendszerében a »haszontalan« értelmetlen fogalom. Minden alkotóeleme létrejöttétől megsemmisüléséig küldetést teljesít. Munkáimban ezen folyamatokból emelek ki egyes alkotóelemeket, melyeket a fotográfia eszközével kezdek vizsgálni. Körüljárva azok funkcióiból adódó formavilágát, anyagi szerkezetét, történetét.”

Egy felvételben az egész világ: Fejér János képei | Magyar Krónika

Családi portréktól sajátos személyes mitológiát építő talált tárgyakig terjed Fejér János fotográfus írásunkhoz válogatott anyaga.

Fejér János megfigyel, gyűjt és újraalkot – hovatovább új minőséget hoz létre. Az alkotó nem pusztán tiszteletben tartja a természetet, de igyekszik is megérteni azt. Tevékenységével, alkotásaival, lehetőségeivel élve illeszkedik bele abba a bizonyos természeti körforgásba. Végső produktumként pedig ott vannak a művek, amelyeket szemlélve és megértve esélyt kapunk arra, hogy visszataláljunk az alkotás folyamatának és befogadásának eredeti, archaikus céljaihoz és szándékaihoz. 

A Formák, terek, funkciók című kiállítás december 18-ig tekinthető meg a Virág Benedek Házban.

Fotók: Virág Benedek Ház/Kámán Albert