Kedves, szerethető karakterek, pergő cselekmény, sok humor és még éppen elviselhető mennyiségű és minőségű szóvicc, mindez hagyományos 2D-ben – a Csongor és Tünde animációsfilm-adaptációja igazán méltó a sokunk számára máig meghatározó gyerekkori élmény Dargay-örökséghez.
A Vörösmarty-szöveget egy az egyben pedig felesleges lenne számonkérni egy vállaltan a kisiskolás korosztálynak készített mozitól, és az alkotók nem is ennek felmondására, hanem a mű lelkületének, minden korban érvényes kérdéseinek, mondanivalójának esszenciális átadására szövetkeztek. Ami, középpontban a boldogságkeresés és a tökéletességre való törekvés örök emberi vágyával, nagy részben sikerült is, bónuszként Az Éj monológját és az egyes tételmondatokat változtatás nélkül megkapjuk, érzékeltetvén az eredeti mű szépségét, összetettségét, gazdag szimbolikáját.
Fél évszázados álom vált valóra
„Már Attila sokat gondolkodott ezen a problémán, amikor még a hetvenes években elhatározta, hogy valóra váltja a régi álmát, és elkészíti a Csongor és Tünde kifejezetten gyerekeknek szánt változatát. Rengeteg foglalkozott Vörösmarty szövegével, amit igyekezett olyan módon meghúzni, átrendezni, hogy az a lehető legkevésbé menjen a tartalom rovására. Elkészítette a teljes forgatókönyvet is az egyes jelenetekkel, vázlatos háttér- és figuratervekkel. Ezzel mentünk be az akkori illetékesekhez, ám mindenféle, főként anyagi okokra hivatkozva elutasították bennünket. Később még próbálkoztunk néhányszor, a rendszerváltást követően is, de mivel mindig udvarias nem volt a válasz, végül az egész a fiókban maradt. Egészen néhány évvel ezelőttig, amikor Temple Réka producernek egyszer megemlítettem a dolgot, mire ő rögtön azt javasolta, tegyünk egy kísérlet a Nemzeti Filmintézetnél, hátha most kaphatunk rá támogatást. Megpróbáltuk, sikerült, most meg itt van ez a csodálatos egész estés mozi, amit ugyan nem Attila, hanem az utódai valósítottak meg” – meséli Henrik Irén, Dargay Attila özvegye és operatőrként egykori állandó alkotótársa.
Arra a kérdésre, vajon a férjét miért éppen ez a történet izgatta ennyire, hogy élete nagy vágyaként szerette volna kifejezetten gyerekek számára vászonra vinni, szerinte nagyon egyszerű a válasz: A Csongor és Tündének nemcsak a mondanivalója fantasztikus, de olyan tisztaság van benne, ami tényleg csak a gyerekek sajátja. Ezért is örült neki, hogy az ő tanácsadói szerepkörét a rendezők, azaz az egyik utolsó Dargay-tanítvány Máli Csaba és Pálfi Zsolt komolyan vették, mert így a készülés minden egyes fázisában nyomon követhette, ez a tisztaság – a karakterek és a szöveg további jelentős finomításai ellenére – megmarad-e.
„Nem mondom, hogy nem voltak időnként nehezebb beszélgetéseink, bár én ilyenkor sem a saját véleményemet szajkóztam, hanem Attiláét igyekeztem minél egyértelműbben képviselni. A rajzoknál és a Balassi Krisztián felügyelte szöveg esetében is tettem kisebb-nagyobb javaslatokat, volt, amelyik átment, és akadtak olyanok is, amelyek nem. Tünde figurája például érdekesen változott, valószínűleg a korszellem hatására is. Attila tizenhat-hét éves bájos, kissé szeleburdi, az álomvilággal ezért még könnyebben kapcsolatot teremtő kamasz lánynak képzelte el, a végső verzióban viszont néhány esztendővel idősebb fiatal nő lett belőle. Mirigy és a három ördögfióka viszont nagy kedvenceim lettek, bár az igaz, hogy az efféle groteszk, gyakran valamilyen jellemfejlődésen átmenő karaktereket mindig könnyebb érdekesebbé, izgalmasabbá, színesebbé tenni, mint a kevésbé markáns, csak egy tulajdonságuk meghatározta alakokat” – mesél a közös munkáról Henrik Irén.
