Szöveg: Valentinyi Pál
Fotó: Földházi Árpád
Nem is a főváros, de nem is a klasszikus vidék. Nem is teljesen dombság, de nem nevezhetjük egységes síkságnak sem. Bár minden itt élő igazi magyar, valójában senki sincs, aki ne sváb, tót vagy éppen cigány lenne. A tősgyökeres helyiek szeretnek itt élni, mint ahogyan az őseik is szerettek, akik a történelem viharos időszakaiban sem szakadtak el földjüktől. Sőt, nagyon sok család választja ezt a vidéket új otthonául. Talán elsőre úgy tűnhet, hogy a Galgamente igazából nem is létezik, önálló létét bizonyítani képes egységként legalábbis biztosan nem. Pedig nagyon is létezik. A mi tájunk az átmenet földje.
A Galgamente olyan, mint a lekicsinyített Magyarország. Egyszerre sokféle és ugyanolyan. Kitartó és szertelen. Egy kompvidék, amelyen átrohan a vonat, az autóút, avatatlan szemek nem is tudják megmondani, hol kezdődik és hol ér véget. Sőt, néha a galgamentiek között sincs egyetértés abban, melyik település tartozik a vidékhez. Biztos pontot csak a Galga jelent.
A mi iránytűnk, ami csupán egy-két méter szélesen csordogál az évezredek során saját maga által kivájt medrében. Az egykor bő folyónak vize ma már alig van, mégis nagyon fontos nekünk. A mi Galgánk nemzetközi babérokra tör, hiszen végső soron egészen a Fekete-tengerbe folyik. A Galga a Nógrád megyei Becskétől indulva átszeli a Pest megye keleti részét is jelentő Gödöllői-dombságot, hogy aztán a még egy megyével arrébb, már a síkságon elterülő Jászfényszaru határában találkozzon össze Zagyva nevű nagyobb testvérével, majd átadja magát a Tiszának és a Dunának. Bár földrajzi értelemben a folyót körülvevő települések alkotják a Galgamentét, a helyi vagy akár csak figyelmesen itt megforduló ember számára egyértelmű: az nem lehet, hogy egy minden értelemben aprónak tűnő, sok helyen a benőtt nádtól nem is látható kis folyó legyen a térség legfőbb rendezőelve. Mégis, az átmeneteket egybecsatornázó Galga éltető szimbóluma az itteniek együvé tartozásának: nem elválasztja a két partján élőket, hanem összeköti. Az átmenetiség érzése is ilyen. Sokkal inkább összeköt, semmint elválaszt, hiszen minden környékbeli ugyanazt a félúton levő, tájak határvidékén való életet éli immáron sok-sok generáció óta.
Domonyvölgy II. számú horgásztava. Az itt működő horgászegyesület névadója és máig aktív tagja Asztalos István, a térség egyik központjának számító Aszód város Petőfi Sándor Múzeumának nyugalmazott igazgatója. Az ő galgamentei helytörténeti kutatásai hiánypótló munkák, amelyek segítették rovatunk összeállítását
Ha szűkebb pátriájáról szólalhat meg a saját hangján, az egyszeri lokálpatrióta rögtön elcsábul az elmúlt korok helyi eseményei, a rég- vagy a közelmúlt történetei iránt. Ám az átmenet rendezőelvét nemcsak a múlt és a jelen, hanem a jövő is alátámasztja, hiszen a Galgamente előtt új kihívások is sorakoznak. A megerősödött vidéki lét ellenére a főváros közelsége mind nagyobb mértékben gyakorol hatást a térségre, az agglomeráció valódi határa minden nappal lopakodva tágul kelet felé. Ezért a fő kérdés is az, hogy a kertek alatt lezajló, csendes változást hogyan éli meg a térség, megmarad-e a maga átmenetiségében továbbra is olyannak, amilyen eddig volt, vagy végül elkopik büszkén őrzött különállása, és végleg beolvad a nála sokkal nagyobb gravitációjú városok világába. Amíg a sokszínű helyiek megfoghatatlan együvé tartozása létezik, addig a Galgamente is megmarad.
Boldogság, ha az ember báránybégetésre kel, a munkahelye pedig egy Michelin-díjas étterem. Ahhoz azonban, hogy mindezt megteremtse, tíz olyan év kellett, amely alatt mintha húszat élt volna. Kun A. Luca és Pohner Ádám, az Iszkor fiatal tulajdonosai erről meséltek nekünk Mályinkán, ahol a régió legfinomabb fogásai közös akaratból készülnek.
Ideális helyszín az élethez – mondja Regős József barlangkutató régész és helytörténész Szilvásváradról, ahol többek között a kezdetekről, a személyes és a földtörténeti múltról beszélgettünk, így például arról is, hogy hogyan került a Bükk az Egyenlítő környékéről a ma ismert helyére.
Szerves része a Duna, állandó lüktető ér az életében. Ha teheti, mindennap komppal utazik, az a nyolc perc számára maga a lelki felfrissülés. Varga Livius sok helyen élt, Ráckevén viszont testközelből tapasztalja meg a vízparti életminőséget. A pszichológus, zenész és előadóművész szerint kimaxoltuk az individualizmust, és ideje belendítenünk egymást a jóba. Erről beszélgettünk a számára kedves környékbeli helyszíneken.
Közgazdászdiploma, jogi szakoklevél, negyedszázad tömény matéria. Még egy komolyan udvarolgató srác is van a történet elején – csakhogy akadt valaki más, aki táncba hívta Rita nővért, akkor még a világi nevén. Igent mondott. Portré Bükkszentkereszt csendjéből.
Ezt a bécsi utazást még évtizedekig úgy emlegették az írók, mintha Alice-szal jártak volna Csodaországban – emlékezett vissza Tóbiás Áron az íróhajóra, amelyen 1956 őszén hosszú évek után Nyugatra utazhattak a magyar értelmiség tagjai, többek között Pilinszky János, Rubin Szilárd, Somlyó György, Szabó Magda, Abody Béla, Csurka István és Heller Ágnes.
Palánkvár, castrum, föld- vagy kővár? Tatárok, törökök, Habsburgok ostromolták? Koronát őrző, fellegek közé törő, különleges történeteket hordozó erődítmények sokasága magasodott egykor a Duna mentén. A folyó partján épült várakat jellegzetességeik alapján térképre vittük, majd legendáik nyomán a múltjukban kalandoztunk.
