Az egykori erdélyi táncházak hangulatát és a táncházmozgalom kezdeteit idézik fel Korniss Péter fotográfus Táncok, bálok, táncházak című kiállítása Torockón. Az unitárius templomkertben megtekinthető tárlat a tavaly elhunyt Novák Ferenc Tata Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus-rendezőnek, etnográfusnak állít emléket.
A szabadtéri kiállításról Novák Ferenc Tata fia, Novák Péter színész, énekes, műsorvezető elmondta, a táncházmozgalom egy kísérlet volt. Amikor édesapja Korniss Péterrel visszatért gyermekkoruk helyszínére, Erdélybe, együtt vágtak bele valamibe, amiről „a fene sem tudta, mi lesz a vége”. Pár évre rá elkezdődött az első budapesti táncház, majd táncháztalálkozó, és közel egymillió ember lett érintett közvetlenül a népzene, néptánc művelésében. A paraszti kultúra eltűnésével az ünnep, rítus, a néptáncnak, népzenének az ember életének szerves részét képező művelése is eltűnik, és Korniss Péter képei épp ezt örökítették meg – emelte ki.
A fotográfus felidézte, hogy Novák Ferenc 1967-ben hívta haza, Erdélybe, fényképezni, azzal az ígérettel, hogy olyat mutat, „mitől kétfelé áll a füle”. Így jutottak el 1967 novemberében a hagyományaiban, táncrendjében, zenéjében gazdag Székre, és azzal összekovácsolódott a sorsuk.
A táncházmozgalom ötlete
Az 1971-es erdélyi útjukra Novák Ferenc felesége, Foltin Jolán táncművész, koreográfus és a Tata alapította Bihari János Táncegyüttes két művésze is elkísérte őket, és akkor merült fel bennük egy széki táncházhoz hasonló budapesti rendezvény ötlete. 1972-ben az első budapesti táncházra négy táncegyüttes tagjait hívták meg, hogy saját örömükre táncoljanak. A Jókai téri táncház után a Fővárosi Művelődési Házba mindenki számára kinyitották a kapukat és a tánctanítás is elindult.
Ezzel „a veszteség helyére belépett a szellemiség”: miközben eltűnik a paraszti kultúra, a városi közeg elkezdte tanulni a táncokat, és a helyi gyerekek is „visszatanulják” őket – jegyezte meg a folyamatokról Novák Péter.
Korniss a tárlatról elmondta: a széki táncház elképesztő hatással volt mindenkire, „aki látta, azóta is emlékszik és él belőle”. Az elszigetelt mezőségi településen jól megőrződtek a hagyományok a ’80-as év végéig. „Széken a közösségi kultúra magja a tánc volt, minden a táncra épült, a tánc köré szerveződött” – mutatott rá.
Korniss az első, még 1967-ben készült táncházas képet is megmutatta, emlékeztetve: ebben az időszakban Magyarországon tabu volt Erdélyről beszélni, az emberek keveset tudtak a külhoni régióról. Két okból is feladatának érezte a még élő magyar népi hagyományok fotózását: hogy megmutassa és megörökítse a jövő generációk számára. „Szerencsére volt annyi eszem, hogy rájöttem: sajnos a világ változik, ez el fog tűnni, le kell fényképezni. És ha valamire, hát erre való a fényképezőgép” – fejtette ki.
A kezdetek Budapesten
1972. május 6-án kisebb csődület támadt a Liszt Ferenc téri Könyvklub (ma: Írók Boltja) nagy üvegablakai előtt. Bent táncolnak?! Fényes nappal?! Igen, táncoltak, fényes nappal. Ez volt ugyanis a legelső táncház, a 2012 óta a hungarikumok közé tartozó mozgalom első eseménye.
A táncházmozgalom kezdeteiról szóló korábbi cikkünk alább olvasható.
(MTI)
Nyitókép: Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án. Középen balról Korniss Péter későbbi Kossuth-díjas fotóművész, Novák Ferenc koreográfus, Borbély Jolán etnográfus, Csoóri Sándor költő. Fortepan / Szalay Zoltán