A végeredménnyel összességében nagyon elégedett, és „kisebb felszisszenések mellett valószínűleg a rendkívül maximalista Attila is az lenne”. Ahogy – mondja még nevetve – azt is reméli, hogy az abszolút jó szándékukat figyelembe véve Vörösmarty Mihály ugyancsak megbocsátaná nekik a szöveggel kapcsolatban elkövetett „bűneiket”.
Az egyediségben rejlik a titok
Hasonlóban reménykedik a Csongor és Tünde társrendezője, Pálfi Zsolt is; az ő nevéhez fűződik többek között a Berg Judit-féle Lengemesékből készült, külföldön is nagy sikert aratott egész estés animáció.
„Azért is örültem nagyon a felkérésnek, mert bár szeretem és fontosnak tartom a felnőtteknek szóló animációkat, rengeteg zseniális alkotás van köztük, de úgy gondolom, a gyerekekre is illene jobban odafigyelnünk e téren. Most az a helyzet, hogy egy magyar gyerek családi moziként szinte csak Disney- vagy Pixar-mesékkel találkozik, hazai gyártású animációs sorozatokkal vagy filmekkel alig. Olyanokkal meg pláne nem, amelyek magas szinten megírt, örök érvényű mondanivalóval bíró irodalmi műveket dolgoznak fel szórakoztató módon” – magyarázza Pálfi Zsolt.
Minden a fantázia szárnyalásán múlik – interjú Pálfi Zsolt animációsfilm-rendezővel | Magyar Krónika
Miközben az animáció segítségével varázslatos világokat alkot és visz filmvászonra, a zsámbéki Nyakas-hegyen is mesébe illő környezetet teremtett. Pálfi Zsolttal, a Lengemesék és a most készülő Csongor és Tünde rendezőjével állatai hangjától és madárdaltól zengő kertjében beszélgettünk.
Szerinte ennek a vonalnak volt az úttörője és tudatos felvállalója Dargay Attila, aki ezekben az eredetileg felnőttek számára írt művekben jó érzékkel meglátta, hogyan lehet a lényegüket a legkisebbeknek is elmesélni. Jó példa rá a Vuk, amit Fekete István egyáltalán nem gyerek- vagy ifjúsági könyvnek szánt, hanem a vele nem éppen kesztyűs kézzel bánó rendszer és a mindenkori hatalmi viszonyok parabolájaként. Dargay azonban megmutatta, hogy igenis lehet szórakoztató, sőt humoros filmet csinálni ebből is úgy, hogy közben ne lúgozódjék ki a tartalom. Ezért ők sem változtattak különösebben a már sokszor bevált recepten, azaz maradtak a Dargay-féle nyomvonalon, és „csak” a félkész figurákat gondolták tovább, a háttereket dolgozták ki, illetve a betoldott párbeszédek (Speier Dávid) révén eggyel archaikusabbá, irodalmibbá csiszolták a szöveget.
Hogy a nemcsak külsőségeiben, de hangulatában és nosztalgiafaktorában is a bevezetőben említett klasszikusokra hajazó végeredmény mennyire látszódhat a streaming is uralta óriási „zajban”, persze kérdéses. De Pálfi Zsolt erősen hisz benne, és a Lengemeséknél ez egyszer már beigazolódott, hogy az egyediségben rejlik a titok.
„Csak így vehetjük fel a versenyt az évente érkező amerikai, sokszor egy kaptafára készült produkciókkal szemben. És mi is lehetne egyedibb és egyben időtállóbb, mint a Csongor és Tünde? Ami bár univerzális dolgokról beszél, mégis abszolút a miénk, és talán most ebben az új formában is a közös örökségünk részévé válhat. Sőt, ha jól csináltuk a dolgunkat, és maradandó az élmény, akár Vörösmartynak is szerezhetünk általa jó néhány jövőbeli olvasót.”
Fotók: Fórum Hungary
