Egy ilyen szokatlan program, gondolom, sokakat megszólít.

Szerencsére igen, ahogy az augusztus eleji Sokac babfőző fesztivál is, amellyel az eredeti mohácsi agyag­edényben főtt bab készítésének hagyományát visszük tovább. Húsvét első napján locsolóbált tartunk, és rendezünk bált Katalin-napkor és farsang környékén is. Illetve minden hónapban van táncház, és szervezünk horgászversenyt, disznóvágást is. Sőt, a sokacoknál a szenteste is meghatározott tradíciók szerint zajlik, azt is be szoktuk mutatni. Elődeink szerint a karácsonyi asztal alá helyezett tárgyak mágikus tulajdonságokra tesznek szert, ezért zöldséget, gyümölcsöt, gabonát tettek oda, hogy bőséges termésre számíthassanak, és odakerült szalma is, hogy később az ólban óvja a jószágot. Az sem volt mindegy, hogy a karácsonyi asztalra helyezett ennivalókat milyen sorrendben és milyen céllal fogyasztották. A mézet és a fokhagymát például a család egészségéért, az almát az összetartásért ették. Aprószentekkor pedig a sokac zenekar körbejár a városban, és a ház népét a sibával, azaz kis vesszővel megcsapkodják, hogy egészséges legyen, cserébe megvendégelik őket. A horvát önkormányzattal közösen igyekszünk újraindítani az Antal-napi búcsút is, ami a sokacok búcsúja volt. Szerencsére remek az együttműködés a nemzetiségi önkormányzatokkal, ennek eredménye a nemzetiségi vásár is. Itt bemutatjuk például, hogy hogyan készül népviseletünk elengedhetetlen kelléke, a bütykös harisnya, s közben mi is tanulunk a többiek kultúrájáról. Megkóstoljuk egymás ételeit, a színpadon pedig zenekarok és tánccsoportok váltják egymást. Természetesen részt veszünk emellett a busójáráson is, ahol igyekszünk felhívni a figyelmet az autentikus maszkok és ruhák fontosságára.

Ahogy nő a rendezvény, úgy látja, szükség van erre?

Sajnos sok esetben olyan öltözetet látunk, amely már egyáltalán nem hasonlít a mohácsi sokac népviselethez. Ezért készítettünk egy bemutatót arról, milyen is az eredeti viselet: hogyan illeszkedik a ruha, milyen hosszúságú a kötény, hány centi a szoknya, és ugyanígy az autentikus busóöltözéket is végigvettük.

Ez a lelkesedés magával ragadja a következő nemzedéket is?

Remélem, de erőltetni nem szeretnénk. Persze, örülnék, ha a kisfiam is zenélne vagy táncolna. A hagyomány­őrző tánccsoport és a sokac kör össze­tartó közösség, a legtöbb tag most már szülő, ezért olyan programokat szervezünk, amelyekbe a gyerekeket is be tudjuk vonni, illetve kimondottan nekik szóló eseményeket is tartunk. Mindennel igyekszünk megmutatni nekik, hogy a hagyományőrzés szórakozás is, így ahogy belenőnek, meg is szeretik. Talán ezért is maradt fenn a kultúra, mert folytonos volt; ahogy mi is beleszülettünk, most mi is fontosnak tartjuk, hogy élő hagyományként adjuk tovább. Ennek fontos része a nyelvünk őrzése, az óvodában van nemzetiségi csoport, az iskolában nemzetiségi osztály. De ha otthon nem beszélik a szülők, akkor a gyerekeknek sem lesz olyan természetes, mint az anyanyelv. Úgy érzem, egyelőre hitelesen képviseljük azt, ami fontos nekünk, mert van olyan tagja a közösségünknek, akinek egyáltalán nincsen horvát vagy sokac kötődése, egyszerűen csak szeret hozzánk tartozni.