Vas Albina – ahogy a családban hívták: Albinka – Szabadkán született, hat nappal azután, hogy szülővárosát a trianoni békeszerződés értelmében a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták. Apja, Vas Árpád tehetős banktisztviselő volt, és a helyi zsidóközösség megbecsült tagja. A balettre, zenére és nyelvekre taníttatott szép fiatal lány meghökkentően korán, már tizenhat évesen férjhez ment Jugoszlávia párizsi nagykövetéhez. Majd a nászútján megözvegyült. Férjével éppen romantikusan csónakáztak egy tavon, ám a csónak felbillent, a férfi a vízbe esett, és megfulladt.
A fiatal özvegy hazatért, leérettségizett és kozmetikus, valamint fodrász végzettséget szerzett. Nem sokkal később az apját is elveszítette, akit az 1943-as visszacsatolás után bocsátottak el az állásából, és valószínűleg ebbe halt bele.
Vas Albina a Gályanapló olvasása közben
Alig volt idő felocsúdni a gyászból, jöttek a zsidók elleni intézkedések, a gettóba hurcolás. Albinát, a húgát, Ágnest és az édesanyját, aki egy rabbi lánya volt, a szabadkai malomban létesített gyűjtőtáborba vitték, ahol a három nő útjai örökre elváltak. Rockenstein Vilma Auschwitzban halt meg, Ágnes sorsáról ma sem tudni biztosat, valószínűleg a partizánokhoz állt be, Albina pedig megvesztegetett egy német tisztet, az vitte magával Budapestre. Szó sem volt biztonságos menedékről, a Gestapo svábhegyi bázisán hallgatták ki a fiatal nőt, meg is kínozták. Hogy onnan hogyan jutott ki, nem tudni, de hiába volt szabad, ha sem ismerősei, sem papírjai nem voltak a városban. Megszólította az első szembejövő férfit, és jól tette. Strobl Ferenc MÁV-tisztviselő befogadta, elbújtatta, még hamis papírokat is szerzett neki. Vagyis megmentette az életét.
A háború után összeházasodtak, Albina ha rövid ideig is, de biztonságban érezhette magát. Tágas otthona volt a Dessewffy utcában, cselédet tartott, férjével moziba, színházba, étterembe jártak. Ám az idill nem tartott sokáig, mert a férfit beugratták egy gyanús valutaügyletbe, és hamarosan letartóztatták. Ez már a fordulat évében, 1949-ben történt, ennél kevesebb is elég volt, hogy egy úrinőt kitegyenek egy többszobás polgári lakásból. Albina az Andrássy út közeléből a Margit híd mellé, egy Török utcai garzonba került.
Vas Albina portréja
Nem volt pénze, munkája, támasza, de ez a fatalista és roppant vagány asszony nem adta fel. Elszegődött teherautósofőrnek a Tefuhoz, oda magával vihette imádott farkaskutyáját is. Ahogy később minden munkahelyén, a fuvarozók között is kivívta az elismerést. Azzal, hogy keményen dolgozott és vaskosan tudott káromkodni. Nem félt semmitől, nem adott fel semmit. A fizetése kevés volt, néha éjszakai lokálban pincérkedett, filmekben statisztált, és az amerikai nagykövetség sporttelepének büféjében is feltűnt. Börtönben lévő férjétől elvált.
1952-ben belekeveredett egy koncepciós perbe, a vádlói sem tudták pontosan megmondani, miért is. Ismert valakit, aki ismert valakit, akit figyeltek, és akire ugyanúgy ráfogtak valamit, mint sokakra. Albina élénk társasági életet élt, ez akkoriban nem előny volt, hanem veszélyforrás. Nem kellett sok, és már vitték is Kistarcsára, ahol ítélethozatal nélkül raboskodott egy éven át. Amikor 1953-ban elengedték, megint nem volt hová mennie. A Török utcai lakást kiutalták egy munkáscsaládnak, Albina ágyrajáró lett. Már azon a ponton volt, hogy ha még egy éjszakát kell ilyen bizonytalanságban eltöltenie, megöli magát. Ekkor találkozott egy kávéházi teraszon a nála kilenc évvel fiatalabb Kertész Imrével. Jellemző, hogy amikor Kertész később felidézte ezt a sorsdöntő első találkozást, egy roppant elegáns nőre emlékezett. Ez volt az első benyomása. Akkoriban Kertész is albérletben tengődött, arra az éjszakára haza tudta vinni Albinát, de másnap mindkettőjüket kirúgták.
