Széchenyi Kinga kislányként átélte a deportálás traumáját, felnőttként pedig kötelességének érezte, hogy megírja a saját és sorstársai történetét. Angolul is megjelent könyvének címe ez: Megbélyegzettek – A kitelepítések tragédiája. A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján idézzük fel a kitelepítettek sorsát is.
A Széchenyi név nem volt mindig jó ajánlólevél. A legnagyobb magyar leszármazottai, más történelmi családok tagjaival együtt üldözöttekké váltak a kommunista hatalomátvétel időszakában. Aki származása, vagyona, iparkodása eredményeként sikeresnek számított, abból hirtelen közellenség lett, kivívta az egyenlőséget hirdetők ellenszenvét. Amije volt, azt elvették tőle.
Széchenyi Kinga tízéves volt, amikor édesanyjával, ikertestvérével, nagymamájával és idős nagynénjével kitelepítették egy Szolnok megyei kis faluba, egy kuláknak minősített család egyetlen szobájába. (Édesapja, Széchenyi Tasziló a legnagyobb magyar bátyjának, Pálnak volt a leszármazottja, de a kitelepítéskor már nem élt együtt a családjával.) Anyja, gróf Wenckheim Sarolta lett a családfő, a kitelepítésben rizsföldön és útkaparóként kellett dolgoznia, és néha még éjjel is kihallgatásokra vitték. Így élt a család, teljes bizonytalanságban, állandó félelemben és reménytelenségben.
A kitelepítettek zöme mégsem adta meg magát. A gyerekeknek nyelveket tanítottak, meséltek nekik a görög mitológiáról, földrajzról, irodalomról, megszervezték az oktatásukat. Pedig nem tudhatták, nem örökre szól-e a száműzetés. A család az elsők között, 1951 májusában kapta meg a kitelepítési határozatot, és az utolsók között távozhatott.
Az ördögi tervnek az is része volt, hogy a kitelepítetteket olyanokhoz költöztették be, akiket szintén büntetni akartak, és azt várták, hogy a két „ellenség” majd megkeseríti egymás életét. Biztos erre is volt példa, de Széchenyi Kingáék egy életre megszerették azt a kedves parasztasszonyt, aki a saját konyhájába kényszerült költözni miattuk. A bajban egymásra találtak, ott segítették egymást, ahol tudták, később is levelezésben maradtak. Így diadalmaskodik az emberség az embertelenségen.
Széchenyi Kingát évekig nem vették fel az egyetemre, majd miután elvégezte, angolt tanított egy gimnáziumban. Kötelességének érezte, hogy a kitelepítés és a kitelepítettek történetét tudományos igénnyel feldolgozza, és könyvet írjon belőle. Interjúk sokaságát vette fel sorstársaival, kutatott, összesített, rögzített és mesélt. A hiánypótló, különösen értékes mű 2008-ban jelent meg a szerző ajánlásával: „Édesanyám és Nagyanyám emlékére, akik méltósággal küzdöttek meg a kitelepítés és az azt követő időszak tragédiájával.”
Könyvét ő maga fordította angolra, hogy külföldön is értesüljenek az előző korszak rémtetteiről, megértsék a kommunista hatalom természetét. A Stigmatized – A History of the Internal Deportation in Hungary 1951–1958 az amerikai Helena History Press kiadásában jelent meg.
Nyitókép: Széchenyi Kinga. Fotó: mediaklikk.hu
