Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Dancsecs Ferenc
Város vagy vidék? Család vagy karrier? Kapott vagy választott út? Regéczy-Béres Melinda a Béres Csepp feltalálójának unokájaként és a szülei által alapított erdőbényei szőlőbirtok igazgatójaként szembesült ezekkel a dilemmákkal. Öröklött kérdésekről és saját válaszokról beszélgettünk vele az épp húszéves borászat teraszán.
Idén ünnepli TIZEDIK házassági évfordulóját, húszéves az ön által vezetett Béres Szőlőbirtok és Pincészet, nagyapja, idősebb Béres József pedig épp fél évszázada fedezte fel a Béres Cseppet. Mekkora jelentőséget tulajdonít a jubileumoknak?
Annyira rohannak a hétköznapok, hogy nagyon fontossá válnak nekem a megállók, amikor vissza tudok tekinteni arra, ahonnan jöttem, és ahonnan újabb perspektívákat jelölhetek ki. Ezekre az évtizedekre, akár a szűk családomról, akár a borászatról, akár a Béres-örökségről van szó, kifejezetten büszke vagyok. Ezt jó kimondani. Szabad büszkének lenni, örülni annak, amit létrehoztunk, szabad, sőt szükséges néha átadni magunkat az ünneplésnek, az önfeledt pillanatoknak.
Cégvezetőként és ikres édesanyaként el tudja kerülni, hogy a jelen pillanat ne mindig a jövő logisztikájáról szóljon?
Legtöbbször nem, de már az is siker, ha ezt tudatosítom magamban. Van egy egyszerű mantrám, csupán ennyi: „itt és most, itt és most…”, mert sokszor azon kapom magam, hogy a múlton rágódom vagy a jövőn aggódom, az élet szervezése bedarálja a jelent. Ebben a két gyerekem hatalmas tanítómesterem. Anyaként rengeteg mindent megtervezek, aztán általában történik valami, és minden felborul. Ilyenkor csak nevetek, hogy mire kellett az a sok aggodalom. De cégvezetőként és szülőként sem tudom megspórolni, hogy előre gondolkodjak. Részben ez is a feladatom.
Egy évtizede, az esküvője előtt adott egy interjút, amelyben azt mondta, a következő öt-tíz évében a munka helyett a család és a gyerekek kerülnek majd az előtérbe. Valóban így lett, vissza tudott venni a tempóból?
Annyira családcentrikus voltam, hogy nem okozott gondot a hátralépés. Aztán mikor kiderült, hogy ikreim lesznek, nem is nagyon volt választásom. Ennek ellenére várandósan nehezen éltem meg a váltást. Már hét éve vittem a borászatot, ráadásul ebből öt évet a férjemmel csináltunk végig. Állandó pezsgés volt körülöttünk, folyamatosan utaztunk, tárgyaltunk, a borászattal feküdtünk és keltünk. Ezt a nyüzsgést nehéz volt magamban lecsendesíteni. Hatalmas szerencsém, hogy családi vállalkozás vagyunk, így tudtam, hogy nem fogok kiesni a cég életéből, és amíg vissza nem térek, a férjem irányítása alatt jó kezekben lesz a borászat.
Béres-örökség, hogy a munkához való ragaszkodás mellett – nagyapja még nyolcvanéves kora felett is bejárt a laborba, szülei szintén töretlenül vezetik a céget – a családi összetartás is nagyon erős. Hogy tud mindkét színtéren helytállni?
Ott van előttem édesanyám példája, aki miközben összefogja a családot, a Béres Gyógyszergyár kommunikációs igazgatója is. Tőle azt láttam, hogy meg lehet oldani a két szerep közötti egyensúlyozást úgy, hogy anyukával, ne pedig bébiszitterrel nőjenek fel a gyerekek. Bár tény, hogy nem könnyű. Az ő mintájára én is elhatároztam, hogy nem leszek olyan szülő, aki utoljára hozza el a gyerekeket az oviból, még ha a munkába visszatérve hatalmas tettvágy és lendület volt is bennem.
Ezt be is tudta tartani?
Azon az áron, hogy jó keveset alszom, igen. Visszatekintve örülök neki, hogy az ikrek első éveiben nem rágódtam azon, miből maradok ki a munkában, és így nem hagytam ki ezt a csodálatos és pótolhatatlan időszakot. A borászat pedig megvárt.
A budapesti otthona és az erdőbényei borászat közötti ingázás hasonló kettősséget okoz, mint a cégvezetés és az anyaság összeegyeztetése?
