„A németek egy éjjelen nem védték tovább Budát, / összegyűlt mindegyikük, negyvenezer szoldát, / jéghideg éjjelen, mindjük sisakosan / negyvenöt vad telén, kezdődjék már a roham. / Álltak és vártak utolsó parancsra, / az égen sztálingyertyák ragyogtak. / Áttörünk, áttörünk a Széna téren át, / áttörünk, áttörünk a Széna téren át” – kezdődik Bereményi Géza verse, amelyet Cseh Tamás énekelt meg.
Mi történt „negyvenöt vad telén”?
A 2. és 3. Ukrán Front csapatai december végén elkezdték bekeríteni Budapestet. A főváros ostroma 1944. december 24-én, karácsonykor vette kezdetét, amikor szovjet páncélosok a Szépilona kocsiszín irányából támadást indítottak a város szíve felé. Két nappal később már teljesen körbevették Budapestet, és megindult a második világháború egyik legvéresebb katlancsatája. Ami a szembenálló feleket illeti, a védősereg 38 000 rosszul felfegyverzett magyar, valamint 41 000 német katonából állt, és nem rendelkeztek megfelelő ellátmánnyal sem. A szovjet és román csapatok megközelítőleg kétszeres túlerőben voltak – olvasható a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének oldalán.
Hitler a város teljhatalmú parancsnokának Karl Pfeffer-Wildenbruch magas rangú SS-tisztet nevezte ki, mellette Hindy Iván altábornagy, hivatalosan Budapest teljhatalmú katonai biztosa, csak asszisztált. A harcok már december végén is hevesen dúltak, amikor a szovjet csapatok kedvező feltételekkel megadásra szólították fel a védőket, hogy minél hamarabb elfoglalhassák a várost. Az ultimátumot kézbesítő Osztapenko százados, valamint Steinmetz Miklós százados életüket vesztették a küldetés során, bár előbbinek feltehetően sikerült kézbesítenie a felhívást. A Hitler által erődnek minősített Budapest azonban nem adhatta meg magát.
A harcok folytatódtak, a szovjet előrenyomulást azonban már nem lehetet megállítani, január 17-én este a védők kiürítették a főváros keleti oldalát. A csapatok kivonása elhúzódott másnap reggelig, ekkor robbantották fel a Lánchidat, valamint az Erzsébet hidat is a visszavonuló egységek. A budai oldalon január elején nagyjából két hétre megtorpant a támadás, a felmentési kísérletek miatt ugyanis a szovjetek nem tudtak beljebb hatolni. A harcok drámaiságát fokozta, hogy februárban már magyar önkéntesek is csatlakoztak a szovjetekhez.
Annak ellenére, hogy Budapest eleste elkerülhetetlen volt, Hitler nem engedélyezte sem a város feladását, sem a kitörés megkísérlését. Ennek ellenére a német parancsnok, Pfeffer-Wildenbruch végső elkeseredésében parancsot adott a kitörésre. A reménytelen próbálkozás fő irányának a mai Szilágyi Erzsébet fasor számított. A megközelítőleg 30 000 német és több ezer magyar katonából nagyjából 700-an érték el a német vonalakat Mány és Szomor környékén. A kitörés során 17 000 védő lelte halálát, közülök a legtöbben az első hat órában estek el még Budapest területén. Pfeffer-Wildenbruch és Hindy altábornagy az Ördögárok csatornáján keresztül próbált menekülni, de végül tiszttársaikkal együtt megadták magukat. Budapesten február 13-án szűnt meg a fegyverropogás, a főváros romokban hevert, a túlélők viszont elkezdtek előmászni rejtekükből.
