Kaposvár hálójában – beszélgetés az ország egyik legeredményesebb edzőjével

Szöveg: Farkas Anita
Fotó: Földházi Árpád

Talán nincs is ember Kaposváron és környékén, aki ne ismerné Demeter György nevét. Magyarország egyik legeredményesebb röplabdajátékosa és legsikeresebb edzője a somogyi sportélet meghatározó alakja, sok évet töltött el a férficsapat kispadján, a Fino Kaposvár szakmai igazgatójaként jelenleg az utánpótlásért felel.
Békésszentandrásiként hogyan került Kaposvárra?

Ez elég hosszú történet, sok kanyarral. Sarkadon jártam középiskolába, az ottani testnevelő tanár ismertetett meg a röplabda alapjaival. Viszonylag későn, tizenhat évesen kezdtem el játszani; ez ma már elképzelhetetlen lenne. Hamar kiderült, hogy egész jól megy a dolog, így amikor Kecskemétre kerültem főiskolára, nem volt kérdés, folytatom-e a sportot. Annál inkább is, mert Kecskemét akkoriban a röplabda­élet egyik, ha nem a legfontosabb vidéki fellegvára volt, később, már NB I.-es játékosként tíz nagyon szép évet töltöttem a városban. Innen igazoltam aztán Törökországba, majd ötévnyi légióskodás után, már edzőként, Kaposvárra.

Miért pont ide?

Több oka is van. A feleségem kaposvári születésű, hazahúzta a szíve. És lehetőség is adódott. Már 1987-ben, a visszavonulásom előtt négy évvel letettem a szakedzői vizsgát. Mivel Kecskeméten sok volt az edző, Kaposváron meg kevés, ráadásul egy kiváló generáció bontogatta a szárnyait a városban, családilag úgy döntöttünk, hogy ideköltözünk. Mondhatnám, hogy azóta is itt élünk, de ez nem lenne teljesen igaz. Kétszer hosszabb időre visszatértem Törökországba, ahol előbb az Eregˇlinél, majd a Fenerbahçénál edzősködtem. Érdekes volt megfigyelni, mennyit fejlődött két évtized alatt a török röplabda. A nagyvállalatok, bankok támogatásának és a légiósokra vonatkozó szabályok lazulásának hála, a klubok egyre több jó külföldi játékost tudtak leszerződtetni, ami a sajátjaik fejlődését is segítette. Olyannyira, hogy a kétezres évek közepére válogatottszinten is megelőztek minket.

Demeter György 202-szeres válogatott röplabdázót, aki a legeredményesebb magyar röplabdaedző is egyben, Somogy megyei Prima és Bay Béla-díjjal is kitüntették egykor

Pedig arrafelé talán nincsenek olyan nagy múltú röplabdaklubok, mint a Kaposvár, amely jövőre ünnepli megalapítása hetvenedik évfordulóját. Ennyi idő elég volt rá, hogy a város a magáénak tekintse ezt a sportot, ahogyan például Sopron a kosárlabdát, Győr a kézilabdát, Szentes a vízilabdát?

Kaposváron azért nehezebb kicsit a helyzet, mert bár számszerűleg itt van a magyar férfiröplabda történetének legeredményesebb klubja a tizennyolc magyar bajnoki, ugyanennyi kupagyőzelemmel és a többszöri Bajnokcsapatok Európa-kupája-részvétellel, más csapatsportoknak is vannak vagy voltak errefelé nagy sikerkorszakai. A labdarúgóink egy ideig az első osztályban szerepeltek, és a kosárlabdásainkra, vízilabdásainkra is büszkék lehetünk. Mindez természetesen megosztja valamennyire a közönség figyelmét.

Ahogyan az utánpótlást is. Hogyan állnak e téren? Van elég röplabdázni akaró környékbeli gyerek, vagy lasszóval kell fogni őket?

