A tanároknak heti 12 órájuk, külön szobájuk és könyvtáruk volt. A diákok Bocskai sapkát viseltek, amit kötelező volt megemelniük, ha egy tanárral találkoztak. Ilyen volt a több mint 150 éve alapított Mintagimnázium a század első felében. Itt tanult Teller Ede, Kármán Tódor, Heim Pál, Ignotus Pál és Polányi Mihály is. „És sokan mások.”

Két szerény kis szobában, huszonnégy tanulóval indult a Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnasiuma 1874-ben, ma hatalmas épület magasodik a Trefort utcában, nagy számú tanári karral, évfolyamonként több osztállyal, iskolapszichológussal, színjátszókörrel, kenutáborral, élő streammel, és amikor az élet úgy hozta – vagy inkább vitte – online ballagással. Az első években csak minden második évben indítottak osztályt, így a nyolcévfolyamos gimnáziumban gyakorlatilag csak négy évfolyam tanult. Az osztálylétszámok is kisebbek voltak a korabelieknél, ez 36 főt jelentett.

Az emlékezetes évfordulót ünneplő iskola vaskos kötetben adta ki az egykori diákok visszaemlékezéseit, és a mai szemmel igen tanulságos gazdag iskolatörténetet. Kiderül a könyvből, hogy Eötvös József oktatási reformtevékenységének köszönhetjük a középiskola alapítását, és az is, hogy első igazgatója és meghatározó vezetője a Nobel-díjas Kármán Tódor édesapja, idősebb Kármán Mór volt.

Megdöbbentő mai szemmel olvasgatni a Kármán Mór által lejegyzett több mint százéves pedagógiai programot, melyet sok iskola megszívlelhetne 2024-ben is.

„A tanár csak vezetője a munkának, sohasem tár növendékei elé kész, teljes eredményeket, maga egyáltalán semmit sem tesz, amit tanítványai maguk elvégezhetnek.”