Az biztos, hogy mindig kell idő az átálláshoz. Amikor megyek vissza Bényéről, ahogy közeledem a városhatárhoz, úgy gyűlik fel bennem a stressz, gyorsul a pulzusom, de a birtokra kiérve is kell egy-két nap, míg megnyugszom. Néha meg is jegyzem a munkatársaimnak, hogy le vannak lassulva, de ha sokáig vagyok itt, én is tempót váltok. Annyira más errefelé az élet ritmusa! Ám ez a ritmus van közelebb a természethez, így valószínűleg ez a normális, és amit én szeretnék, illetve általában a világ körülöttünk, az a túlzás. Amikor nézem, ahogy nő a szőlő, szemlélem, ahogy változik a természet, szembesülnöm kell vele, hogy ezek nem gyors dolgok. Nekem, aki nem ebbe születtem, tanulnom kell. A természet figyelmeztet, hogy mindennek megvan az ideje, és nem lehet sürgetni.
A Béres Szőlőbirtokot két évtizede a szülei alapították. Az öröklött küldetés hamar saját hivatássá vált?
A borászat a szüleim álma volt. Hosszú ideig látogatták a magyarországi borvidékeket, míg aztán beleszerettek Erdőbényébe, és 2002-ben megvették a birtokot. Nem mondom, hogy nem értettem a rajongásukat, de inkább csak távolról figyeltem, mi lesz ebből. Egyetemistaként meg sem fordult a fejemben, hogy mezőgazdasággal foglalkozzak. A tanulmányaim közben külföldre utaztam, aztán a gyógyszergyárban kezdtem dolgozni. A borászat közben lassanként fejlődött, zajlott a szőlőtelepítés, épült a birtokközpont, és ahogy egyre többször jártam ide, engem is egyre inkább érdekelni kezdett az itt folyó munka. Ekkoriban fogalmazódott meg a családban, hogy jó lenne, ha egyikünk teljes hittel és energiával, no és munkaidővel a borászat mögé állna. Akkortájt pont kerestem a helyemet a cégnél, a vezetőség pedig úgy látta, ez a feladat nekem való lenne, s én kellően fiatal és vakmerő voltam, hogy el is vállaljam.
Tényleg testhezállónak érezte a kihívást, vagy inkább csak valami újra vágyott, hogy megtalálja a szerepét a családi vállalatban?
Teljesen a magaménak éreztem, mert az a fajta lelki kapocs már engem is kötött Erdőbényére, ami a szüleimet is megfogta. Arról azonban fogalmam sem volt, mivel jár ez a pozíció, de valószínűleg nem is baj, hogy nem tudtam, mire mondok igent.
„Nekem nagyon fontos a nagyapám és a szüleim szellemi öröksége. A munka iránti alázat, a család szeretete, a kitartás, a hit, a szorgalom, a megismerés vágya, az, hogy a tudás nem arra való, hogy mások fölé emeljen, hanem hogy másokat szolgáljon, mind olyan dolgok, amiket általa tanultam, és amiket tovább szeretnék adni. A mulandó fizikai örökségnél jóval fontosabb az a lelkiség, amit ránk hagytak, ami összetartja a családunkat, a vállalatunkat, ami mértéket jelent nekem nap mint nap” – vallja Regéczy-Béres Melinda
Mi volt, amiről jobb, hogy nem tudott?
Vidéken huszonéves nőként bekerülni egy olyan férfiasnak mondható közegbe, mint a borászat, nem könnyű. Például csodálatosan el tudok társalogni a szőlőmunkásokkal, de napi feladatokat kiosztani, ellenőrizni, az akaratomat érvényesíteni már bajosabb. A hegyközségi tanácsban is sokáig én voltam az egyedüli nő, ráadásul olyan, akinek még határozott véleménye is volt, képzelheti… Egyébként jól kijövök a férfiakkal a munkámban, mert nem akarok férfiszerepben tetszelegni – nem szeretnék férfias viselkedést vagy tulajdonságokat magamra erőltetni csak azért, mert vezető vagyok. Én nőként, a saját adottságaimmal szeretnék irányítani. Szerintem ha egy cég olyan, mint egy család, ahol anyára és apára is szükség van, akkor a vezetők között is helye van mindkét attitűdnek. Ezt szem előtt tartva elfogadom, hogy az én szavam halkabb, még ha ehhez kell is alázat. Az ilyen típusú, illetve a gazdasági kihívások mellett még a fizikai távolságot is le kellett küzdeni, de addigra annyira szívügyemmé vált a borvidék, hogy a hely varázsa túllendített a nehézségeken.
