Kislány az orgonánál. Eltökélt, céltudatos, mindig is ilyen volt. Ördög Lea már négyévesen tudta, mit akar, hiszen egyik reggel két kérdéssel ébresztette a szüleit: miért nincs megkeresztelve, és miért nincs kistestvére? A keresztelőre egy év múlva sor került, Ábelre kicsit tovább, tizenegy éves koráig kellett várnia.

„Hatéves koromban kezdtem hittanra járni, István atya meghatározó az életemben. Kicsit szigorú, de bölcs és kedves ember volt, aki minden kérdésemre válaszolt, és mindig jó irányt mutatott. Ma is emlékszem, ahogy narancssárga és kék krétájával a táblára írt, magyarázta a tékozló fiú történetét. Harmadikos voltam, amikor elkezdtem zongorázni, a szüleim vettek is egy pianínót. De akkor már bajban voltak, amikor két év múlva azzal álltam elő, hogy orgonálni is szeretnék. A templomban hallottam a hangját, és rabul ejtett. Szerencsére akkor lettem gimnazista a Patronában, ott volt orgona, és egy kiváló tanárnő, az orgonaművész Kály-Kullai Rita.”

Az orgonát megszólaltatni fizikailag is megterhelő, különösen az elején, amikor a pedálok nyomogatásakor olyan izmok kezdenek sajogni, amelyekről az ember addig nem is tudott. Minimum négy szólam, háromfelé osztott figyelem – ez az alap. A tanárnő nemcsak a hangszer megszólaltatását tanította meg Leának, de tőle hallott először a kántorképzőről is.

„Kilencedikes koromtól minden nyáron egy teljes hónapot töltöttem a kántorképzőben hétfőtől szombatig. Minden évben felvételivel kezdtünk, vizsgával zártunk. Érettségi után tettem le a kántori esküt, az is felemelő élmény volt. Kerestem, hol játszhatnék vasárnaponként, így találtam meg a rákosszentmihályi templomot.

Misén orgonálni, vezetni a kórust, énekelni, ezáltal hangot adni a többieknek és együtt lélegezni velük – megunhatatlan ajándék.

Van, aki ha zenét hall, egy történetet lát maga előtt, nekem mindig az érzések jönnek elő. Ha népénekeket játszom, az olyan, mintha imádkoznék. Ajándék ez a szolgálat.”

Lea jó darabig építésznek készült, aztán az informatika iránti érdeklődés felülkerekedett. Jelentkezett Egerbe zenei informatikus specializációra zenekultúra szakon, ám hiába ért el maximális pontszámot, a szak nem indult. A BME üzemmérnök-informatikus szakán diplomázott, ma egy világcég, az Accenture szoftverfejlesztője. Hogy pontosan mivel foglalkozik, arról nem beszélhet, de valószínűleg nehezen is értené egy laikus. Hétközben szoftvert fejleszt, hétvégén a misén játszik, és van itt még valami…

„Néhány éve megnéztem a Mágnás Miskát az Operettszínházban, és a rabja lettem. Az operettnek és a zenés műfajnak általában. Azóta a nyaralásomat is úgy tervezem, hogy lehetőleg legyen ott színház, ahol zenés darabot játszanak. Annyira fontossá vált, hogy eldöntöttem, adok egy esélyt magamnak. Mármint annak, hogy szubrett lehessek. Ez a szerepkör áll közel hozzám, én is olyan vidám kis hóbortos vagyok. Így viszont a napjaim elég feszesek. Fél háromig dolgozom, háromtól óráim vannak a Színház és Film Intézetben. Énektanárhoz korábban is jártam, és éveken át néptáncoltam, ezek jó alapok. Majd meglátom, mit gondol erről a Jóisten. Én megteszem, ami rajtam múlik.”

Az ember kevéssé gondolná, hogy a misén egy szoftverfejlesztő vagy akár egy leendő szubrett zenél, miközben az áldozás zajlik. Ennyit az előítéletekről.

„Itt, Újpesten is szoktam orgonálni a templomban, és egyszer, még kezdő kántor koromban megkerestek Százhalombattáról, hogy nincs, aki játsszon a húsvéti vigílián, vállalnám-e. Hallottam róla, hogy az egy Makovecz-templom, már csak ezért is elvállaltam. Ott tudtam meg, hogy az egész városban kihangosítanak… Ráadásul a szertartástól messze volt a templom, elemlámpával kaptam a jelzést, mikor folytassam a játékot. Ebből is látszik, hogy a kántor élete sem unalmas.”