De mi az, hogy méltó? Az, amit egy szakma annak tart, vagyis magának tervez? Vagy egy festmény művészi értéke? A történeti érték? A régiség? Művészi érték-e vajon a Máriaszobor, amely egy kópia Fátimából? Robert elmondta: nem biztos, hogy mindenben helyesen döntöttek egy-egy egyházi megrendelés során, de a döntéseiknek mindig az adott igazi súlyt, hogy mi volt fontos másoknak. Mert a közösség elmondja, hogy mihez kötődik, és bizony van, amikor a gyenge minőségű, kétes teológiai tartalmú festményhez – de akkor az is fontos. Nagyon fontos. Vagy vegyük a kis hálatáblákat. Az egyik szép, a másik darabjaira törött, mondanánk: ez csak sitt, de a hátuljára mégiscsak oda van írva, ki hozta. Gutowskiék úgy építik át a templomteret, hogy közben nem csupán magukra figyelnek, hanem az egyensúlyt keresik.

A szakrális építészetet is „művelő” építésznek mennyire kell hívőnek lennie? – kérdeztem tőle. „Nem szükséges zenésznek lennünk, hogy koncerttermet tervezzünk, vagy orvosnak, hogy rendelőt építsünk. Zsinagógát és mecsetet is tudnánk tervezni, de csak akkor vállalnám el, ha úgy érzem, fel tudok készülni a feladatra. Természetesen a zenéhez és a fizikához értve könnyebben lódul neki az ember a teremakusztika tanulmányozásának, és hívőként más hangsúlyokat kap a templomtervezésre való felkészülés is. Amikor építünk, nem szabad félni, ez a lényeg. »Ne féljetek!« – mondta II. János Pál pápa is, és mi tényleg nem félünk.”
 

Gutowskiban azt lehet a legjobban szeretni, hogy nem túloz. Sem az épületeivel, sem a kijelentéseivel. Hiába tervez a Füzes-patak partján egy távoli óriás épületet, érti és tudja az arányokat, meg azt is, hogy „minden egy”. Számára nincs nagy vagy kis építészet, csak etikus építészet, ahogy arról nyilatkozott: „Egy szennyvíztelepet is lehet etikusan tervezni, mert a mérnöki hozzáállás sosem szeretne például pazarolni. Szóval nem az a kérdés, hogy egyházi-e a munka, hanem az, hogy az építészet a hivatásom. Hiába zsörtölődöm, hogy soha nem kezdek már új munkát, mert valamit nem sikerült igazán jól megépítenünk, mert spórolnunk kell alapvető dolgokon, mégis újra és újra magával ragadnak a feladatok, legyen az egy bútor tervezése vagy egy nagy léptékű megbízás.”

Lakóhelyének templomát is ő építette, mint egy igazi modern tradicionalista. Látja, éli, mondja, hogy „minden ezen a földgolyón, a teremtett világban arról szól, hogy közösségben vagyunk. Közösségben Istennel, a családunkkal, a szűkebb és tágabb környezetünkben élőkkel, és a kötelék közöttünk nagyon erős. Gondoljunk bele, még tőlünk távoli helyeken élők vagy régmúltban élő emberek sorsát is milyen mélyen képesek vagyunk átérezni, ha engedjük lehullani magunkról az előre gyártott gondolkodást. Az építészetnek sincs semmi értelme közösség nélkül. A közösség, amely elhatározza az építést, amely megtervezi és megvalósítja, a közösség, amely használja, vagy csupán együtt él vele a városban, és azok, akik még meg sem születtek, mind részesei egy-egy építészeti alkotás történetének. Ha ezt megélem, akkor bizonyosan nagy az esélye, hogy hiteles, mai építészet szülessen.”