A mi Galgánk

Szöveg: Valentinyi Pál
Fotó: Földházi Árpád

Nem is a főváros, de nem is a klasszikus vidék. Nem is teljesen dombság, de nem nevezhetjük egységes síkságnak sem. Bár minden itt élő igazi magyar, valójában senki sincs, aki ne sváb, tót vagy éppen cigány lenne. A tősgyökeres helyiek szeretnek itt élni, mint ahogyan az őseik is szerettek, akik a történelem viharos időszakaiban sem szakadtak el földjüktől. Sőt, nagyon sok család választja ezt a vidéket új otthonául. Talán elsőre úgy tűnhet, hogy a Galgamente igazából nem is létezik, önálló létét bizonyítani képes egységként legalábbis biztosan nem. Pedig nagyon is létezik. A mi tájunk az átmenet földje.

 

A Galgamente olyan, mint a lekicsinyített Magyarország. Egyszerre sokféle és ugyanolyan. Kitartó és szertelen. Egy kompvidék, amelyen átrohan a vonat, az autóút, avatatlan szemek nem is tudják megmondani, hol kezdődik és hol ér véget. Sőt, néha a galgamentiek között sincs egyetértés abban, melyik település tartozik a vidékhez. Biztos pontot csak a Galga jelent.

A mi iránytűnk, ami csupán egy-két méter szélesen csordogál az évezredek során saját maga által kivájt medrében. Az egykor bő folyónak vize ma már alig van, mégis nagyon fontos nekünk. A mi Galgánk nemzetközi babérokra tör, hiszen végső soron egészen a Fekete-tengerbe folyik. A Galga a Nógrád megyei Becskétől indulva átszeli a Pest megye keleti részét is jelentő Gödöllői-dombságot, hogy aztán a még egy megyével arrébb, már a síkságon elterülő Jászfényszaru határában találkozzon össze Zagyva nevű nagyobb testvérével, majd átadja magát a Tiszának és a Dunának. Bár földrajzi értelemben a folyót körülvevő települések alkotják a Galgamentét, a helyi vagy akár csak figyelmesen itt megforduló ember számára egyértelmű: az nem lehet, hogy egy minden értelemben aprónak tűnő, sok helyen a benőtt nádtól nem is látható kis folyó legyen a térség legfőbb rendezőelve. Mégis, az átmeneteket egybecsatornázó Galga éltető szimbóluma az itteniek együvé tartozásának: nem elválasztja a két partján élőket, hanem összeköti. Az átmenetiség érzése is ilyen. Sokkal inkább összeköt, semmint elválaszt, hiszen minden környékbeli ugyanazt a félúton levő, tájak határvidékén való életet éli immáron sok-sok generáció óta.

Domonyvölgy II. számú horgásztava. Az itt működő horgászegyesület névadója és máig aktív tagja Asztalos István, a térség egyik központjának számító Aszód város Petőfi Sándor Múzeumának nyugalmazott igazgatója. Az ő galgamentei helytörténeti kutatásai hiánypótló munkák, amelyek segítették rovatunk összeállítását

Ha szűkebb pátriájáról szólalhat meg a saját hangján, az egyszeri lokálpatrióta rögtön elcsábul az elmúlt korok helyi eseményei, a rég- vagy a közelmúlt történetei iránt. Ám az átmenet rendező­elvét nemcsak a múlt és a jelen, hanem a jövő is alátámasztja, hiszen a Galgamente előtt új kihívások is sorakoznak. A megerősödött vidéki lét ellenére a főváros közelsége mind nagyobb mértékben gyakorol hatást a térségre, az agglomeráció valódi határa minden nappal lopakodva tágul kelet felé. Ezért a fő kérdés is az, hogy a kertek alatt lezajló, csendes változást hogyan éli meg a térség, megmarad-e a maga átmenetiségében továbbra is olyannak, amilyen eddig volt, vagy végül elkopik büszkén őrzött különállása, és végleg beolvad a nála sokkal nagyobb gravitációjú városok világába. Amíg a sokszínű helyiek megfoghatatlan együvé tartozása létezik, addig a Galgamente is megmarad.

Hasonló tartalmak

Ilyen, amikor a közösség birtokba veszi a teret

Négy embert kérdeztünk meg arról, hogy az intézmény, illetve kezdeményezés, amelynek életében, szervezésében részt vesznek, hogyan válhat harmadik hellyé. Milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy egy közösségi kert, egy múzeum, egy könyvtár vagy egy táncház képes legyen élettel megtölteni a teret?

Anzikszok egyszervolt pinceszerekről

Pillanatképek helyekről, amelyek nincsenek fent a térképeken. Lugasokról, pincékről, megtáltosodó öregekről és kvaterkázó tanyamacskákról. Mámoros beavatások és szőlőhegyi kiteljesedések. Együttlétek, amelyek örökre belénk ivódtak.

Az ikrától az asztalig – Ilyen az élet a Lillafüredi Pisztrángtelepen

A Lillafüredi Pisztrángtelep ma már fogalom. Ahogy vezetője, Hoitsy György is. A regényes nevű Nyavalyás-hegy árnyékában fekvő, hideg vizű tavaknál az ősök szellemisége, a fiatalos vakmerőség, az életen át tartó állhatatosság, a hitelesség és az ötletesség találkozik. Az eredmény pedig magáért beszél.

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!