Nem is a főváros, de nem is a klasszikus vidék. Nem is teljesen dombság, de nem nevezhetjük egységes síkságnak sem. Bár minden itt élő igazi magyar, valójában senki sincs, aki ne sváb, tót vagy éppen cigány lenne. A tősgyökeres helyiek szeretnek itt élni, mint ahogyan az őseik is szerettek, akik a történelem viharos időszakaiban sem szakadtak el földjüktől. Sőt, nagyon sok család választja ezt a vidéket új otthonául. Talán elsőre úgy tűnhet, hogy a Galgamente igazából nem is létezik, önálló létét bizonyítani képes egységként legalábbis biztosan nem. Pedig nagyon is létezik. A mi tájunk az átmenet földje.

A Galgamente olyan, mint a lekicsinyített Magyarország. Egyszerre sokféle és ugyanolyan. Kitartó és szertelen. Egy kompvidék, amelyen átrohan a vonat, az autóút, avatatlan szemek nem is tudják megmondani, hol kezdődik és hol ér véget. Sőt, néha a galgamentiek között sincs egyetértés abban, melyik település tartozik a vidékhez. Biztos pontot csak a Galga jelent.

A mi iránytűnk, ami csupán egy-két méter szélesen csordogál az évezredek során saját maga által kivájt medrében. Az egykor bő folyónak vize ma már alig van, mégis nagyon fontos nekünk. A mi Galgánk nemzetközi babérokra tör, hiszen végső soron egészen a Fekete-tengerbe folyik. A Galga a Nógrád megyei Becskétől indulva átszeli a Pest megye keleti részét is jelentő Gödöllői-dombságot, hogy aztán a még egy megyével arrébb, már a síkságon elterülő Jászfényszaru határában találkozzon össze Zagyva nevű nagyobb testvérével, majd átadja magát a Tiszának és a Dunának. Bár földrajzi értelemben a folyót körülvevő települések alkotják a Galgamentét, a helyi vagy akár csak figyelmesen itt megforduló ember számára egyértelmű: az nem lehet, hogy egy minden értelemben aprónak tűnő, sok helyen a benőtt nádtól nem is látható kis folyó legyen a térség legfőbb rendezőelve. Mégis, az átmeneteket egybecsatornázó Galga éltető szimbóluma az itteniek együvé tartozásának: nem elválasztja a két partján élőket, hanem összeköti. Az átmenetiség érzése is ilyen. Sokkal inkább összeköt, semmint elválaszt, hiszen minden környékbeli ugyanazt a félúton levő, tájak határvidékén való életet éli immáron sok-sok generáció óta.