Ritka kivétel ez a megkopott lap a kor képeslapjainak sorában, hiszen nem valami nevezetes épületet, szép tájat vagy hangulatos környezetet ábrázol, inkább a kétkezi munka dokumentuma. Meg sem címezték, fel sem adták, nem „futott”, ahogy a gyűjtők a postát megjárt lapokat nevezni szokták. Talán egy könyvbe került könyvjelzőnek, talán valami asztalfiókban lapult meg, hogy száz év után előbukkanjon újra, és a világnak megmutassa a mádéfalvi téglagyár egykor élt munkásait.
A felcsíki település nevéről, amit ma Madéfalvának mondunk és írunk, mindenkinek a székely veszedelem jut az eszébe. Ismert a történet: 1763-ban az Erdélyben már jól berendezkedő Habsburg kormányzat elérkezettnek látta az időt, hogy a mindaddig szabad jogállású székelyek között is sorozott ezredeket állítson fel. A tiltakozó székely elöljárók itt gyűltek össze, hogy megtanácskozzák az ügyet. Siskovics altábornagy azonban a tárgyalás helyett 1764. január 7-én, Vízkereszt utáni hajnalon ágyúval lövette az alvó települést, több mint kétszáz ember, köztük gyerekek és asszonyok halálát okozva. Aki életben maradt, azt börtönbe vetették vagy erőszakkal besorozták – ekkor kezdődött a székelyek kivándorlása Moldvába, a már rég ott élő csángók közé.
Amikor a képen szereplő emberek megálltak egy percre a munkával, hogy a fotográfus elkészíthesse a fényképet, minderre aligha gondolhattak. Inkább örültek annak, hogy kis időre letehetik a lapátot, rátámaszkodhatnak a nyelére, és elcsodálkoztak azon, micsoda különös szerkezetekkel foglalkoznak az urak a maguk szórakoztatására. Aztán a fotográfus megköszönte a türelmet, összepakolta a fölszerelését, a munkavezető pedig rászólt a bámészkodókra: na emberek, dologra. Azzal gördült tovább az idő kereke, nekünk, kései utódoknak hátrahagyva a megállított pillanatnak ezt a lenyomatát.
Győrszentmárton (Pannonhalma), 1916 | Magyar Krónika
Üzenet a múltból sorozatunk előző részében 1916-ba, Győrszentmártonba „utaztunk”.
