Mint korábban megírtuk, az idei Szemrevaló Filmfesztivál kínálatában elsősorban irodalmi adaptációkon, valamint női rendezőkön lesz a hangsúly: számos olyan friss alkotás mellett, mint a Miért nem küldtél az angyalok közé? című dráma vagy Robert Seethaler regényének adaptációja, az Egy egész élet, kuriózumokat is vetítenek a rendezvényen, ilyen például az 1929-es méltatlanul keveset emlegetett klasszikus némafilm, a Pandora szelencéje.

Ilyen felnőni egy pszichiátrián, de Hasfelmetsző Jack is beköszön az idei Szemrevalón | Magyar Krónika

Idén tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közösen a Szemrevalót október 10 és 20 között, amely ezúttal is a német nyelvterület legújabb alkotásaira fókuszál. A kínálatban elsősorban irodalmi adaptációk és női rendezők állnak a középpontban, szorongató témákból pedig nem lesz hiány, de egy különleges klasszikust is láthatunk.

Azóta nyilvánosságra került a teljes program, és újabb különlegességekkel bővült a kínálat. Ezek közül talán a legérdekesebb az idén éppen száz elhunyt Franz Kafka életrajzán alapuló szóló Kafka című hatrészes televíziós sorozat, amelyet két részben tekinthetünk majd meg.

Szintén nagy dobás a rendezvényen, hogy először tekintheti meg a magyar közönség a Berlinalén a legjobb forgatókönyvért Ezüst Medve-díjat nyert, valamint a Német Filmdíjon a legjobb filmnek, a legjobb női főszereplőnek, a legjobb férfi mellékszereplőnek, valamint a legjobb filmzenének járó elismerést is elnyerő Haldoklás, de komédiát. A Lars Eidinger és Ronald Zehrfeld főszereplésével készült alkotás az élet intenzitásáról szól a halál árnyékában, egyszerre brutális, érzelmes és abszurd módon, de vidám élményt kínálva.

Haldoklás, de komédia (Fotó: Jakub Bejnarowicz)

Szinten újdonság a programban az egy képzeletbeli szállodába tett látogatásokon keresztül kirajzolódó mesés szerelmi vígjáték, a Franky Five Star, amely tavaly a Max Ophüls-díjon elnyerte az Ökumenikus Zsűri díját. Kifejezetten szenvedélyes alkotás a melankolikus, de vaskos humorral teli Rickerl – a zene legfeljebb hobbi is, míg a Helló Svájc! című komédia egy egész országot veszélybe sodró, abszurd módon alakuló népszavazásról szól.

És nem mehetünk el szó nélkül az idei Oscaron a zseniális, az Egy zuhanás anatómiájával a legjobb színésznőnek járó szoborért versengő Sandra Hüller új filmje, A változás valutája mellett sem, amely valós eseményeken alapszik. Történt ugyanis, hogy a pénzügyi egyesülés idején majdnem 400 tonnányi keletnémet bankjegyet rejtettek el a föld alatt Halberstadt közelében, és a mai napig senki nem sejti, mekkora összegről lehet szó.

Kiemelt kép: Kafka (Forrás: ORF Superfilm ARD)