Maholnap megjelenik első novelláskötete. Az egyik írásból már készül az első kisjátékfilmje, de korábban is kipróbálta magát színházban és irodalomban egyaránt. Miként tekint önmagára: pop-rock előadó, dalszerző, zeneszerző, költő, prózaíró, színész, rendező?
Nem tudom így meghatározni magam, és talán nem is fontos. Előbb érdekelt az irodalom, mint a zene, az biztos. Kamaszkorom óta érzem, hogy alkotó energia buzog bennem, azt is tudom, hogy ez nem a sajátom. Bánni kell vele. A kreatív indulatnak majdnem mindegy, milyen formában tör a felszínre. Most épp novelláskötetbe rendeződtek azok a történetek, amelyeket az elmúlt húsz évben írogattam. Miért ír az ember dalt, verset, novellát? Miért csinál színházi estet, filmet, klipet? Jómagam azért, mert világéletemben rengeteg zenét hallgattam, imádom a filmeket, és sok-sok meghatározó olvasmányélményem van. Alkotóként ugyanazok a műfajok érdekelnek, mint befogadóként.
Úgy is mondhatnánk, most érett be, vagy most lett lehetőség az eddig lappangó álmokat megvalósítani?
Mondták már nekem, hogy abban lettem sikeres, amihez a legkevésbé értek. Van is benne valami, zenész biztos nem vagyok, inkább megnyilvánuló ember, adatközlő, amilyen Tinódi Lantos Sebestyén lehetett a maga korában. Ott sem a zenei rész a domináns, azt inkább csak eszközként használta a krónikás. A dal lett az a forma, amelyen keresztül először szólhattam nagyobb közönséghez, de emellett mindig jelen voltak a versek, a novellák, a színházi dolgok, egyebek. Végül úgy hozta a sors – és ez a Jóisten humorérzékének újabb szép jele –, hogy addig kacérkodtam a különféle műfajokkal, amíg idén majdnem egyszerre szakadt rám minden. Most legalább négy kellene belőlem: egy, aki interjúkat és koncerteket ad, egy másik, aki véglegesíti a novelláskötet anyagát, a harmadik a kisjátékfilm előkészítését intézné, és akkor egy negyedik írhatná az új dalokat. Azt persze nem tudom, hogy akkor ki vinné nyaralni a családot.
Úgy tudom, már kamaszkorában a színház és a film felé kacsingatott, csak a szülei nem engedték, hogy ezt a pályát válassza. Ennyi idő kellett, hogy visszakanyarodjon az eredeti tervekhez?
A szüleim el sem tudták képzelni, hogy mást válasszak, mint a jogi pályát. Tizenhat éves koromban azzal állítottam haza, hogy filmrendező leszek, szegény édesanyám alig kapott levegőt. A Láng Művelődési Központból jöttem épp, ahol annyira fellelkesültem az olasz filmektől, hogy rögtön rendező akartam lenni. A szüleim kézzel-lábbal tiltakoztak a művészpálya ellen. Utólag áldom őket ezért az aggodalomért.
Végül a Közgázra ment, ami kompromisszumnak talán jó volt, a művészpályától mégsem tartotta távol.
Emlékszem, 1994-ben nagy büszkén mondtam apámnak: „Gimis diákcsínynek indult, de képzeld, ma megjelent a tizedik lemezem, ez már nem lehet véletlen!” Csak révetegen elnézett a fejem felett a bieder dohányzóasztal mögül, és annyit mondott: „Jó-jó, édes fiam, de mikor lesz neked végre rendes állásod?”
Ma már rendes munkának tartja?
Sajnos már nem él. Az arénakoncertek sikere soha nem hatotta meg, először akkor láttam büszkeséget a szemében, amikor a Madáchban játszottam, aztán az Erkelben, az már komoly dolog volt, kőszínház, számára is értelmezhető keretek. Évekkel később egy Krúdy-estem után könnyek között kért bocsánatot, amiért nem támogatták az ambícióimat. Attól kezdve büszkén járt a fellépéseimre.
Fiatalkorában haragudott a szüleire ezért?
Dehogy, nagyon hálás vagyok nekik, mert megküzdhettem az álmaimért.
Mindent, amivel most foglalkozik, saját magától, autodidakta módon tanult meg?
Lényegében igen. Az ember születésétől kezdve utánzással tanul meg mindent. Kisgyerekként nézzük a szüleink száját, hogyan csücsörítenek, hogyan formálják a szavakat, így tanulunk beszélni. Milyen jó szó: elsajátítjuk a dolgokat, azaz sajátunkká tesszük azt, ami korábban nem volt a miénk. Kamaszkoromtól fogva sok minden hatott rám, számos műfajtól kaptam katarzisélményt, az irodalom, a színház, a film, a minőségi rockzene is rengeteget formált. Ilyen értelemben szeretném utánozni a hőseimet, Krúdyt, Updike-ot, Aranyt, Márait és a többieket, akik szintén utánoztak valakit. Végül is minden kreatív ember magát a Kreátort másolja, amikor a saját kis univerzumában teremteni próbál valamit.