Az ostromról többek között itt olvashat részletesebben.
| A szovjetek magyarországi bevonulását megelőző nyárról, többek között a bombázásokról, a polgári lakosság életéről, valamint a politikai elit sokszor abszurd terveiről, rögeszméiről szól Ablonczy Balázs történész Az utolsó nyár című könyve. A szerzővel készített interjúnkból az is kiderül, hogy „1944 áprilisában kezdődtek a Magyarország elleni bombatámadások, amerikai gépek támadtak olaszországi, majd ingajáratban ukrajnai repterekről. A kormányzat válasza a légoltalmi kiürítés volt, Budapest lakosságának jelentős részét, 15-20 százalékát kiköltöztették a városból. Körülbelül nyolcvanezer gyermeket küldtek vidékre, üdülőhelyekre, részben vidéki családok is „igényelhettek” gyermekeket Budapestről. Ennek az volt az oka, hogy kellett a segítség a háztartásban, amíg a férfiak a fronton tartózkodtak. A főváros fizetett is az elszállásolt gyermekek után napi 5 pengőt, ami egészen jelentős összegnek számított.” A teljes cikk alább olvasható. |
Az ostrom lenyomatai
A Fortepan oldalán számos kép fellelhető a Budapest ostromát megelőző időszakról, valamint a harcok utáni állapotokról. Ezekből válogattunk.
Gyűjtést indított a Fortepan
Budapest 1944-es ostromának családi albumokban vagy gyűjtemények fel nem dolgozott anyagaiban lappangó képeit keresi a Fortepan és az Eidolon Centre, akiknek dolgozói Budapest ostromának nyolcvanadik évfordulója alkalmából hirdetik meg a képmentési akciót. A felhívás célja, hogy rátaláljanak azokra a lappangó, magánkézben vagy archívumok feldolgozatlan anyagaiban rejtőző, eddig nem látott fotográfiákra, amelyek a második világháború budapesti ostroma (1944. december 25-től 1945. február 13-ig) során készültek.
Mindazok jelentkezését várják, akik birtokában olyan fotóemlék van, amely 1944-ben készült az ostrom alatt álló városban, vagy bármilyen módon kapcsolódik Budapest ostromához, mivel ebből az időszakából alig áll rendelkezésére olyan ismert fotó, amely a civil lakosság, a pincékbe húzódott, romok között túlélő budapestiek mindennapjait mutatná be. Hasonlóan ehhez, a budapesti gettóból is elenyészően kevés fotográfia maradt fent, mint ahogy a málenkij robotra hurcoltak sokaságának története sem dokumentált kellően. A Fortepan és az Eidolon Centre képmentési programjával arra tesz kísérletet, hogy ezt a hiányt pótolja.
A kezdeményezés szervezői a képek tulajdonosait arra kérik, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Fortepannal a cég Facebook-oldalán, vagy e-mail-címén. A képek formátumtól függetlenül egyaránt értékesek lehetnek, ezért negatívok, papírképek, családi albumok és újságkivágások beküldőire számítanak. A képeket a program keretében digitalizálják, és az eredeti példányokat minden esetben visszaadják a tulajdonosoknak.
Amennyiben valakinek tudomása van olyan, nem saját tulajdonában lévő képanyagról, amely az ostrom alatt készült, esetleg olyan fotográfusról, aki a jelzett időszakban fényképezett, de nem tudja, mi lett ezeknek a fotóknak a sorsa, ezeket az információkat is szívesen veszik a szervezők, valamint várják azoknak a közgyűjtemények a jelentkezését is, akik olyan eddig nyilvánosságot nem kapott vagy nem digitalizált anyaggal rendelkeznek, amely az ostrom mindennapjait mutatja be, vagy ehhez a témához kapcsolódik.
A képeket 2025 őszén, Budapest ostromának 80. évfordulójára emlékezve a Fortepan és az Eidolon Centre által szervezett kiállításon tervezik bemutatni.
1944 végére és az azt követő időszakban rendkívüli erővel sűrűsödött össze a magyar társadalmat évtizedeken át megosztó sokirányú feszültség és a második világháború végjátékának drámája. A Budapesten rekedt civileknek néhány hét alatt át kellett élniük a város jelentős részének pusztulását, a zsidó lakosság gettóba terelését és tömeges likvidálását, a nyilas terrort, a német és orosz katonai megszállók durva beavatkozását az életük menetébe, a magyar államiság szétesését és egy új világ születését. Mindezt légópincékbe szorulva, mindennapos életveszélyben, bizonytalanságban és kiszámíthatatlan erőszakhullámok között, nélkülözve, áram, víz és élelmiszer nélkül. Az ostrom vége sokaknak az életet, másoknak pedig egy új rabság kezdetét jelentette.
(MTI)
Nyitókép: Erzsébet körút a New York-palota tetejéről nézve, 1945. Fortepan / Vörös Hadsereg
