Egy jóbarátom szerint kétszáz oldalasnál hosszabb könyvet írni udvariatlanság a jövőbeli olvasóval szemben. Gergely Ágnes nagyon is előzékeny e szempontból, legújabb kötete kellemesen vékony, néhány óra alatt kiolvasható, mégis igen erős hatású.
Gergely Ágnes 1933-ban született Endrődön. Kossuth-díjas és Prima díjas költő, író, műfordító. Volt a Magyar Rádió külföldi adásainak szerkesztőségében újságíró, az Élet és Irodalom és a Nagyvilág rovatvezetője, valamint a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője. Brit és amerikai irodalmat fordít, válogatott versei angolul, franciául és svédül jelentek meg. Főbb művei: Johanna (1968), A chicagói változat (1976), Hajóroncs (1981), Őrizetlenek (2000), Két szimpla a Kedvesben (2013), Viharkabát (2016), A szomjúság ára (2018), Még egyszer Firenzébe (2019
A szimbolikusan Hitler hatalomra jutásának évében Guttmann Ágnes néven született műfordító, költő, író nem először emlékszik vissza eseménydús életének egyes állomásaira. Többek közt a 2013-ban megjelent, Két szimpla a Kedvesben című könyvében is önmagáról beszél, pontosabban arról, hogyan alakult, alakulhatott az ötvenes-hatvanas évek Magyarországán egy zsidó származású polgárlány sorsa, a tárgyilagos elbeszélésmód mögött finoman meglebegtetve a sorsszerűség kontra saját döntés kérdését és felelősségét.
A Mozdonygyári éjszakák tizenhét rövid írása mintha lábjegyzet lenne a korábbi életrajzi jellegű munkákhoz – a fent említetten kívül idetartozik például A tolmács és az Őrizetlenek is. A hétköznapi „metszetek” újbóli felidézése persze ezúttal sem öncélú, cselesen kirajzolódik mögöttük a nagyobb kép: a huszadik századi magyar történelem sorsfordító korszakaiba láthatunk bele egy-egy igen jellemző történetmorzsa segítségével. Különösen megrendítő A fogolylista című darab, amelyben az újságíró édesapa, Guttmann György alakja idéződik meg. A rövid, tárgyilagos ismertetőt – akár egy lexikon szócikke az életállomások felsorolásával – szívbemarkolóan emeli meg az utolsó, leltárszerűségében is sokat sejtető bekezdés: „Utána munkaszolgálatra vonult be, és utolsó útján, 1945 januárjában eltűnt. Két bajtársa Kőszegen látta utoljára, egy harmadik állítólag látta Mauthausenben. Aki megérkezett Mauthausenbe, azt elvitte a tífusz; aki nem érte el a teherautót, azt lelőtték. 1995-ben, a tábor felszabadításának ötvenéves évfordulóján elmentem Mauthausenbe. 2013-ban az ebenseei fogolytábort kutattam végig. 2014-ben újra Mauthausent, hátha tévedek. De nem. Apám neve sehol nincs a fogolylistán.”
Az apa hiánya az origó, amiből aztán az elbeszélő minden további hiánya és szinte összes története kinő. Az anyjával kettesben átfázott hónapok (Hazafelé a hóban), a fiát vesztő, de a koldusnak még a frissen vásárolt ingét is odaadó, a világnak is szívből megbocsátó nagyapa alakjának felskiccelése (A november 3-i beszéd) előzményei a záródarab A pizzeria mélyén-nek. Ebben a saját családról szőtt álom keveredik össze a magány hideg valóságával; egy másik korban, egy máshogy induló életben talán a filmrendező férj és a két csodálatos gyerek is természetszerűleg járhatott volna.
A sok hiány ellenére Gergely Ágnes nem a szüntelen keserűség hangján szólal meg. A pátoszt és a felesleges bölcselkedést szerencsésen elhagyva rövid, pattogós mondatokat fon egymásba, sallangok nélkül mutatva meg nemcsak a dolgok színét, de a fonákját is. Különösen igaz ez a címadó Mozdonygyári éjszakákra, „amikor a szabálytalan gyárudvaron mozdulatlanul heverő épületkockák” közt néhány hasonlóan „megkövült arc” lép ki a gyári vécékből, maguk után hagyva az ötvenes években még bőven életveszélyes feliratot, miszerint „Tiéd a wc, magadnak szarsz / Így tanítja ezt Lenin és Marx. / És ha már nyakig süppedtél a szarba / kapaszkodj nyugodtan az életszínvonalba.”
És megjelenik még a Kolónia nevű helyen a gyári irodalmi kört vezető Örkény István, a tévedését („magából sosem lesz költő”) belátni képes Király István, a félhomályos Jereván kávéház álomszerű kulisszái közt előlépő Latinovits Zoltán, a „ritka ember” Komoróczy Géza és az Emlékezés egy régi utcára című költeményét egy rendszerváltáskori esszéjével majdnem felülíró Csoóri Sándor is. És miközben ez a sok ismert és ismeretlen arc felsejlik a visszaemlékezés pontos képet mutató, valahogy mégis derűsen elnéző tükrében, mi is lassan megbocsátunk magunknak a mindennapi embertelenségeinkért.
Gergely Ágnes: Mozdonygyári éjszakák. Kalligram, 2021
Közhely, hogy mi a játszótéren nőttünk fel, a gyerekeink pedig már az idejük jó részét a digitális dzsungelben töltik. Lehet ezen sopánkodni, de felesleges. Sokkal inkább az a kérdés, rá tudunk-e találni közösen azokra az ösvényekre, amelyeken még kényelmesen esik a járás. A hogyanról Tóth Dániel pszichológust, a digitális nevelés szakértőjét kérdeztük.
Magyarországon a bölcsődei és óvodai pedagógusok között csupán 0,6 százalék a férfiak aránya, az általános iskolákban a tanárok 15, a középiskolában pedig 33 százaléka férfi egy 2021-es kutatás szerint. Hogyan alakult ki ez a helyzet, és miért van negatív hatással tanárokra, diákokra egyaránt? Mit lehetne tenni a tanári karok nemi kiegyenlítéséért? Németh Szilvia oktatáskutatót, szociológust, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
Géczy Barnabás hegedűművész Budapestet és az Operaház koncertmesteri pozícióját hagyta ott, hogy Németország legnépszerűbb szalonzenésze váljon belőle. A második világháború után azzal vádolták, hogy túl szoros kapcsolatot ápolt a náci diktatúra vezetőivel.
1987-ben Ceaușescu Romániájából Isztambulon át Németországba emigrált Hajdú Farkas-Zoltán író. Lapunkban megjelent szövegében döntése körülményeit idézi fel.
Mindenki elvan a maga világában, Kukorelly Endre joggal mondja, hogy nincs ez így jól. Új könyve egyfajta manifesztum, a bizonyítéka annak, hogy ő bizony kíváncsi arra, mi történik például a képzőművészetben.
A Fortepan 1944 nyarán készült képein rémségek és vidám pillanatok egyaránt megelevenednek.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
