A Pál utcai fiúk az Iskola a határon és Totth Benedektől a hátborzongatóan és megrendítően igazi Holtverseny: e művek idéződtek fel bennem Regős Mátyás kisregényének olvasásakor. Az ifjúsági irodalom polcára helyezhető Tiki történetében eltér a három említett példától, hangulatában és utóérzetében viszont már az első oldalak bizonyítják az unalomig ismételgetett tételt: nem határolható el élesen kamasz- és felnőttirodalom, egy írás vagy jó, vagy nem jó, és pont. Ez esetben egyértelműen az előbbi helyzet áll fenn, ami főleg a fiatal szerző már most imponáló arányérzékének köszönhető. A különböző beszédmódok, stílusok, a hétköznapi és álomszerű vagy az elbeszélő fantáziájában megképződő részletek finoman simulnak egymásba úgy, hogy a váltások során szinte egyszer sem döccen meg a szöveg.
Regős Mátyás 1994-ben született Budapesten. Khelidóndíjas költő, író. A PPKE BTK doktori hallgatója és a Petőfi Ügynökség KMI 12 (2020–2021) programjának tagja. Művei: Patyik Fedon élete (2019), Tiki (2020), Lóri és a halott állatok (2022)
Az egy szuszra felmondott elbeszélésnek, ha úgy tetszik, két főhőse van, az egyik maga a kiskamasz mesélő, Erdős Vilmos, a másik pedig a barátja, Tiki, aki „egy bluesballada veszett hőseként” rohan a vesztébe ebben „a kőbányai western pálutcaiban”. A kortárs hazai irodalomban csak ritkán megjelenő külvárosi helyszíntípus, ez esetben a Harmat utcai lakótelep és környéke, illetve a „játékidő” pontos behatárolhatósága (2006–2007, amikor a Ferencváros futballcsapata a másodosztályba került) teremti meg a valóságot Tiki kissé elnagyolt alakja köré, akinek mitikus hőssé válását már a felütés előrevetíti: „Tikiről nem tudtam igazat írni, pontosat még kevésbé, mert bár úgy történt minden, ahogy megírtam, ő mégsem jelent meg teljes fényében. Hogy hazudjak róla, és kiszínezzem az életét, már az elején kizártam, mégis lehetetlennek éreztem szavakkal megfogni az arcát, Tiki dicsőséges, Tiki az egyetlen igaz ember, ez állati hülyén venné ki magát, ráadásul még abban sem vagyok biztos, hogy a barátjának tartott-e istenigazából.”
A Tiki számtalan rétegéből éppen ez, a barátság mibenlétének kérdése emelkedik ki a leghangsúlyosabban. Méghozzá azoké a gyerekkori barátságoké, amelyek emléke idővel megkopik, mégis erős nosztalgiát érzünk a szigorúan, már-már kegyetlenül igazságos világberendezkedés után, amelyben az iskolai focicsapatban betöltött funkció alakítja a hierarchiát, és az egész évben várt balatoni tábor a végtelen szabadság szimbóluma. Nem véletlen, hogy egy, éppen a „Zánkavilág” idilljét szétzúzó esemény az, ami kibillenti a sarkából a polgári-keresztény családi közeg biztonságában felnövő Vilmos életét is, s kénytelen egyik pillanatról a másikra felnőtté józanodni. A Tiki felnövésregény is, és a traumafeldolgozás szép példázata. Ebben nagy szerepe van a harmadik főszereplőnek: a saját magánéleti tragédiáit egykedvűen hurcoló Kenéz tanár úr afféle klasszikus pedagógusként válik katalizátorává a fájdalmak és félelmek kibeszélésének.
Regős Mátyás regénye ugyanis elsősorban a halálról szól. Egész pontosan arról, mit érzünk, amikor a számunkra legkedvesebb ember magunkra hagy minket, és hogyan megyünk mindannyian azon a kacskaringós úton, aminek a végére – különben nem tudnánk tovább létezni – így-úgy, de csak beforrnak a sebeink. Mindezt a szerző meghatóan egyszerű, mégis nagyon bonyolult gyermeki szemszögből láttatja: „A temetőben az emberek arcát néztem, ahogy elhaladtunk a nagy fák alatt, és azon gondolkodtam, ami már Dédi temetésén is eszembe jutott, hogy mind feltámadunk, és mégis annyit sírnak a keresztények.”
Regős Mátyás: Tiki. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2020
Palánkvár, castrum, föld- vagy kővár? Tatárok, törökök, Habsburgok ostromolták? Koronát őrző, fellegek közé törő, különleges történeteket hordozó erődítmények sokasága magasodott egykor a Duna mentén. A folyó partján épült várakat jellegzetességeik alapján térképre vittük, majd legendáik nyomán a múltjukban kalandoztunk.
Jókai a földrajzi pontatlanságok és a romantikus túlzások ellenére nagyon is realista képet adott az Al-Duna meseszerű világáról.
A Duna közepén, két ország között, a magyar határon túl kilenc ember él egy szigeten. Kengyia világát a természetközeli elzártság letargiával vegyes romantikája lengi be.
Ferenczy István nem volt tisztában tehetsége mibenlétével, teljesítménye értő kritika híján a zseniális és a gyenge között bizonytalankodott.
Szinte nincs már nagy, csak nagyon nagy, nincs szurkoló, csak fanatikus, nincs sok, csak számtalan, nincs szakács, csak séf. Túloz a hírversenyben izzadó sajtó, túloz a hétköznapi beszéd.
Bohuslav Balbín, a jeles cseh történetíró 1677-ben ezt írta a kolozsvári testvérek Prágában látható, 1373-ban készült Szent György-szobráról: „miraculo est artificibus”, azaz csoda a művészek számára. Igaza volt, de nem csak nekik csoda, az egész művészettörténet számára az.
