Egy tánctanár életében erősebb cezúrát aligha lehet elképzelni, mint hogy harminchét évesen kerekesszékbe kerül – Holló Andrást az újratervezés kényszere a hivatásától nem fosztotta meg. A közúti baleset, amelynek következtében szegycsonttól lefelé lebénult, életének persze fordulópontja lett, ő maga Pál apostol megtéréséhez hasonló újjászületés kezdetének nevezi.

Az idő a tizenhárom éve történt baleset előtti és utáni szakaszra bomlik. Holló András egy szeptemberi reggelen motorral sietett munkába. Egy ideje így közlekedett, hogy időt takarítson meg számtalan kötelezettsége – kertészmérnöki, hitoktatói és tánctanári munkája – közepette. Szabályosan előzött, de egy hirtelen visszakanyarodó autó miatt fékezett, felbukott, és talán éppen saját motorja zuhant rá, és törte el a gerincét. Néhány másodperc múlva a földön fekve, a megforduló autó dísztárcsájában tükröződő arcát nézve arra gondolt: „Istenem, innentől mindent csak teveled!” Az érkező szenvedésen való áthaladás alapja a baleset villanófényében született személyes istenkapcsolat lett, amely – teológiai végzettsége és hittanári gyakorlata ellenére, ahogy erről sokszor beszél – csak ekkor kezdődött el számára.

Miként lehet táncot tanítani úgy, hogy nem lehet megmutatni, hogyan szép egy-egy fordulat kivitelezése? Holló András szerint a fizikai korlátok nem vették el tőle a tanítás talentumát. Szóban szedi elemekre a mozdulatsorokat, a lassabban tanulók még jobban is megértik így. Úgy érzi, a tánctanítás a kerekesszékből nyert igazi értelmet: a lélekébresztés közegévé vált, eszköz lett arra, hogy az emberekhez kapcsolódhasson, és segíthessen nekik a boldogságot megtalálni.