SZÖVEG: SZENTEI ANNA
FOTÓ: FÖLDHÁZI ÁRPÁD
Már-már Sherlock Holmes képességeire van szükség ahhoz, hogy egy élő, működő városrész mély rétegeit, egészen pontosan középkori maradványait megtaláljuk. A budai Várban, múltidéző sétánkon mégis kísérletet tettünk erre: halványuló jelek, fakuló nyomok segítségével megidézni Buda nyüzsgő középkori világát.
A Szent György tér ma már a barokk utáni állapotokat őrzi, így nehéz a dolgunk, ha a középkor emlékeit keressük. A pázsitszőnyegből itt-ott kibukkanó kövekből, csonkként meredező falmaradványokból, a bokrok alatt megbújó különös alaprajzokból azonban egyszer csak összeáll a kép: a város legrégibb épületei itt, a Sándor-palota előtti tágas téren futottak észak–déli irányban. A nyomozás persze sokkal izgalmasabb, ha szakértő van a segítségünkre. Az eső áztatta macskaköveken Magyar Károly középkoros régésszel sétálunk, az évszázados nyomok pedig lassan alakot öltenek: szinte látni a tehetős polgárok boltíves épületeit, a kereskedők áruval megrakottan zötykölődő lovas kocsijait, a nyüzsgő, lármázó emberekkel zsúfolt kövecses utakat, amelyek e város déli részén futottak össze, hogy aztán a Zsigmond királyunk idején épülő királyi palotát védő, magas falakba ütközzenek.
Időkapu a zsidó negyedbe
Persze Buda története ennél még korábbra vezet: az 1244-től épülő castrumot, azaz fallal erősített várost mentshelyként építette IV. Béla a tatárok támadásai után. „Az erős védelemmel ellátott települést magyarok, németek és zsidók népesítették be: a mai Szent György utca eredetileg Zsidó utca volt, északi végében a nyugat felé nyíló Zsidó – ma Fehérvári – kapuval. Az első zsinagóga is itt, a Szent György tér északnyugati részén épült fel” – meséli Magyar Károly. Közben az újjáépített Fehérvári kapu felé vezető utcán baktatunk lefelé, majd egy határozott balkanyarral letérünk a térszint alatt húzódó régi zsidó negyed kétezres évek elején részlegesen rekonstruált területére.
A Várnegyed jelenéből az egykori szűk utcák házainak pincelabirintusába leereszkedni szürreális élmény: mintha időkapun át nyelt volna el minket jó pár évszázad. Szabályos ütemet vernek a lépteink a mészkőből és téglából rakott folyosókon. Az utcák bonyolult szövevényét bejárva egyszer csak meredek lépcsősor elé érkezünk: a több mint tíz méterrel a föld alatt megbújó mikve, azaz a középkori rituális fürdő maradványai felett állunk.
Az itt élő zsidók pénzkölcsönzéssel és pénzveréssel foglalkoztak, IV. Béla kamaraispánja a korabeli zsidó közösség vezetője volt, elképzelhető, hogy e kapcsolat miatt adta ki az uralkodó 1251-ben a zsidók személyi biztonságát és szabad vallásgyakorlását rögzítő kiváltságlevelet. A mikve léte mindenesetre azt bizonyítja, pezsgő hitélet folyt errefelé: a rituális fürdő olyan fontos volt a zsidó közösségnek, mint az imaház. A férfiak pénteken, a szombat eljövetele előtt itt tisztálkodtak meg, az asszonyoknak pedig a havi vérzés után kötelező volt a fürdő használata.
Csontok és más nyomok
„A mikve feltárása után egy itt futó távhővezeték árkában a 13. századi zsinagóga nyomaira bukkant Végh András régészkollégám. A zsidókat a 15. század elején költöztették a Táncsics utca környékére, az imaházat pedig a lakóépületekkel egyetemben elbontották. A helyén épült fel a Szent Zsigmond-kápolna, amit kisebb Szűz Mária-templomként is emlegetnek: az egyre bővülő királyi udvar számára ugyanis egy reprezentatív külső királyi kápolnára volt szükség” – magyarázza Magyar Károly. E templom alaprajza ma a Sándor-palota előtti pázsitos területen rajzolódik ki: jól kivehető az épület apszisa és a falhoz illeszkedő támpillérek is.
„Az elapadt kutakat sokszor szemétgödörként használták tovább, így az ezekben talált leletek, főként a sertéscsontok mesélnek arról, hol volt az egykor zsidók lakta városrész tényleges határa, és arról is, mikor vették birtokba a keresztények a területet.” A zsidók elköltözésével a környékre a polgárság és a nemesség telepedett le, a szakralitásától megfosztott mikvét pedig kútként használták tovább.
Rétegzett idő
A zsidó negyed lebontott házai nem vesztek kárba: felhasználták őket a gazdagodó polgárság újonnan épülő negyedéhez. Itt lakott a királyi borbély, egyben orvos, és itt élt a királyi ágyúöntő is, aki a háza mögötti udvarban rendezte be műhelyét, és segédeivel bőszen munkálkodott a város védelmét biztosító tűzszerszámok tökéletesítésén.
„A Sándor-palota előtti területen a középkorban is két út futott dél felé. A nyugatibb maradványai ma is azonosíthatók” – mutat Magyar Károly a földön jól látható, fűből kikandikáló kövekre és falcsonkokra. A Szent György tér déli részén álldogálunk, szemben velünk a Budavári Palotával párhuzamosan futó vaskos zárófal, amelyen egy szűkebb gyalogjáró és egy termetes szekér méretű kapu nyomai is felfedezhetők. Ez az északi zárófal a középkor végén keresztezte a korábban is használt útrendszert: a város utcái itt torkollottak a Zsigmond kori palota főbejáratába.
