Keresés
Close this search box.

Az időtlenség hordozója

Barcsay Jenő

SZÖVEG: KÉRI GÁSPÁR

Barcsay Jenő sok évtizedet felölelő, rendre megújuló művészetében azonos érvénnyel fedezhetők fel a magyar festészet hagyományai és a modern művészi áramlatok jegyei. Születésének százhuszadik évfordulója alkalmából most a Ferenczy Múzeumban láthat válogatást alkotásaiból a közönség. 

Indián nyár, Szentendre. Jövök kifelé a néhai Pajor-kúria – most Ferenczy Múzeum – csodálatos épületéből, és ha még dohányoznék, nagy valószínűséggel rá is gyújtanék. Hátamat az épület falának vetve küldeném a füstjeleket az ég felé, közben nézném a Kossuth Lajos utca bágyadt hétköznapjait a fáradt őszi napsütésben, és elméláznék bizonyos dolgokon. Az idén százhúsz éve született Barcsay Jenő december 13-áig nyitva tartó gyűjteményes kiállításáról katartikus érzésekkel léptem ki, és nem hagynak nyugodni bizonyos gondolatok. Például az, hogy ez a félszáz rajzból, festményből, mozaiktervből és a művészetpedagógiai munkásság megvillantott darabjaiból álló anyag, amely az életművet szépen ívelt kurátori koncepció alapján láttatja, bármelyik klasszikus európai művészeti központban megállná a helyét. Lelki szemeim előtt megjelenik az olajjal vászonra, kartonra vagy fatáblára festett szentendrei házcsoport a Georges Pompidou Központ kamarakiállításán; és látom a második világháború utáni, európai iskolás években készült különös portrékat és absztraháló munkákat is valamelyik neves római galériában. Közben óhatatlanul eszembe jut, hogy a közeli Dumtsa Jenő utcában található Barcsay Múzeum évek óta zárva tart, barokk épülete lassan az enyészeté lesz, ha nem kezd vele valamit sürgősen a város. Még akkor is feladata lenne ez, ha belátjuk: annyi jelentős múzeumot és gyűjteményt működtetni, mint ahány ma Szentendrén van, nem könnyű feladat.

Szentendrei házsor (1967 | olaj, dekli)

Holdvilág (1963 | olaj, falemez)

Sokszor még a szakmában is azt hisszük, hogy már kívülről fújjuk Barcsayt, majd jön egy ehhez hasonló kiállítás, és számos új dolgot ismerünk fel művein. Annyi bizonyos, hogy sok évtizedet felölelő, rendre megújuló művészetében éppoly kristálytisztán felfedezhetők a magyar festészet Mednyánszky Lászlótól főiskolai mesteréig, Rudnay Gyuláig terjedő hagyományai, mint a huszadik századi modern művészeti áramlat jegyei. A látványalapú festészettől a geometrikus absztrakcióig jutó életmű így izgalmas szintézise a Kárpát-medence sajátos atmoszférájának, kulturális mintázatainak, valamint a francia, német és olasz avantgárd formai törekvéseknek.

Az Erdélyből az első világháború után áttelepülő nincstelen ifjú tehetség – Barcsay Ákos erdélyi fejedelem egyenes ági leszármazottja – a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola elvégzése után párizsi és római ösztöndíjutakon és hazai művésztelepeken tágította univerzumát. Már 1929-ben kapcsolatba került Szentendrével, a Duna-parti kisváros szűk utcái és jellegzetes házai, a környező természeti táj folyamatos ihlető forrásai voltak. Absztrakt korszakaiban is, amikor a házcsoportok kontúrvonalai, az ablakok négyszögletes, a kapuzatok íves formái geometrikus alakzatokká rajzolódtak fantáziájában, képeit a rá mindig jellemző meleg alapon telt színek koloritjai fogták össze. 

