Pulitzer József magyar bevándorlóként megvalósította az amerikai álmot, sőt csúcsra járatta azt. A csúcs szót ebben az esetben akár szó szerint is érthetjük, hiszen karrierje zenitjén felhőkarcolójának tetejéről irányította sajtóbirodalmát, de ne szaladjunk ennyire előre.
Családi háttér
Pulitzer József 1847. április 10-én látta meg a napvilágot Makón. Édesapja morvaországi származású kereskedő, anyja pedig egy magyar zsidó család leszármazottja volt. A negyedik gyermekként született József kiváló oktatásban részesült. Apja üzleti vállalkozása sokáig megteremtette a család számára a biztos anyagi hátteret. A családfő egészsége azonban idővel megromlott, és tuberkulózisban meghalt, vállalkozásuk pedig tönkrement.
Hősünk az idő tájt kereskedelmi iskolába járt, de anyai nagybátyja nyomán katonai karrierről álmodott. Apja testvéreitől sem állt távol az ilyesfajta hevület, ketten is nemzetőrként szolgáltak a szabadságharc idején. 1864-ben nyílt alkalma arra, hogy kalandor természetére hallgatva szerencsét próbáljon. Habsburg Miksa francia segítséggel elindult, hogy megszerezze a mexikói trónt. Nagybátyja csatlakozott az expedícióhoz, és József is így akart tenni, ám gyenge fizikuma miatt kérelmét elutasították. Ez sem szegte kedvét, maga indult el a tengerentúlra, hogy majd ott csatlakozik a sereghez.
Kivándorlás Amerikába
Hamburgból indult útnak az Újvilágba, ám New Yorkban rekedt, mert elfogyott a pénze. Az Egyesült Államok sem éppen békés időszakát élte, még dúlt Észak és Dél polgárháborúja. Pulitzert az Unió toborzóügynökei találhatták meg, és csatlakozott az I. New York-i lovasezredhez. Az alakulatot a német forradalmak veteránja, Carl Schurz állította fel. Ebből fakadóan főként német katonák szolgáltak itt, illetve néhány magyart is találunk.
Nem tudjuk, valódi összecsapásokban részt vett-e a fiatal bevándorló, annyi biztos, hogy ezrede részt vett a Shenandoah-völgyi hadműveletekben 1864-ben, majd Virginiában állomásozott. Nyolc hónapot szolgált, majd leszerelt. Utolsó zsoldját New Yorkban kapta a kézhez a még akkor is csak tizennyolc esztendős Pulitzer. Ott állt tizenhárom dollárral a zsebében, és el kellett döntenie, hogyan tovább. A nyelvet nem beszélte, munkatapasztalattal sem rendelkezett, korlátozott lehetőségeit pedig tovább rontotta, hogy leszerelő katonák tömegei kerestek akkortájt munkát.
Sokáig csak alkalmi állásai voltak, és a szabadban aludt. Végül azt tette, amit a hasonló sorsúak tettek: elindult nyugatra. St. Louisban, az ott letelepedett németek között könnyebben boldogult, hiszen legalább a nyelvet bírta. Elsőre itt sem talált megbízható jövedelemforrást, de eljárt könyvtárba, tanulta a nyelvet, és egy kocsmában rendszeresen sakkozott. Itt figyelt fel a tehetséges fiatalra két ügyvéd, akik maguk mellé vették, és megélhetést biztosítottak neki. Az ő támogatásukkal kezdte el jogi tanulmányait is. Emellett továbbra is próbálkozott alkalmi munkákkal. Egyszer egy cukorültetvényre szegődött, de becsapták, a munkásokat szállító hajó kitette őket, így gyalogszerrel tértek vissza St. Louisba. Felháborodásában megírta a történetet a Westliche Post nevű lapnak, ami meg is jelentette cikkét. A szerkesztőség munkatársainak annyira tetszett az írás, hogy lehetőséget adtak neki a rendszeres megjelenésre. Sorsszerű, hogy az újság egyik vezető munkatársa az I. New York-i gyalogezredet – itt szolgált Pulitzer is – felállító Carl Schurz volt, aki később példaképévé vált politikusként és újságíróként is.
Eközben befejezte jogi tanulmányait, valamint megszerezte az amerikai állampolgárságot is. Elindította közjegyzői irodáját, azonban vállalkozása zátonyra futott. Pulitzer mégsem maradt megélhetés nélkül, a Westliche Postnál felajánlottak neki egy riporteri állást, amit el is fogadott.
