Hogyan vált az Ikarus világhírű márkává?
Székesfehérváron készült olyan busz, amely hasonlított az Ikarusra, de más márkajelzést viselt, és készült olyan Ikarus, amelynek köze sem volt a buszokhoz. Érdekességek az ÁMG-től az Electrobus Europe-ig.
Egy rekkenő nyáron kikötöttünk Zlarin mólójánál. A kajakokat partra húztuk, és felcihelődtünk abban a reményben, hogy hideg sört kapunk a rejtelmes dalmát szigeten. A kis vendéglő terasza az öbölre nyílt, zúgtak a kabócák, hat órát harangoztak. Idős helybéliek pipájukat tömve gyülekeztek a ringó halászcsónakok feletti falusi „plázson” az esti boćanjéhoz, golyózáshoz. Pöfékeltek és gurítottak a bársonyos tengeri alkonyatban. Az emberi lét ritka, ártatlan, varázslatos idillpillanata volt ez – megrendülten eszméltünk rá, hogy motorizációnak a nyomait sem látjuk. Zlarin az utóbbi hétszáz évben nem sokat változott, autóval járható utcái – így autói – nincsenek. Talán Gyimesben éreztem hasonlót, Sötétpatakán, amikor Erzsi néni megmutatta, hogyan kell a kalyibában szeméttermelés, pazarlás nélkül, önfenntartó módon élni. Nem divatból, hanem azért, mert évszázadokon át úgy szokták meg.
Az egyszerű, ép ésszel be- és átfogható élet iránti vágyunk megerősödött a pandémia hónapjai alatt. De mi is az az egyszerűség? Minden bizonnyal köze van a lassúsághoz. A jelenlét magas fokához, amikor úgy érezzük, az idő tempója újra olyan, mint a gyerekkorunkban, ezért az embert körülfogó tünemények észlelésére is nagyobb esély marad. Milan Kundera írja: „Miért tűnt el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei, a vándorlegények, akik malomról malomra járnak és a csillagos ég alatt alszanak? Eltűntek volna a mezei ösvényekkel, a rétekkel, a tisztásokkal, a természettel együtt? Egy cseh mondás szép hasonlattal határozza meg édes semmittevésünket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik; az boldog.”
A kanadai David Sax bestsellere az analóg technikák újraéledéséről a Poket gondozásában zsebkönyvben is megjelent. Nem véletlenül: a Poket ötletgazdái az e-bookok korában gondoltak nagyot, és beüzemelték a tömegközlekedési csomópontokon elhelyezett zsebkönyv-automatáikat. Mi sem illene jobban a papíralapú olvasást népszerűsítő kiadó sorozatába, mint Sax könyve, Az analóg bosszúja, amely abból indul ki, hogy a digitalizáció forradalmával egyidős az analóg reneszánsza.
A bárhol, bármikor könnyedén elérhető zenefájlok meglepő módon a bakelitlemez másodvirágzását hozták el. Aki bakelitet hallgat, az odaül. Nem kapcsolgat, nem lépeget a zeneszámok között. Kézbe veszi a sokszor művészi kvalitású borítót, és átadja magát az audiofil élvezetnek.
A mobiltelefonok ma már „jobb” fotók készítésére alkalmasak, mint a néhány évtizeddel ezelőtti professzionális kamerák. Elborít minket a képek óceánja, és mi történik: újra elterjednek a korabeli fotográfiai technikák, nemcsak a néhány évtizeddel ezelőttiek, hanem a fényképezés első évtizedeinek nehézkes és veszélyes eljárásai is.
A digitális naptár- és naplóalkalmazások a mindennapjaink részei, mégis egyre nagyobb népszerűség övezi a minőségi papírból készülő, kézműves kötésű naplókat, jegyzettömböket. Mert jólesik újra nekiülni és kézzel írni.
Aki nem tud a földdel dolgozni, vagy nem élhet odakint a természetben, ösztönösen keresi a digitális zajból való kivonulás egyéb lehetőségeit. Jobb későn, mint soha: a posztmodern ember rájött, hogy miközben felgyorsult élete már javarészt a virtuális térben zajlik, a valódi élményeket még mindig az analóg technikák és pillanatok nyújtják.
Aktuális magazinunk tematikus lapszám: a teljesség igénye nélkül ad pillanatképet az analóg világ hazai közösségteremtőiről és csodabogarairól. A nosztalgikus, mégis a jövőbe ívelő játéknak a míves papírra nyomott Magyar Krónika is résztvevője: szándékunk szerint a magazin cikkeinek olvasása hasonló élményt nyújt, mint a felsercenő bakelitlemez, a baritpapíron előtűnő kép a sötétkamrában vagy egy szakasz bejárása a kéktúrán.
Tulajdonképpen tényleg olyan egyszerű az egész. Az analóg öröme nem más, mint újraélni a gyerekkor komótosan csordogáló idejét.
Székesfehérváron készült olyan busz, amely hasonlított az Ikarusra, de más márkajelzést viselt, és készült olyan Ikarus, amelynek köze sem volt a buszokhoz. Érdekességek az ÁMG-től az Electrobus Europe-ig.
A hadianyagtól a motoron át az első magyar cd-ig, a sertésorrkarikától a hangfalon át a robotcelláig számtalan termékcsoportot gyártottak a ma Videotonként ismert cégcsoport ágai-bogai. A székesfehérvári társaság nyolc és fél évtizedes története során két mély hullámvölgyet is túlélt.
Aki a hazai jégkorongsportot kicsit is ismeri, annak éppúgy ismerősen cseng az Ocskay név, mint a fociban mondjuk az Albert, a Bene vagy a Páncsics. Azt is tudja, hogy két ilyen nevű játékos is volt, apa és fia. Az ifjabb Ocskay Gábor fiatalon elhunyt, az idősebb már nyugdíjasként a székesfehérvári utánpótlás-nevelés magvetője, nagy öregje, máig megkerülhetetlen alakja.
Az ősei valamikor a 18. század elején érkeztek Székesfehérvár vidékére, és ahogy ők kitartottak ennyi időn át, úgy Cser-Palkovics András sem akart soha túl messzire menni a szülővárosától. Talán nincs is olyan ember a városban, aki ne ismerné személyesen az immáron negyedszerre megválasztott polgármestert, akivel, ha máshol nem, egy jó Videoton-meccsen biztosan összefuthat bárki.
Hagyományos pitét? Kacsamájbonbont? Kapcsolatteremtő kérdésekkel kínált kávét? Kézműves sört? Vagy egy jó hamburgert? Székesfehérváron nehéz lehetetlent kívánni. Megkóstoltuk a város legizgalmasabb gasztronómiai bástyáinak kínálatát – a teljesség igénye nélkül.
„Ős dicsőség, ősi nagyság / Kezdete és vége! / Itt minden füszál, kő, virág / Régi szent ereklye.” A Vajda János Székesfehérvárott című, melankolikus költeményéből vett idézet utal a város dicsőséggel és pusztulással egyaránt teli történetére. Sétára fel, ismerjük meg ezt a nagy múltú és sokarcú várost!
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.