Barcsay az 1945 után alakult európai iskola tagjaként már világviszonylatban is érvényes művészetet csinált, amikor a kommunista diktatúrától megérkezett a kilövési engedély a művészcsoportra, köztük teoretikusaira, Hamvas Bélára és Kemény Katalinra. A társulat 1948-ban beszüntette tevékenységét, a tagok közül egyeseknek a kényszerű emigráció, másoknak az underground vagy a fizikai munka jutott. Barcsay évtizedeken át a Képzőművészeti Főiskola anatómia tanszékén oktatott. Így történhetett, hogy ez a rendkívüli művész elsősorban nem festészete, hanem az emberi test szerkezetét és arányait precíz szépséggel megjelenítő Művészeti anatómia című albuma okán vált világhírűvé. A nyolcévnyi előkészület után 1953-ban megjelenő első kiadást eddig tizenkilenc követte, a kötetet tizenöt nyelvre fordították le, Párizstól Tokióig ma is sok helyen alapmű. Pedig a könyv létrejöttéhez ugyanaz a kényszerpálya vezetett, mint Weöres Sándor gyerekverseihez: ahogy a költő sem írhatott akármit, ezért fordult a gyermekek világa felé, úgy Barcsay festészete és polgári attitűdje is nehezen illeszkedett be a korszak művésztársadalmára kényszerített doktriner, sematizáló, legfőképpen hazug szemléletbe. Maradt hát az emberi test egzakt vizsgálata és meggyőzően magas művészi színvonalú ábrázolása. Tegyük hozzá, hogy festőként ekkor már az absztrakció vonzotta, és bár idővel visszaemelte a figuralitás egy összetéveszthetetlen módját saját programjába, a folyamatos kísérletezésekről soha nem mondott le. Élete utolsó időszakában, a kortársakat is meglepve, festészete a letisztult geometrikus formákon keresztül eljutott a teljes absztrakcióig, majdhogynem az amerikai hard edge irányzattal mutatva rokonságot. Ezek a munkák nem valamiféle divatos korlenyomatok, hanem az időtlenség immanens hordozói. Velük az életmű is méltó lezárást kapott.

Hasonló tartalmak

Mindenkinek érdeke, hogy több férfi tanítson

Magyarországon a bölcsődei és óvodai pedagógusok között csupán 0,6 százalék a férfiak aránya, az általános iskolákban a tanárok 15, a középiskolában pedig 33 százaléka férfi egy 2021-es kutatás szerint. Hogyan alakult ki ez a helyzet, és miért van negatív hatással tanárokra, diákokra egyaránt? Mit lehetne tenni a tanári karok nemi kiegyenlítéséért? Németh Szilvia oktatáskutatót, szociológust, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Alkossunk digitális házirendet – pszichológus szakértő a diákok kütyüfüggéséről

Közhely, hogy mi a játszótéren nőttünk fel, a gyerekeink pedig már az idejük jó részét a digitális dzsungelben töltik. Lehet ezen sopánkodni, de felesleges. Sokkal inkább az a kérdés, rá tudunk-e találni közösen azokra az ösvényekre, amelyeken még kényelmesen esik a járás. A hogyanról Tóth Dániel pszichológust, a digitális nevelés szakértőjét kérdeztük.

Szívet cserél, aki hazát cserél?

1987-ben Ceaușescu Romániájából Isztambulon át Németországba emigrált Hajdú Farkas-Zoltán író. Lapunkban megjelent szövegében döntése körülményeit idézi fel.

Ő volt a magyar Paganini a háborús Berlinben

Géczy Barnabás hegedűművész Budapestet és az Operaház koncertmesteri pozícióját hagyta ott, hogy Németország legnépszerűbb szalonzenésze váljon belőle. A második világháború után azzal vádolták, hogy túl szoros kapcsolatot ápolt a náci diktatúra vezetőivel.

Miért nem kíváncsiak egymásra a művészek?

Mindenki elvan a maga világában, Kukorelly Endre joggal mondja, hogy nincs ez így jól. Új könyve egyfajta manifesztum, a bizonyítéka annak, hogy ő bizony kíváncsi arra, mi történik például a képzőművészetben.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!