Meg lehet ragadni, honnan ered ez a varázs?
Szerintem aki eljön ide, rögtön érzi azt az otthonosságot, amit mi is. Vannak helyek, ahol az ég meg a föld közel kerül egymáshoz. Erdőbénye ilyen. A birtok egyik dűlőjében állt egy romos épület, amelyet a családunk kápolnának újított és szenteltetett fel. Onnan belátni az egész medencét, olyan gyönyörű látvány, hogy bármeddig el tudnám nézni. Ráadásul olyankor valódi nyugalom költözik a lelkembe, ami sokszor nagy segítséget is jelent.
Miben?
Egy borászat működtetése rengeteg küzdelemmel jár. Mikor reményvesztett vagyok, kisétálok oda, veszek egy mély levegőt, és lenézek a tájra. Ilyenkor azt tudom érezni, hogy nem lesz semmi baj. Ha azért dolgozhatok, hogy ez a csoda megmaradjon, sőt fejlődjön, ha bármit tudok tenni a tokaji hagyomány éltetéséért, a hely ismertségének növeléséért, akkor értelmet nyer a sok nehézség.
Jó úton járhatnak, hiszen 2013-ban Magyarország legszebb községének választották Erdőbényét, majd két évre rá a borászatuk elnyerte a Magyarország legszebb birtoka címet.
Mindkettőért sokat tettünk. A birtok és Erdőbénye elválaszthatatlan egységet képeznek. A családunk nemcsak azért vette a területet, hogy nekünk jó legyen, hanem hogy segítsük a környéket is. Akkoriban sok külföldi befektető vásárolt birtokot Tokaj-Hegyalján, amivel nincs baj, de a szüleim hazafias lelkülete megkövetelte, hogy a Béres magyar cégként megtegye, amit meg tud tenni azért, hogy az ország értékei olyan fénnyel ragyogjanak, mint egykor.
Az ilyen címeknek lehet valódi hatásuk?
Remélem. Mi igyekszünk ezt lehetőségként felfogni és kommunikálni, de sajnos ehhez kevesek vagyunk. Tokaj-Hegyalja hihetetlen tempóban öregszik el. Gyenge a vidék megtartóereje, mert önmagában a szép tájból nehéz megélni. Ilyen szempontból az utolsó percben vagyunk, amit mi is a bőrünkön érzünk.
Megrázó látni, hogy Tokaj egyszerre az ország egyik leghíresebb és egyik legnehezebb helyzetben lévő vidéke.
E kontraszt miatt még fájóbb a helyzet. Gondoljon bele, a tokaji egy ötszáz éves magyar márka, ehhez képest a Béres Csepp csak tizedannyi idős. Van egy hatalmas értékünk, de nem fogjuk fel a nagyságát, és nem tudunk élni vele. Ez ugyanúgy igaz a tokaji névre, mint mondjuk a Szent Orbán-ereklyére, amely évszázadokig úgy feküdt a közeli Monokon, hogy szinte senki nem tudta, hogy ott van. Ezekre Nyugat-Európában hatalmas kultuszt és turizmust építettek volna. Nagy fájdalmam, hogy miközben a szívem-lelkem benne van ebben a térségben, sok mindenre nincs hatásom.
„A borászat mellett mindig kell valami kreatív elfoglaltság. Akkor vagyok igazán a helyemen, ha írhatok valamit” – mondja Melinda. Több mesekönyv és gyermekszíndarab szerzője, édesanyjával közösen feldolgozta Búza Barna szobrászművész életét, jelenleg pedig édesapja pályáját és a Béres Gyógyszergyár történetét örökíti meg, illetve formálódik egy Tokajról szóló regénye is
Ezt tapasztalva kezdett közösségépítő munkába Erdőbényén?
Meggyőződésem, hogy a huszonhét településből álló borvidék közösségként tud kiteljesedni. A közösségépítés hatalmas, jórészt láthatatlan munka, amiből a szűk közösségem, a családom miatt vissza kellett vennem, de továbbra is kulcsfontosságúnak tartom, hogy legyen pezsgő szakmai, kulturális és közösségi élet. Ezért voltam a hegyközség és vagyok édesanyámmal együtt a Tokaji Borbarátnők Társaságának tagja, illetve ennek szellemében alapítottuk a környékbeli borászokkal összefogva a Bor, mámor, Bénye fesztivált is. Ez apró, spontán rendezvényként indult a helyi borászok kertjében, és bár évről évre egyre szervezettebb lett, őrizzük a családias hangulatát. Nem szeretnénk, ha a túl nagy tömeg miatt elvesztené a karakterét vagy elbazárosodna. Az a cél, hogy minőségi, a kis hely léptékének megfelelő fesztivál maradjon.
