Szöveg: Kéri Gáspár
Nyolcvanéves lett Váli Dezső, a kortárs magyar festészet sajátos hangvételű alkotója. Korszakai az absztrakciótól a figuralitáson át a metafizikus műteremfestményekig terjednek; utóbbi több mint három évtizede a védjegye.
Idén tavasszal ültünk egy barátommal a budai pihenőpark mesterséges dombjának kellemes gyepszőnyegén, és a második vagy harmadik száraz fehér nagyfröccsöt kortyolgattuk az este jótékony félhomályában. Az egyik pillanatban át- és felnéztem a Margit körúti békebeli, francia udvaros bérház legfelső szintjére, ahol egy fényesen világló műteremablak tűnt fel a sötétben. „Nézd csak, a Deske még dolgozik!”, mondtam, majd hosszú percekig némán néztük a mesterséges fény keltette nagy sárgásfehér felületet. És valóban, a város lassan nyugovóra tért, de az ablakok mögött megbúvó elefántcsonttoronyban – ezt most értsük a szó legnemesebb értelmében – a festőművész Váli Dezső még dolgozott. A barátom és közöttem pedig az volt a különbség ebben a konstellációban, hogy ő már járt ebben a műteremben, sőt eredeti Deske-festménye is van. Én viszont „csupán” az alkotó festményeiről ismerem ezt a belső világot: Váli Dezső évtizedek óta csak a műtermét festi, az enteriőrről e képek révén van elképzelésem. Vásznai azonban sokkal inkább belső tájak és transzcendenciába hajló személyes léttöredékek hordozói, semmint a Magyar Iparművészeti Főiskolát a hatvanas évek második felében belsőépítészként abszolváló alkotó objektív megfigyelései. Talán mert alapvetően magányos művész. Mindig is az volt. Igazi outsider, a mindenkori rendszereken és kánonokon kívüli szerző, aki soha nem követett senkit, annál inkább követi őt egy egészen jól körülhatárolható, időnként változó, formálódó alkotói közeg.
Műterem - Éjfél előtt
2019 │ olaj, farost │ 90 × 90 cm
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy korai munkásságára legalább annyira hatottak a második világháború utáni Európai Iskola alkotói – Bálint Endrével való személyes-szakmai kapcsolata különösen –, mint Paul Klee vagy Mark Rothko festészete. Első korszakában absztrakcióba hajló metafizikus képeket alkotott, amelyeknél a címadás legalább olyan fontos sorvezető volt, mint a hol organikusnak, hol antropomorfnak ható formák befogadói képzeletre bízott továbbgondolásai. A nyolcvanas évek közepén aztán a figuralitás felé fordult, és mélyen hívő katolikusként évekig fotografálta és festette zsidótemető-sorozatát.
Ezután jutott el azokig a műteremképekig, amelyeket több mint három évtized elteltével ma is naponta fest. Önként vállalt remeteélete sajátos, mondhatni különc létformának tekinthető, ám következetesen formálódott az évtizedek során. És miközben fizikai valójában alakja jellemzően a műterem, a Lukács fürdő és a Vár Bermuda-háromszögében tűnik fel, az online térben a fiatalabb generációkat megszégyenítő módon aktív. Gyűjtői köre kiterjedt, és előszeretettel ajándékoz is jól irányzott pillanatokban. Talán nincs még egy festő a mai Magyarországon, aki olyan szisztematikusan dokumentálná és nyomon követné a képei sorsát, mint ő. Ráadásul mindent közzé is tesz a hosszú évek óta működő honlapján, a Deske.hu-n, a szinte naponta frissülő naplójába, a Válinewsba bárki beleolvashat, néhány festmény kivételével pedig az életmű összes reprodukciója is megtalálható itt. A percre pontos reggeli felkelések és esti lefekvések által keretbe foglalt napirendje 1985 óta lényegében állandó: hajnalok és reggelek, imák, misék, rózsafüzérek, úszás, az étkezések pontos rendje, a honlap szerkesztése, versek olvasása és sok más apró és jelentőségteljes teendő váltogatja egymást.
Történet az elmúlásról
1970 │ olaj, farost │ 50 × 70 cm
Az út vége
1969 │ olaj, farost│ 70 × 100 cm
Régi zsidó temető - fehér táj
1984 │ olaj, farost │ 60 × 60 cm
Angyal a város felett
1970 │ olaj, farost │ 100 × 70 cm
Markó Károly emlékére
1982 │ olaj, farost │ 35 × 35 cm
Ritka az olyan szerencsés helyzet, hogy az életmű eddigi alakulása és a legújabb művek születése egyaránt dokumentálva van – mindebből sajátos szakralitás bontakozik ki a direkt formai utalások mellőzésével. Váli Dezső műteremfestményei vizuális curriculum vitaeként is felfoghatók; az egyes darabokat akár évekig érleli, de az sem példa nélküli, hogy egy munkát nemes egyszerűséggel felfűrészel, megsemmisít. Az idén nyolcvanéves alkotónak ősszel a Kálmán Makláry Fine Arts galéria szentelt tárlatot, ahol a Horn-gyűjtemény darabjait állították ki. Az e cikkünk illusztrációiként használt festmények szélesebb gyűjtői körből merítenek.
Két barátnő a harmincas években nyaralóhelyet keresett. Víz mellett, csendes helyen. Ez volt Surány, a Szentendrei-sziget egyik települése. Ahol ma lelkes lokálpatrióták őrzik a múltat, felidézik Lilian és Emma történetét.
Világszerte is egyedülállóvá vált a Capa Központ azzal, hogy március óta két korszakalkotó fotográfus életművét is állandó kiállításon mutatja be. Robert Capa után Andrész Kertész is végre külön termet kapott. A szentimentalista című kiállítás kompakt foglalata annak, amit Kertész világlátásából érteni, érezni érdemes. A képek mögé rejtett történetekből válogattunk.
Június 2. hétfőtől vasárnapig, a pesti Deák téren. Minden este hétkor, ráadásul ingyen, és még regisztrálni sem kell. A 36. Bach-hét jó nyáresti program.
Idén június 7-én tizenkilencedik alkalommal rendezik meg az AquaPhone rendezvényt Párkányban. A performansz azokat az időket idézi meg, amikor csak a Dunán átkiabálva beszélgethettek egymással az esztergomiak és a párkányiak.
A Bagossy Brothers Company – 10 éve úton látványosan mutatja be, miként jutott el odáig a Gyergyószentmiklósról induló együttes, hogy megtöltse az MVM Dome-ot. A Filmión látható zenés dokumentumfilm bensőséges képekkel és koncertfelvételekkel ábrázolja, hogyan sikerült néhány fiatalnak az első erdélyi zenekarként meghódítania az anyaországot.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
