Miért nem próbálták meg rendőri erővel felszámolni a blokádot?
A rendőrségnek nem volt olyan eszköze, amellyel el lehetett volna távolítani az autókat, csak a honvédségnek. Horváth Balázs ezért aláírt egy kormányhatározatot, amelynek értelmében a honvédség kölcsönadhatja a rendőrségnek ezeket az eszközöket. Amikor azonban a honvédség gépei elindultak volna, az utolsó pillanatban Göncz Árpád, aki az alkotmány értelmében a honvédség főparancsnoka is volt, parancsba adta a vezérkari főnöknek, hogy a honvédséget semmilyen vonatkozásban nem lehet bevonni a rendfenntartásba. Ezzel megakadályozta, hogy megpróbálják fölszámolni a blokádot. Később az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a köztársasági elnök főparancsnoki tisztsége csak szimbolikus, nem jelent alá-fölé rendeltségi viszonyt. Ez azt jelenti, hogy Göncz nem utasíthatta volna a honvédség vezérkari főnökét, tehát alkotmányellenesen járt el, amikor megakadályozta, hogy a kormány megkísérelje a rend helyreállítását.
Elterjedt az a nézet, hogy a kormány kész volt a tömegbe lövetni.
Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő egy tévéműsorban azt mondta, Göncz Árpád akadályozta meg, hogy tragédia történjen, mert a belügyminiszter ekkor már „fontolgatta a tömegbe lövetést”. Antall József a kormány nevében pert indított rágalmazás miatt, és meg is nyerte, de Horváth Balázson rajta ragadt ez a hazugság. Pedig tőle semmi sem állt távolabb, mint az erőszak alkalmazása. Az igazság az, hogy azonnal kellett volna lépni, mielőtt összeállt volna a blokád, de a belügyminiszter bízott Barna Sándorban, aki azt állította, hogy a rendőrség kézben tartja a dolgokat.
Meddig maradt ezek után Barna Sándor főkapitány?
Természetesen a belügyminiszter leváltotta az események után, de nem maradt munka nélkül: a köztársasági elnök felvette tanácsadónak maga mellé.
Rengeteg pletyka terjed a blokád kapcsán arról, hogy nem spontán megmozdulás volt.
A taxisok cb-rádión kapcsolatban álltak egymással, tehát mozgósíthatók voltak, de azért akadtak gyanús jelek is. Ahogyan fölállították az autókat a hidakon, ahogyan lezárták az utakat, az profizmusra vallott. Horváth Balázs mutatott olyan röpiratokat, amelyek mindjárt az első nap megjelentek, és sztrájkra buzdítottak. Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, de nem lehet kizárni, hogy a taxisok spontán akciója valamilyen előkészítéssel párosult.
Elterjedt egy legenda, miszerint Horváth Balázs az Országház ablakából részegen köszöntötte a tüntetőket. Ez igaz?
Ez is egy otromba hazugság. A következő történt: Kajdi József szobájában voltunk, amikor a kormánypárti felvonulók a Parlamenthez értek. Zengett a „Taxik, haza!” és a „Tarts ki, Balázs!” A belügyminiszter üdvözölni akarta a tömeget, de az Országház fala olyan vastag, hogy felágaskodva sem lehet lelátni a főbejárat előtti részre, ahol a tüntetők vonultak. Ezért Kajdi egyik munkatársa a lábánál fogva felemelte a belügyminisztert, aki ebben az instabil helyzetben egyensúlyozva integetett az ablakból. A televízióban rengetegen látták a parlamenti ablakból imbolyogva integető Horváth Balázst, és közülük sokan elhitték a rosszindulatú híresztelést, hogy a taxisblokád alatt a belügyminiszter olyan részeg volt, hogy majdnem kiesett az ablakon. Ahogy lenni szokott, hiába mondtuk el az igazságot, én magam is nemegyszer megtettem ezt, a rágalom azóta is tartja magát.
Végül az érdekegyeztető fórumon megszületett a megállapodás: 12 forinttal leszállították a benzinárat, illetve liberalizálták. Miből tudták megteremteni ehhez a fedezetet?
Antall József a kórházból fölvette a kapcsolatot Helmut Kohl német kancellárral, akivel jó személyes viszonyban volt, és kérte, hogy az Európai Gazdasági Közösség által ígért hiteleket hamarabb lehessen lehívni. Ezek a pénzek segítettek abban, hogy végre tudjuk hajtani a megállapodás szerinti 12 forintos benzinárcsökkentést. Emellett az egyezség értelmében liberalizálták az üzemanyagárakat, azaz a jövőre nézve a beszerzési árhoz kötötték a kiskereskedelmi árat, ami azt jelentette, hogy egy idő után az üzemanyag ismét elérte azt az árszintet, ami kiváltotta a blokádot.
Az archív felvételeken látszik, hogy az emberek kimentek a blokádra, teát, ételt vittek a taxisoknak, fuvarosoknak. Milyen volt a megmozdulás társadalmi támogatottsága?
Számomra ez volt a legnagyobb csalódás. Azt hittem, ha a szabadságot és a nemzeti érzést végre szabadon meg lehet élni, akkor az emberek könnyebben elviselik azokat a nehézségeket, amelyeket rendszerváltozás jelentett. Ehhez képest az első nagyobb áremelés után sokan a törvénytelenül fellépő útelzárók oldalára álltak a törvényes, nemzeti kormánnyal szemben. Az emberek azt hitték, hogy ha olyan rendszer lesz, mint nyugaton, akkor majd úgy fogunk élni, mint nyugaton, ha nem is úgy, mint a nyugatnémetek vagy az amerikaiak, de legalább úgy, mint az osztrákok. Ehhez képest rájuk zúdult a piacgazdaság, és jött a munkanélküliség.
Később Antall József a „pizsamás interjúban” értékelte az eseményeket. Milyen tanulságokat vontak le?
Antall azt a következtetést vonta le, hogy ezentúl mindent meg kell beszélni az emberekkel, mindent őszintén el kell mondani, akkor is, ha az kellemetlen. A parlament amnesztiát hirdetett, hiszen egy sor bűncselekményt követtek el a taxisok és a fuvarozók. Természetesen nem akartunk tömeges büntetőeljárásokat, ezért kellett az amnesztia. Antall kezdeményezte, hogy Göncz Árpád terjessze be a rendeletet. A köztársasági elnök ezzel elismerte, hogy az útelzárók, akiket ő a párttársaival együtt támogatott, bűncselekményt követtek el, hiszen amnesztiát csak arra lehet adni, ami bűncselekmény. Mindent egybevéve, a taxisblokádnak volt egy pozitív hozadéka is. Az emberek szembesültek azzal, hogy a rend, a nyugalom, a béke és a biztonság valódi értékek, amelyeket könnyen el is lehet veszíteni. Talán ennek is köszönhető, hogy utána nem voltak nagyobb megmozdulások.