Nem akart új egyházat alapítani, csak jobbá tenni a meglévőt, visszavezetni a helyes útra. Luther Mártonnal az történt, ami sok reformerrel: az értetlenség, a fenyegetés és az, hogy el akarták hallgattatni, egyre nagyobb ellenállást váltott ki belőle. Nem dacból, hanem mert egy konfliktusban minden és mindenki kendőzetlenebbül mutatkozik meg, az ellentétek kiélesednek. A katolikus vezetők, a pápa és a mellőle félelmükben kihátrálók mind abban erősítették meg őt, milyen nagy a baj az egyházban, milyen messze került az intézmény gyakorlata Jézus eszméitől.
Luther Márton az emberiség történetének egyik legnagyobb hatású alakja volt, pedig sokáig úgy tűnt, csupán egy jófejű gyerek, akit érdemes taníttatni, és akit amúgy meglehetősen ridegen neveltek a szülei.
Apja családja még parasztként dolgozott, de Hans Luther – pontosabban Hans Luder – már a szorgalmának köszönhetően vájár lett, majd vállalkozó és tagja Mansfeld város vezetőtestületének. Tele volt ambícióval, és ezeket a fiában akarta csúcsra járatni. A kis Martint a helyi iskola után Magdeburgba, Eisenachba majd az erfurti egyetemre küldte. Jogász lesz belőle, igazi úriember, gondolta büszkén. A fiú időnként felhozta ugyan, hogy beállna szerzetesnek, de a család erről hallani sem akart.
A legenda úgy tartja, egy különösen erős vihar közben fogadta meg Luther Márton, hogy szerzetes lesz, de a kutatások szerint az elhatározás régóta érlelődött benne.
Ágoston-rendi szerzetesként is tanult, teológiai doktor majd professzor lett. Nagy elismerés volt a rendtől, amikor elküldték Rómába egy megbízással. Róma! Mekkora csalódás. Fényűzés, bazári alkudozás, megvesztegetés, a hit és az örök élet aprópénzre váltása – ezt látta a pápák városában. Látta, és nem hagyta nyugodni. A búcsúcédulák árusítása volt az a pont, aminél úgy érezte, nem hallgathat tovább. Miféle dolog üzletelni a bűnbocsánattal, elhitetni az emberekkel, hogy elég fizetni, és eltöröltetnek a vétkeik, sőt elhalt rokonaik vétkei is? Nem ő volt az egyetlen elégedetlenkedő, már Erasmus szatirikus írásai is kézről kézre jártak Európában, ezért mondták később, hogy „Erasmus rakta le a tojást, és Luther költötte ki”.
Ünneprontás vagy nem, de nagyon úgy tűnik, hogy a reformáció legfőbb alakja kilencvenöt tételből álló írását nem tűzte ki a wittenbergi vártemplom kapujára.
Ám ez nem von le semmit a jelentőségéből. Elküldte néhány embernek, akinek a véleménye számított, és ez elég volt, hogy a keresztény vallás legjelentősebb reformfolyamata elinduljon, a tételek elterjedjenek az országban. Abban már semmi túlzás és semmi legenda nincs, hogy Luthert ezekért a tanokért mennyi bántalom érte. Üldözés, fenyegetés, kiközösítés, bíróság elé citálás és a lehetőség, hogy máglyán égetik el. Mindezt azért, mert az akkor harmincnégy éves szerzetes számonkérte az egyházon, miért nem Jézus szavai szerint cselekszik. Miért akar közvetítőként belépni Isten és ember közé, amikor lehetséges a közvetlen kapcsolódás is? Miért a földi hatalmakra koncentrál Isten örök országa helyett? Miért árulják pénzért a bűnök bocsánatát?
Gyorsan kiderült, hogy szándékaival nincs egyedül, de az is, hogy van, aki az egyház megreformálást az egész társadalom megváltoztatásával együtt képzeli. Sok helyen eltávolították a templomokból a szentek képeit és szobrait, törtek és zúztak, és amikor kitört a német parasztfelkelés, Luther azt már nem támogatta. Az új hitelvek évek hosszú sora alatt alakultak ki. A pápa fennhatóságának eltörlése, a templomok és a szertartások letisztulása, a nemzeti nyelven elhangzó ige, a nemzeti nyelven olvasható Biblia, a két szín alatti áldozás.
Két szentség maradt a protestáns egyházban: a keresztség és az úrvacsora.
Luthert kiátkozták, nem élhetett szabad emberként, sőt, a birodalmi átok miatt bárki szabadon meg is ölhette volna. A wartburgi várban Bölcs Frigyes oltalmában ültette át a szentírást arra a német nyelvre, amelyet a legegyszerűbb emberek is megértettek, és amely később a német irodalmi nyelv alapja lett. Volt, hogy elakadt egy szerszám, egy növény nevénél, akkor megkérdezte a parasztokat, hogyan is mondják, és azt a kifejezést használta. Közben megnősült, elmúlt már negyvenéves, amikor elvette Bóra Katalint. Az asszony szintén a zárdát hagyta ott, hogy feleség és anya lehessen, meleg otthont és nagy családot teremtsen Luther köré. Hat gyermekük született, az életük valamiféle ősmintája lett annak, ahogyan a protestáns egyházban a lelkészek életét szeretnék látni. Egy Isten nevében, az ő szolgálatára kötött termékeny szövetség. A család a kiürült wittenbergi kolostorban élt, ahol Luther a szerzetesi magány után csodálkozva jegyezte le, hogy mindig meglepődik, ha „az ágyban, amikor felébred, két copfot pillant meg, amelyeket azelőtt nem látott”.
Luther a tridenti zsinat végét, a vallásbékét már nem élte meg, ahogy a katolikus megújulást sem. Lutheránusnak az evangélikusokat nevezzük, ahogy reformátusoknak a kálvinistákat. Az evangélikusok egy Luther szerezte ének nyitósorával köszöntik egymást mindenütt a világon: Erős vár a mi Istenünk.
Kiemelt fotó: unsplash.com
További képek: Wikipedia
