Megjelent a Budavár történetét feldolgozó négyrészes könyvsorozat újabb kötete, amely Buda 1686-os visszafoglalásától az 1848-as forradalomig, tehát a reformkor végéig tart. A Farbaky Péter építész, művészettörténész, valamint Géra Eleonóra, Nagy János és Simon Katalin történészek által jegyzett könyv – a török kort feldolgozó részhez hasonlóan – monumentális formában, közel négyszáz oldal terjedelemben mutatja be a megjelölt korszakot. A tudományos minőségre, illetve a vizualitásra ezúttal sem lehet panasz, a kötet látványos illusztrációkkal – korabeli metszetekkel, látképekkel, festményekkel, térképekkel – teszi az egyszeri olvasó számára is átélhetővé Budavár történetének ezen nagyjából másfél évszázadát.
„Éjjel és nappal folyt a csata a városért, és a császár – növekedjék dicsősége – serege szünet nélkül szórta a bombákat, és pattantyúival szurkot és ként lőtt a városba. Házak dőltek romba, falak omlottak le. Megint csak azt mondtuk este, bárcsak reggel lenne, reggel pedig, hogy este” – emlékezett vissza az ostromra Schulhof Izsák zsidó kereskedő. „És, íme, nagy jajveszékelés és keserűség támadt a városban, mivel a császár – növekedjék dicsősége – katonái rettenetes hirtelen és – mint már korábban is – nagy harci lármával nekirontottak a falnak. […] S ők minden dolgukban szerencsével jártak, és nagy félelmetesen bevonultak a városba, és lett nagy harci lárma és fegyver okozta zűrzavar, egyre csak növekedett az üvöltésnek és jajgatásnak a hangja, egészen az égig csapott” – jegyezte fel a szemtanú.
A könyv itt veszi fel a fonalat. A pusztító ostrom után egy szétlőtt és romos városba vonultak be a császári csapatok. A török lakosság elmenekült vagy elpusztult, velük együtt pedig az oszmán uralom is szinte nyomtalanul eltűnt. A középkori Buda története ekkor zárult le. Az omladékokon új lakosokkal kezdődött meg az újjáépítés, senki sem maradt, aki a „régi” Budára emlékezett volna. Csak a település kiterjedése, az utcák vonala és a romos falak maradtak, erre épült fel egy szinte új város, amelyet eleinte németekkel és délszlávokkal népesítettek be.
Időbe tellett, míg Buda visszaszerezte az őt megillető első helyet a magyarországi városok között. Az újjáépülő település a 18. század vége felé kezdett valóban fővárossá válni, ekkorra sikerült belenőnie a címbe. Ami a Várat illeti, a korszakban egyszerre funkcionált a környék stratégiai szempontból legfontosabb erősségeként, a katolikus egyház fontos bázisaként, valamint a középkori palota, ha romokban is, de a királyi hatalmat szimbolizálta. Később a barokk palota révén a nádori család és az udvar rezidenciája, a városigazgatás, az államigazgatás és a katonai igazgatás központja és modern értelemben megszülető magyar nemzet szíve lett Buda, azon belül pedig a Vár.
A kötet társadalomtörténeti kereteit a 18. században bomlásnak induló feudális viszonyok, illetve a készülődő polgári átalakulás adják. Utóbbi folyamatok a 19. század közepén, a forradalomban csúcsosodtak ki. A szerzők az eseménytörténetet művelődés- és társadalomtörténeti témákkal egészítik ki. A politikai változások bemutatását a természeti és az épített környezet ismertetése követi. Ezenfelül Buda igazgatástörténetébe is betekintést nyerhetünk, illetve az etnikai-demográfiai viszonyokról, a vallási-felekezeti megoszlásról, továbbá a kulturális és gazdasági körülményekről, valamint a hozzájuk köthető társadalmi változásokról is képet kapunk. A könyvet a mindennapi élet jelenségeinek szemléltetése, egyfajta életmódtörténeti fejezet zárja, amely többek között a házasság és családi élet, a ruházkodás és lakáskultúra, az étkezés, a vízellátás és az egészségügy témáit is feldolgozza.
A magas minőségű illusztrációk mellett a kötet izgalmas forrásközlésekkel igyekszik átélhetővé tenni a korabeli Buda hangulatát, lakói életmódját. Könyvajánlónk végén álljon itt egy részlet Gaál György író egyik történetéből, amelyben a korabeli kocsmák világa elevenedik meg karácsony tájékán.
| „Hogy az elmúlt karátson estvéjén történt históriákat elne feleitsem: a’ többiek között Budán, a’ Várba voltam egy kortsmába, a’ mellynek tetején egy köbül faragott török télen nyáron pipázik. Ott némely Tekéntetes és diszes Urak egy asztalnál Halbeltzvölfliztek [kártyajáték, más néven onze et demi], és velek egygyütt egy Pék-is; de az, mivel mindjárt 7 forintot vesztet; másnap mindjárt apróbbakká lettek a’ zsemléi. A’ másik asztalnál pedig, a’ kotsisok, lámpás tisztittók, és a’ diszetlen Világnak többféle tagjai egygyütt Kolbászoztak, Sódoroztak, és örömökbül, hogy a’ Karátson estve már elérkezett, olly igen felöntöttek a’ garatra, hogy tsak virrattára gözölgötki a’ pára fejekböl, és akkor keresték az éjféli misét.” |