Kertész Imre több volt, mint „holokausztíró” | Magyar Krónika
Megnyitotta a kapuit a Kertész Imre Intézet. A Benczúr utca 46. szám alatt található, felújított épületben nemcsak a Nobel-díjas író, hanem Arthur Koestler, Petri György, Pilinszky János hagyatékrészeit, valamint Sziveri János teljes hagyatékát is kezelik.
Így kezdődött a kapcsolat, amely a Nobel-díjas író életének gyökérzete lett. Albina új erőre kapott, sikeresen visszaperelte az apró Török utcai lakást, ott éltek ketten egészen 1991-ig. Az asszony remekül főzött a falatnyi konyhában, de mosogatnia már a kádban kellett, csak ott volt hely. Keményen dolgozott, évtizedeken át az ő fizetése volt közös életük anyagi alapja. Kertész Imre az ötvenes-hatvanas években zenés vígjátékokhoz írt szövegeket, még a Színházi Intézetbe is bejárt, hogy megismerje a műfaj sajátosságait. Így született a Csacsifogat vagy a Doktorkisasszony. A Nobel-díjas író adta az ötletet G. Dénes Györgynek, az egyik legnagyobb sláger, a Járom az utam, a macskaköves utam megírásához is. Ám ez nem volt biztos, főleg nem állandó jövedelem.
Kertész 1960-ban kezdte írni a Sorstalanságot, 1973-ben fejezte be. Ez idő alatt szinte teljesen Albina keresetéből éltek. 1960-ban összeházasodtak, az író elmondása szerint hirtelen ötletnek engedve. Nem volt ünneplő ruha, sem vendégek, csupán néhány pohár joghurt a menyasszony cekkerében.
A Széna téri Mézes Mackóban, vagy ahogy hívták, a Budai Mackóban mindenki ismerte Albinát. Ő volt a vendéglátó egység lelke, mert a krémkávé, a sajtos roló és a majonézes krumpli mellé jóféle történeteket és széles mosolyt lehetett kapni tőle. Ez a lendületes, elragadó, szabad szájú, remek humorú asszony, aki beszélt németül, olaszul, franciául, szerbül, még oroszul is, zokszó nélkül állt egész nap a pult mögött. Nem panaszkodott és nem kesergett.
Kertész Imre csak 1975-ben talált kiadót a Sorstalanságnak, akkor jelent meg 4900 példányban. Két regény követte, és több fordítás. Nietzsche, Freud, Dürrenmatt írásait ültette át magyar nyelvre, ezekkel már keresett valamennyi pénzt, és szerette is ezeket a feladatokat. Néha a szigligeti alkotóházba is eljutottak, de ez volt minden, ami a rendszertől nekik jutott. 1991-ben meghalt az író édesanyja, akkor költöztek át a Török utcából Pasarétre. Albina nem sokáig élvezhette a kényelmesebb életet, 1995-ben agydaganatot diagnosztizáltak nála, és a betegség két hónap alatt végzett vele.
„Nem az élete volt nagyszerű: ő maga volt nagy lélek. […] vállalt, s vállalta mellettem eleinte a gúnyt, az értetlenséget, a nehéz munkát; s ha végül talán mégis sikerült létrehoznom valamit, e szellemi termékekben az ő hite, az ő munkája is jelen van, ahogyan az arca, a lénye, az alakja is minduntalan fel-felbukkan e könyvek lapjain. Az én munkám az ő emlékműve is” – írta róla Kertész Imre.
Fotók: KKETTK Alapítvány / Kertész Imre Intézet, Fortepan
