Tóth Lívia művei összekötik az archaikust a kortárssal, a történelmi léptéket a jelenvalóval, a szentet, a profánt és a természetelvűt.
X-FŐNIX
A nemezkészítés már a legősibb folyam menti kultúrák kialakulása előtt része volt az emberi tevékenységnek, felhasználása ma is töretlen. Megkülönböztetünk kézzel készült és ipari körülmények között előállított változatokat. Az állati szőrökből, jellemzően birkagyapjúból, kecske vagy teve szőréből vizes közegben előállított textilanyag felhasználása igen sokrétű, az általánosan elterjedt elnevezése a posztó, illetve a filc. Nemezt számos kultúrában készítettek, Közép- és Belső-Ázsiában a különféle díszítési eljárások is hamar kialakultak, a szó is perzsa eredetű. Mint oly sok archaikus anyag, a nemez is a 20. században került be az autonóm művészet, azon belül a textilművészet eszköztárába alapanyagként, illetve az alkotóművészet kifejezési formájaként. A konceptuális művészetben a német Joseph Beuys volt az, aki teljes életművébe beemelte a filcet, arra emlékezve és emlékeztetve, hogy krími tatárok állati zsírral bekenve, majd filcbe bugyolálva mentették meg az életét a második világháború alatt, miután vadászgépével lezuhant a frontvonalak mögött.
Tóth Lívia textilművész bár szövött anyagokat is használ munkáiban, legfőképpen nemezzel dolgozik, s ezzel az ősi anyaggal építi fel azt az összetett életművet, amely a képzőművészet határterületére pozicionálható. Alkotásai ugyanis a táblakép műfajával mutatnak rokonságot: elég, ha arra gondolunk, hogy textilmunkáival kiállítások falain, esetenként performanszok és installációk formáiban találkozunk. Témái, képi megfogalmazásai ugyancsak a képzőművészet irányába mutatnak, sőt nemegyszer kilépve a síkból plasztikaként, reliefként kelnek életre. A munkafolyamatban a tudatosság mellett a tervezett véletlenszerűség is érvényre jut, ezzel szintén erősítve a műfajok közötti átjárás lehetőségét. Mitológiai és mesebeli lények, szimbólumok, ornamentikák tűnnek fel, e motívumok hol a szkíta, hol a hun, hol pedig az ősmagyar mondákból, ezek vizuális kultúrájából táplálkoznak. A történelmi rétegeket és a kulturális kódokat továbbfejtve a pannon tájat térképként megjelenítő római castrum nyomai ugyanúgy fellelhetők, mint az Árpád-kor romanizáló keresztény szimbólumrendszere.
VÁROSI ASZÁLY │ ISTEN OSTORA
PLATÁNHOZ HASONLATOSAN GYÓGYÍTSÁTOK BE SEBEITEK
EMESE ÁLMA
„Tóth Lívia alkotásai a táblakép műfajával mutatnak rokonságot”
GENERÁCIÓK
KŐFOLYAM
„Organikus természeti formák átírásaira, élénkzölden hullámzó fűszőnyegekre, aszály sújtotta természeti tájak fragmentumaira ugyanúgy ráismerünk, mint az önmagát gyógyító platán sérült kéreglemezeire vagy a Balaton monumentális víztükrére”
DERVISTÁNC
KIREPÜLTEK
Alkotójuk egy helyen így vall ars poeticának beillő mélységgel: „Textilművészként szeretem a színek vadságát, de finom árnyalatait is. Magamat még mindig a természet részeként élem meg. Az ember erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy létét összhangba hozza a természettel, ami egység, épség, szépség. És mégis az ember az egyedüli, aki maradandó sebeket ejt a föld kérgén. Ez fájdalmas számomra. Az összhangból, a felfoghatatlan tökélyből való részesedés csak pillanatokra adatik meg. Ezeket a pillanatokat próbálom megadni, soha el nem múlóvá tenni, természetesen nemezzel, hisz így nem vagyok az ökológiai rendszer kárára. Mint a patak, mely nem lép ugyanabba a mederbe, én is próbálok mindig megújulni, magam számára is újat létrehozni.”
Tóth Lívia utóbbi években készült munkáin a kollektív történelmi emlékezet és a tradíciók spirituális megélése mellett egy jóval személyesebb, hovatovább a határozottabb absztrahálás szándékának irányába mutató attitűd lépett. Organikus természeti formák átírásaira, élénkzölden hullámzó fűszőnyegekre, aszály sújtotta természeti tájak fragmentumaira ugyanúgy ráismerünk, mint az önmagát gyógyító platán sérült kéreglemezeire vagy a Balaton monumentális víztükrére – válságokkal teli korban élünk. E művek viszont azt a markáns üzenetet is hivatva vannak közvetíteni, hogy generációkon átívelve felelősséggel tartozunk egymás iránt, és nem késő a helyes útra térni.
Palánkvár, castrum, föld- vagy kővár? Tatárok, törökök, Habsburgok ostromolták? Koronát őrző, fellegek közé törő, különleges történeteket hordozó erődítmények sokasága magasodott egykor a Duna mentén. A folyó partján épült várakat jellegzetességeik alapján térképre vittük, majd legendáik nyomán a múltjukban kalandoztunk.
Jókai a földrajzi pontatlanságok és a romantikus túlzások ellenére nagyon is realista képet adott az Al-Duna meseszerű világáról.
A Duna közepén, két ország között, a magyar határon túl kilenc ember él egy szigeten. Kengyia világát a természetközeli elzártság letargiával vegyes romantikája lengi be.
Ferenczy István nem volt tisztában tehetsége mibenlétével, teljesítménye értő kritika híján a zseniális és a gyenge között bizonytalankodott.
