Immáron több mint négy és fél évtizede, 1979-ben indította el a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az „Év madara” programot azzal a céllal, hogy a természetvédelmi problémákkal érintett fajokat vagy madárcsoportokat bemutassák a társadalomnak; idén az interneten zajló szavazáson a böjti réce nyert.
Mint az egyesület honlapjáról kiderül, az említett faj egy viszonylag kis termetű vízimadár, amely Magyarországon szórványosan fészkel és tavasszal a böjti szelekkel érkezik. Eurázsiában és Afrikában fordul elő, különösen a mocsaras, sekély vizű területeken, hazánkban pedig egészen 2004-ig vadászható volt, de végül olyannyira megcsökkent az állományuk, hogy természetvédelmi oltalom alá estek, 2018-ban védetté, majd fokozottan védetté nyilvánították fajt. A madár természetvédelmi értéke jelenleg százezer forint.
Miként az MME a megjelenésüket leírja:
„A böjti réce hímje jellegzetes színű és mintázatú, míg a tojók sokkal szerényebb megjelenésűek. A gácsérok (hímek) nászruhában feketésbarna fejtetővel és fehér szemöldöksávval rendelkeznek, amely a szem mögött folytatódik, egészen a tarkóig. Háta szürkésbarna, a tollak szegélyei világosak, hasoldala fehéres. Szárnytükrén zöldesszürke sáv húzódik fehér szegőkkel. A tojók és a fiatal egyedek háta szürkésbarna, szemsávja sokkal halványabb, mint a hímé, begye sárgásfehér. A faj kisméretű, testhossza 37-41 cm, szárnyfesztávolsága pedig 59-67 cm.”
A böjti récék Eurázsiában fészkelnek, leginkább Európa lomb- és elegyes erdők, továbbá az ázsiai erdőssztyepp- és sztyepprégiókban, az elmúlt évtizedekben az elterjedési területe észak felé tolódott el. Vonuló madárfajtáról van szó, amely a telet Afrikában vagy éppen Ázsiában tölti.
Főként magokkal, zöld növényi részekkel és gerinctelen állatokkal táplálkoznak, a sekély vizekben rovarokat, lárvákat, férgeket vagy éppen csigákat keresnek, de az algákat és a vízi növények leveleit is elfogyasztják.
Magyarországon főként a Dunántúlon a Fertő térségében, a Kis-Balatonon, a Balaton déli partja mentén, a Duna-Tisza közében a Kiskunsági szikes tavakon, a Tiszántúlon a Hortobágyon, a Bihari-síkon és a Bodrogzugban fészkelnek, leginkább a sík vidéki nyílt vízfelülettel rendelkező mocsarakat és mocsárréteket, szikes tavakat, nedves réteket részesítik előnyben.
Világszerte 870 ezer és 933 ezer közötti becsülik az állományukat, itthon 500-700 körül mozog a párok száma. Jelenleg a legveszélyesebb tényező esetükben a fészkelőhelyek csökkenése, amely adódhat lecsapolásból, az adott vizes terület kiszáradásából, folyószabályozásból vagy éppen csatornázásból, valamint mások mellett a klímaváltozás hatásaiból is. Mindemellett a költésüket ellehetetlenítheti rókák, borzok, vaddisznók, varjúfélék és egyéb fészekpredátorok támadása, de a vonulás során a vadászok is veszélyeztetik őket.
Éppen ezért a védelmük érdekében a legfontosabb feladatot a vizes területek komplex helyreállítása, az élőhelyeken a rájuk veszélyt jelentő ragadózóállatok gyérítése, valamint a fák és cserjék eltávolítása jelenti.
Kiemelt kép:Két hím és egy tojó böjti réce (Fotó: Simay Gábor)