A minőség kényes kérdés lehet a családban, hiszen bármibe fognak, annak az eredménye visszahat a márka megítélésére is.
Ez abszolút így van. És nem csak az hat vissza, amit teszek. Kis túlzással, bármi történik a faluban, azt rögtön a Béreshez és hozzám kötik. Ezért sem alkudhatok meg a minőségben. Egyébként mikor a szüleim megvásárolták a földeket, először hasonló okokból nem is Béres Szőlőbirtok névre keresztelték a gazdaságot. Tartottak tőle, hogy az emberek fejében az egészség és a borászat nem lesz majd összeegyeztethető.
Miért vették végül mégis a nevükre?
Rájöttek, hogy a kettő között sokkal szorosabb a gondolati kapocs, mint amilyennek elsőre tűnt. A gyógyszergyár filozófiája is az, hogy az ember egészségét a testi és lelki jóllét, a természettel és a másokkal való harmónia adja. Ugyanez a szemlélet kell egy minőségi borászat működtetéséhez is. Emellett a föld tápláló ereje, a földből gondosan kinyert érték is összekapcsolja a kettőt, csakúgy, mint a családunk múltja. Nagyapám eredetileg agrármérnök volt, először növényi kutatásokkal, aztán állatokkal foglalkozott. Közel állt hozzá a mezőgazdaság, a Béres Csepp is az ott szerzett tapasztalataiból született. Apukámhoz is mindig közel állt a természet, nemhiába vette meg a birtokot, és bár én városban nőttem fel, érdekes módon ez a vonzódás valahogy utat talált magának az életemben. Ha most lát a nagyapám, szerintem mosolyog azon, hogy végül itt kötöttem ki. A borászok természetközelisége, a természettel való összhangja csodálatosan egybecseng az ő életfelfogásával. Ezt érezve már bátran tesszük oda a Béres nevet a palackokra.
Ha a Béres név nem lenne magában is rangos örökség, növeli a súlyát, hogy hungarikum lett, akárcsak a tokaji. Nem riasztja meg néha a felelősség?
Mióta ezt a címet is megkaptuk, már nemcsak magamat, a családomat, a márkát, hanem az országot is képviselem azzal, ami teszek, és ahogy a nevem meghatározza a tetteimet, úgy Tokajban sem tudnék silány bort készíteni. Ez olyan nagy feladat, amelynek nehéz felfogni a súlyát, de büszkévé is tesz. Annyira nem mindegy, miért kel fel az ember nap mint nap! De a nevek mögött álló értékekért megéri minden reggel elindulni, lehet értük szívvel-lélekkel dolgozni. Ez már nem külső elvárás, hanem belső hajtóerő.
A Hortobágy szívében működő madárkórházba az egész országból érkeznek a sebesült és beteg madarak. Többségük gyógyultan tér vissza a természetbe, a tartósan sérültek pedig a Hortobágyi Madárpark lakói maradnak. Mi is meglátogattuk a különleges intézményt.
A Magyar Krónika Zebegénybe látogatott, Zebegény pedig a Magyar Krónikába. Egy-egy ilyen alkalom – a kandalló tüzéhez hasonlóan – rávilágít arra, hogy mennyire hiányoznak az életünkből ezek az alkalmak, amikor néhány órára offline állapotba kerülhetünk.
Az Őrségi Nemzeti Parkban az európai bölénycsorda mellett vadlóménest alapítanak, hogy vizsgálhassák, milyen is lehetett az Őrség abban az időben, amikor még a nagy növényevők tevékenysége alakította a táj képét.
Ne higgyük, hogy télen nem tartogat meglepetést és szépséget az Őrség. Hangolódjunk rá a tájra, szabaduljunk ki a napi teendők mókuskerekéből, és induljunk el valamelyik őrségi tanösvényen, egy nap akár több úton is. Olyan tanösvényeket ajánlunk, amiket télen is élmény felfedezni.
Az őszi túrának mindig egyedülálló hangulata van, a fények és árnyékok játéka, a színpompás elegyes erdők, a táj illatai különleges atmoszférát teremtenek. Pláne páratlan élmény ebben az évszakban kirándulni olyan környezetben, mint az ezerarcú Börzsöny, azon belül is Zebegény és környéke.
Tóth János fazekasmester a régi iskola híve, és a díszítés helyett nála a funkcióé a prioritás.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
