Nekem ők a magyar kabaré igazi nagyágyúi
A szilveszter és a kabaré évtizedek óta összeforrt a magyar néplélekben. A régen jobb volt szlogen, bár sokszor igazságtalannak tűnik, ez esetben szerintünk inkább igaz.
Szöveg: Demeter Anna
Fotó: Máth Kristóf
Kereplők és kolompok, rémisztő maszkok és gyönyörű viseletek, túlterhelt hálózat és hömpölygő embertömeg, máglyák körüli önfeledt tánc és a szemérmességet hírből sem ismerő, sosem szűnő jókedv jellemzi az év legmozgalmasabb hat napját Mohácson. A törökök visszavonulása után a környékre települt délszláv sokácok pokladéja – amely a köztudatban egyenlő a busójárás fogalmával – eredetileg átváltozást, megújulást jelentett. Nem csoda, hiszen a legenda szerint a török uralom elől a Mohácsi-sziget mocsaras részeire menekülő sokác őslakosok egy éjjel saját készítésű zajkeltő eszközökkel, állati vérrel festett álarcban keltek át a Dunán, hogy kizavarják az elnyomó hatalmat Mohácsról. A népszokássá alakult legenda átéléséhez tegyük most félre a történelmi megalapozottság kérdését, és nézzük meg, hogyan zajlik napjainkban a farsangi időszakkal egybeeső tavaszvárás és téltemetés ünnepe, amelyben szinte kivétel nélkül minden mohácsi család érintett.
Két busó is láthatja különbözően a hagyományt: Zoárd és Zoltán miközben pihenőjüket töltik, kedvesen útba igazítják és informálják az embereket, megosztják velünk saját élményeiket.
A tapasztaltabb Zoltán inkább a hagyomány oldaláról közelíti meg a kérdés: „Sváb vagyok, a feleségem sokác, anno együtt néptáncoltunk a mohácsi Zora Táncegyüttesben. Harmincöt évesen kezdtem busózni, ami nekem egyenlő a szabadság érzésével: ilyenkor az lehetsz, aki csak lenni szeretnél.”
„Ötödik éve veszek részt a forgatagban, egy barátomnak köszönhetően, aki autentikus felszereléseket készít. Tulajdonképpen az a célom, hogy élményt szerezzek annak, aki ellátogat hozzánk” – mondja Zoárd, a fiatalabb busó.
„Fantasztikus! Még sosem jártam busójáráson, és ezt az élményt is a véletlennek köszönhetem. A kollégámhoz érkeztem Pécsről látogatóba, és pont volt egy felesleges ruhájuk: nem kellett sokáig győzködni” – meséli a vendégként érkező Juli, akit legjobban az őket követő embertömeg és a hangulat nyűgözött le.
„Én igazából beleszülettem ebbe, gyerekkorom óta végigkíséri az életemet ez a népszokás – de sosem unom meg. A mohácsiak között persze akadnak olyanok is, akiknek ez nem a legkedvesebb időszak, de a többség ugyanúgy élvezi évről évre, mint az idelátogatók”– meséli kollégája.
„Én tősgyökeres mohácsi vagyok, de ez az első beöltözésem sokác viseletbe. Büszkék vagyunk a városra. Azt gondolom, ettől a rendezvénytől mindannyiunkban valahogy rezeg valami, amiért megéri idelátogatni”– meséli Évi.
„Előbb csatlakoztam a busójáráshoz, mint mellettem álló édesanyám, mivel én maradtam egyedül Mohácson.” Loretta számára a bolondozás, a felhőtlen jókedv és a nézőközönség bevonása az elsődleges cél – „úgy látom, kaphatók rá.”
„Hihetetlen, most először vagyok beöltözve, ráadásul a lányom kérésére” – mondja Adrienn, Loretta édesanyja. „Tizenöt éve Ausztriában élek, de minden alkalommal jó érzéssel térek haza, hiszen Mohács az év többi napján is remek város. Ezt a kavalkádot nagyon élvezem, teljesen más érzés ilyen módon a hagyomány részesének lenni.”
Évi anyai ágról sokác: „kiskorom óta az életem része a busójárás. Már babakocsiban is kint voltam a felvonuláson, apukám maszkot farag, és minden évben az egész családunk beöltözik. Nekünk tehát a busójárás egész évben hagyomány: amint véget ér az idei, már készülünk a következőre. Elpakoljuk, rendbe rakjuk a ruhákat, és készítjük a jövő évi maszkokat.”
„Nekem ez az életem” – mondja röviden Erika, aki hetedik éve, párja pedig negyven éve ölti magára a jellemző viseletet. „Mind-mind saját készítésű, illetve nemzedékeken keresztül örökölt darabok, nagy becsben tartjuk őket.”
Kevesen tudják, hogy a hatvanas-hetvenes években többször be akarták tiltani a mára turistalátványossággá érett népszokást. Ma már ugyan finomabb eszközökkel zajlik a „játék”, a nőket, gyerekeket így is óvatosságra intjük: utóbbiakat a hangzavar és az ágyúdörgések, előbbieket pedig a busók olykor igen erőteljes közeledése miatt.
Az autentikus busómaszk szerepét nem szabad alábecsülnünk, a gazdája ugyanis nem véletlenül nem fedheti fel magát. Régen még fontosabb volt a felismerhetetlenség: főként, ha valaki konfliktusba keveredett a szomszéddal, vagy megtetszett neki egy helybéli lány.
A busójárás egyik kiemelkedő pontjaként a Duna vízére engedik a télbúcsúztató farsangi koporsót, ezt követően a főtéren óriási máglyával űzi el a telet az összegyűlt tömeg.
A 10 legkarakteresebb álarc az idei búsójárásról | Magyar Krónika
A mohácsi busók minden évben rémisztőbbnél rémisztőbb maskarákkal ijesztik el a telet. Ez most sem volt másként. Összegyűjtöttük a tíz kedvencünket az idei ...
A szilveszter és a kabaré évtizedek óta összeforrt a magyar néplélekben. A régen jobb volt szlogen, bár sokszor igazságtalannak tűnik, ez esetben szerintünk inkább igaz.
Karácsony körül, után is arany napok sorakoznak: kevesebb a kötelező kör, több idő juthat elmélyülésre. Budapesten több kiállítás is jól illeszkedik ehhez az átmeneti, kissé lebegő időszakhoz idén is. Lehetőségek Tandori kincseitől az arannyal javítás művészetén és a csend képein át Mary Ellen Mark fotóművészetéig.
Ha már elég volt a Santa Clausból meg a pulykából, van hazai alternatíva. Az elmúlt időszakban két ünnepi mozi is készült itthon, a Nagykarácsony bájos kis komédia romantikakedvelőknek, az Emma karácsonya pedig egy kamaszlány apró csodákat hozó, mégis nagyon valóságos felnövéstörténete.
Enyhén szólva is sokoldalú rendező volt, aki néha csupán az önfeledt szórakoztatásra törekedett, máskor a rendszert is kihívta. 2025. december 22-án Makk Károly születésének 100. évfordulójára emlékezünk, a terjedelmes életműből a teljesség igénye nélkül válogattuk ki a leghíresebb vagy éppen a legkülönlegesebb darabokat, amelyek mind elérhetők a Filmio kínálatában.
Sáfrány József rendezése a meditatív képsorai mellett szomorú jelenségekre hívja fel a figyelmet. A Pásztorének megtekinthető a Filmio kínálatában.