„A középkori királyi palota első jelentősebb leletanyaga a Zsigmond-kornál korábbra, az 1330-as, 1340-es évekre datálható” – magyarázza a régész, miközben a Mátyás-kút felé vesszük az irányt. Ez a tágas sétány Zsigmond idején a palotát védő, huszonkét méter széles és nyolc méter mély szárazárok része volt, elválasztva a fényes királyi udvart a polgárvárostól. 1974-ben a Hollós kaputól délkeletre álló A épülettömb mellett tárták fel Zolnay László vezetésével a híres gótikus szoborleleteket: az előkelő hölgyeket, komoly szenteket és büszke királyokat ábrázoló együttest.
A Zsigmond kori palota egyik jellegzetes maradványa a Széchényi-könyvtár előtti kövezeten rajzolódik ki: terméskő jelzi a palotaépítkezés egyik különlegességét, az európai viszonylatban is monumentális méretű Csonka-tornyot, amely nevéhez hűen sosem épült fel. A 15. század elején a hegy fennsíkján díszelgő palota egészen biztosan pazar látványt nyújtott, a hegy keleti lejtőin a Duna-partig, míg nyugati oldalon a királyi kertekkel a Tabánig ért.
Kincsek a mélyből
Arról azonban, hogyan élték mindennapjaikat a budai polgárok, a falaknál többet mondanak a tárgyleletek, főként, ha olyan szerencséjük is adódik a régészeknek, mint a B. Nyékhelyi Dorottya vezette csapatnak. A 18. században, a középkori polgárváros maradványaira épülő Teleki-palota feltárásakor – a Szent György tér nyugati oldalán – a pincében mély kútra bukkantak. A középkor végén a kutat szemétgödörnek használták, ami a régésznek már önmagában vérpezsdítő gondolat. Be is váltotta a hozzá fűzött reményeket: a kutatók sorra emelték ki a hétköznapok hulladékait, elnyűtt bőrcipőket, fakanalakat, fateknőket, kerámiákat, sőt növényi magvakat. Az oxigéntől elzárt vizes, iszapos rétegben ugyanis megmaradtak a szerves anyagból készült tárgyak. A sűrű, fekete, mocsárszerű rétegből legnagyobb meglepetésükre egy magyar Anjou-címeres selyemkárpit is előkerült.
„A kárpit mellett indásselyem rátétes textíliát, bőrbevonatos, selyemmel bélelt, Anjou- liliomos fenyőládikót is találtunk, valamint rengeteg Zsigmond kori ezüstpénzt. A textillelet a levegőtől elzárt iszaprétegben, az állandó vízutánpótlás miatt őrződött meg évszázadokon át. Biztosan a nápolyi Anjou-ágból származó királyunk valamelyikéhez köthető: Károly Róbert 1331-es kettős felségpecsétjén látható a trónus háttámláját borító kárpit, amelynek mintája kísértetiesen megegyezik a lelet mintájával, és erre utal az Anjou-pajzson a liliomok felett fekvő, E betűt formázó, úgynevezett tornagallér is” – meséli B. Nyékhelyi Dorottya. Azt azonban nem tudni, hogy az Árpádok vörös-ezüst vágásos és az Anjouk kék alapon arany liliomos címerével díszített kárpitot esküvőkor, ünnepségekkor vagy éppen ravatalozásnál használták – annyit viszont igen, hogy királyi megrendelésre készült.
„Zsigmond uralkodásával megváltoztak a középkori királyi palota közvetlen környezetében álló városrész épületeinek tulajdonviszonyai, hiszen a király a hozzá hű nemeseket akarta maga mellett tudni. Valószínű, hogy az a középkori telek is gazdát cserélt, amelynek kútjába a szenzációs lelet került” – véli a szakértő. Ám hogyan, milyen kalandos körülmények között került a kincslelet a kútba, azzal még adós maradt a történeti kutatás.
Erdélyi minta, pátkai valóság. Közös küzdelmek, Istenbe és önmagukba vetett erős hit. Fóris Anna és Ödön már fiatal korukban elhatározták magukat az önfenntartó életvitel mellett, döntésük gyümölcseit ma már négy gyermekükkel élik meg. Egy család útja a vágyott harmóniáig.
A székesfehérvári Hold Antikvárium ikonikus figurája, Gyurcsik László töretlen optimizmussal és új megoldásokkal segít a helyieknek az újrakapcsolódásban.
Ahogy közeleg a nyár, Balatonfüred is újra megtelik élettel. A rutinosabbak már a főszezon előtt felfedezik maguknak a júniusban még szelídebb arcát mutató várost. Minőségi vendéglátóhelyeket ajánlunk a környéken.
Valahol mindig szól a zene, valahol mindig zajlik egy dráma. A színház szeszélyes üzem, tele tehetséges, elkötelezett, izgalmas emberrel. A Vörösmarty Színházban Bécsi Attila üzemeltetési vezető és Németh Mariann rendezőasszisztens kalauzolt végig bennünket.
A Budapesttől alig másfél órányira lévő kastély történetében a szabadkőművességtől a futballig minden akad.
A növénynemesítés Mekkája volt, ma egy kellemes nyári kirándulás célpontja. Ideje felfedezni Alcsútdobozt.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