Nem panaszkodhatunk. Az utánpótlás kérdésében mindig nagy szerepük van a testnevelő tanároknak, akik felfedezik a tehetségeket, és persze mi magunk is toborzunk, az edzőink és a játékosaink járják az iskolákat. Körülbelül tíz éve a Kaposvári Egyetemmel összefogva elkezdtünk felépíteni egy életpályamodellt, amelynek a lényege, hogy a diákok párhuzamosan tudjanak röplabdázni és tanulni. Ez elég sikeres kezdeményezésnek tűnik, volt olyan szezonunk, amikor a tizenhármas férfikeretből tizenketten középiskolába vagy egyetemre jártak. Ez több dolog miatt is fontos. Mire végeznek, kiderül, hogy elég tehetségesek-e a magasabb szintű röplabdához, és ha nem, az sem tragédia, hiszen a végzettségükkel rögtön el tudnak helyezkedni. Ha pedig igen, akkor is jól jöhet egy civil diploma a sportpályafutás végeztével. Nem mindenki érez kedvet az edzősködéshez, mint én annak idején, és nem is mindenkinek való.

Mennyire tartják fontosnak, hogy saját nevelésű játékosokkal töltsék fel a felnőttkereteket?

Törekszünk rá, most is négy ilyen fiatal került be a férfifelnőttcsapatunkba. De mivel az élsportban az eredményesség a lényeg, ha az utánpótlásunkból éppen nem jön ki olyan minőségű játékos, mint amilyenre nekünk szükségünk van, nyilván mi is igazolunk. De nem ez az elsődleges cél, hanem helyben tartani a legjobbakat.

Mivel lehet meggyőzni a fiatalokat, hogy ne menjenek el innen? Miért jó kaposváron élni?

Nyilván ahogyan egyetlen vidéki város, úgy mi sem versenyezhetünk a Budapest kínálta lehetőségekkel, de itt az egyetem és a több mint százéves színház, nagyon is zajlik az élet. Sport szempontjából több előnnyel is jár, ha valaki egy kisebb település csapatában játszik. A közlekedés nem visz el olyan sok időt és energiát, így jobban lehet a feladatokra koncentrálni. A szurkolókkal is egészen más, bensőségesebb, családiasabb a viszony, hiszen a játékosok nem elérhetetlenek, bármikor bárki összefuthat és beszélgethet velük az utcán vagy a boltban. Nekünk is megvan a három-négyszáz fős törzsközönségünk; az ő biztatásuk, szeretetük rengeteget jelent mindannyiunknak.

Hasonló tartalmak

Hogyan vált az Ikarus világhírű márkává?

Székesfehérváron készült olyan busz, amely hasonlított az Ikarusra, de más márkajelzést viselt, és készült olyan Ikarus, amelynek köze sem volt a buszokhoz. Érdekességek az ÁMG-től az Electrobus Europe-ig.

Tele vízióval – a Videoton története

A hadianyagtól a motoron át az első magyar cd-ig, a sertésorrkarikától a hangfalon át a robotcelláig számtalan termékcsoportot gyártottak a ma Videotonként ismert cégcsoport ágai-bogai. A székesfehérvári társaság nyolc és fél évtizedes története során két mély hullámvölgyet is túlélt.

Jeges szenvedély – Ocskay Gáborral beszélgettünk

Aki a hazai jégkorongsportot kicsit is ismeri, annak éppúgy ismerősen cseng az Ocskay név, mint a fociban mondjuk az Albert, a Bene vagy a Páncsics. Azt is tudja, hogy két ilyen nevű játékos is volt, apa és fia. Az ifjabb Ocskay Gábor fiatalon elhunyt, az idősebb már nyugdíjasként a székesfehérvári utánpótlás-nevelés magvetője, nagy öregje, máig megkerülhetetlen alakja.

Cser-Palkovics András: Jóban-rosszban ott állunk csapataink mellett

Az ősei valamikor a 18. század elején érkeztek Székesfehérvár vidékére, és ahogy ők kitartottak ennyi időn át, úgy Cser-Palkovics András sem akart soha túl messzire menni a szülővárosától. Talán nincs is olyan ember a városban, aki ne ismerné személyesen az immáron negyedszerre megválasztott polgármestert, akivel, ha máshol nem, egy jó Videoton-meccsen biztosan összefuthat bárki.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!