Carl Schurz mellett elsajátította az úgynevezett reformer újságírás csínját-bínját. Példaképe révén a politika világába is betekintést nyert, sőt részévé vált annak. A Republikánus Párton belül, többek között Schurz vezetésével létrejött egy reformer irányzat, amely célul tűzte ki a Ulysses S. Grant elnökségét kísérő korrupció felszámolását. Próbálkozásaik azonban nem jártak sikerrel, Grantet ismét elnökké választották, és a párton belüli erőviszonyokat sem voltak képesek megváltoztatni.
A Westliche Post is kudarcként élte meg az eseményeket, az olvasószámuk pedig csökkent. A vezetőség ennek fényében alacsony áron eladta a lap tulajdonjogának egy részét. Pulitzer már rendelkezett akkora tőkével, hogy élt a lehetőséggel.
Ezt követően szerkesztőként önállósította magát, ami oda vezetett, hogy visszavásárolták tőle a tulajdonrészt. Az akkor szerzett harmincezer dollár lett későbbi mesés vagyonának alapja.
Pulitzer, a laptulajdonos
Nem maradt a Westliche Postnál, átigazolt Charles Dana lapjához, a The Sunhoz, amelynek ő lett a washingtoni tudósítója. Közben megházasodott, a néhai Konföderáció elnökének, Jefferson Davisnek a rokonát, Kate Davist vette el. Európában tett körútjukat követően visszatértek St. Louisba, Pulitzer pedig úgy döntött, saját lapot vásárol. Az Evening Post, illetve az Evening Dispatch nevű újságok összeolvasztásával létrehozta saját lapját St. Louis Post-Dispatch címmel.
Első vezércikkében leszögezte, hogy lapja „egyetlen pártot sem fog szolgálni, hanem a népet; nem a »republikanizmus« szócsöve lesz, hanem az igazságé; […] nem támogatja a kormányzatot, hanem bírálni fogja azt; szembeszáll minden csalással és ámítással, legyen az bármi és bárhol; elveket és eszméket fog támogatni, mintsem előítéleteket és pártoskodást”.
A közszolgálatiságot tűzte zászlajára, és egészen formabontó módon kezdett hozzá a lap felvirágoztatásához.
A St. Louis Post-Dispatch cikkei igyekeztek mozgósítani az olvasókat, felkelteni az érdeklődést. Ennek érdekében sokkal többször indított úgynevezett sajtóhadjáratokat, mint a korabeli sajtó egyéb termékei. Ennek ellenére informatív maradt, csak a legmegbízhatóbb hírforrásokból merített. Fontos események alkalmával szerkesztőségi cikkekben foglalt állást, amelyek a szerkesztőségi oldalon jelentek meg.
Stílusa, minősége és az eladott példányszámok révén hamar kiemelkedett a vidéki sajtó világából.
Anyagi forrásai lehetővé tették, hogy a kor ismert vállalkozójától, Jay Gouldtól megvásárolja az igencsak rossz állapotban lévő The New York World nevű napilapot. A New York-i sajtópiac könyörtelen tempót diktált. Ennek tudatában Pulitzer magával vitte New Yorkba a St. Louis Post-Dispatch legjobb szerkesztőit. Céljai nem változtak:
„Ebben a nagy és növekvő városban van létjogosultsága egy olyan újságnak, amely nem csupán olcsó, hanem színvonalas is, nemcsak terjedelmes, hanem valóban demokrata is, melyet a nép ügyének, nem pedig a pénzarisztokráciának szánunk, s amely az Óvilágénál előbbrevalónak tartja az Újvilág híreit; amely föltár minden csalást és gyalázatot, küzd a közélet hibái és visszaélései ellen, s elszánt őszinteséggel harcol a népért. Ennek érdekében és kizárólag ebből a célból hívom fel az új Worldre az értelmes közönség figyelmét” – írta első vezércikkében a The New York World élén.
Így lett a magyar bevándorlóból amerikai sajtómágnás, aki a későbbiekben nem pusztán az újságírás világára gyakorolt rendkívüli hatást, hanem az Egyesült Államok bel-, illetve külpolitikájára is.
A cikk Csillag András Joseph Pulitzer és az amerikai sajtó című munkája alapján készült.
A sorozat előző része alább olvasható:
