A Párizsban letelepedő festőművész, Sándorfi István meghökkentő életműve nem sorolható egyetlen stílusirányzathoz sem, bár hatottak rá a 20. század második felének bizonyos festészeti törekvései. A világhírű magyar származású alkotó egyedülálló festményei New Yorktól Barcelonán át Tokióig bejárták a világot. Alkotásait a Kálmán Makláry Fine Arts galéria képviseli.
A görög istenektől eredeztetett szépségideál több mint két évezrede meghatározza az emberi test ábrázolását a nyugati kultúrkörben. A férfi- és a női testek az aranymetszés nyomán megalkotott arányrendszere, a testrészletek harmonikus megjelenítése, általuk a negatív és pozitív formák tökéletes egyensúlya ma is meghatározza a közízlést, vele az ábrázoló művészetekhez való viszonyunkat. Annak ellenére, hogy a valósághűség, ezzel a tökéletlenség, hovatovább a testi hibák megmutatásának szándéka nyomokban már a középkorban feltűnt, majd végigvonult a művészet történetén, napjainkban válik egyre elfogadottabbá. A fotográfia, vele a fotografikus kép 19. századi megjelenésével minden gyökeresen megváltozott, hiszen az új médium, az objektív képalkotást produkáló fotó még azt is képes számunkra a valóságból megmutatni, amit az emberi szem talán észre sem vesz.
Provokatőrök
1980 │ olaj, vászon │ 160 × 130 cm
A modern művészet, így az új típusú műértelmezések egyik fontos állomása volt Rainer Maria Rilke 1908-ban született verse, az Archaikus Apolló-torzó. A költeménynek a Louvre-ban található egyik antik szobor volt az ihletője, amelynek az évezredek során eltűntek a karjai, lábai és feje. Az antikvitásból ránk maradt torzók szembetűnő hiányaik miatt nemcsak Rilkére, de a 20. század művészetének egészére hatottak. A földöntúli szépségideál látványának lebontása, sőt lerombolása ugyanis merőben új esztétikát teremtett, ezáltal tágította a művek befogadásának lehetőségeit, miközben új alkotások és korstílusok születését segítette elő – nem függetlenül a hosszúra nyúlt 19. századot lezáró első világháború általános társadalmi kataklizmájától. A hiány esztétikáját megtestesítő torzók újra és újra felhívták a figyelmet sok más mellett az élet mulandóságára, egyben arra is emlékeztettek, hogy a művek és a befogadók közötti viszony alapja a kölcsönösség. A mű hatással van a befogadóra, és amennyiben a hatás célba ér, képes megváltoztatni, formálni őt. És fordítva, a befogadó szintén hatással van a műre: azzal, hogy értelmezi, élővé teszi. Pontosan úgy, ahogy Rilke tette újszerű gondolkodásával egy több ezer éves görög torzó által ihletve.
Omega
1980 │ olaj, vászon │ 195 × 130 cm
Cosa Nostra
1976 │ olaj, vászon │ 97 × 130 cm
Por
1999 │ olaj, vászon │ 195 × 195 cm
Csendélet
1994 │ olaj, vászon │ 92 × 65 cm
Safi
2006 │ olaj, vászon │ 92 × 65 cm
Shawn és Deborah – Fekete festészet
1988–1990 │ olaj, vászon │ 180 × 130 cm
Manu facture
1976 │ olaj, vászon │ 195 × 97 cm
Quo Vadis
1997 │ olaj, vászon │ 180 × 180 cm
Johanna álma
1992 │ olaj, vászon │ 195 × 130 cm
Safi palettája
2001 │ olaj, vászon │ 195 × 114 cm
Az 1956-ban nyolcéves gyermekként családjával nyugatra távozó, évek múltán Franciaországban letelepedő Sándorfi István festményein a hiány ugyanúgy jelen van, sőt számos művének egyik fő motívuma a befejezetlenség, az emberi testek torzó mivolta. Portréi és aktjai a tökéletesség szándékával születtek, ám képein tudatosan mindig megbicsaklik valami, és ez első pillantásra pont olyan zavaró, mint egy kavics a cipőben. Befejezetlen marad egy kézfej, egy lábszár, egy portré, ami egyénivé tehetné az ábrázolt személyt. A hiányt pedig a lecsorgó festőszer vagy néhány nagyvonalúan elhúzott ecsetvonás tölti ki. Festményeinek látványvilága sajátos a már-már meghökkentő, bravúros fotórealista technikájának köszönhetően, amivel a megtévesztésig képes megidézni a fotográfia objektivitását. De Sándorfi soha nem elégedett meg a valóság aprólékos megfigyelésével és ábrázolásával, ami az Amerikából eredő hiperrealista festészet szándéka volt: versenyre kelni a fotografikus kép pontosságával és e tudást a konzumkultúra kritikájaként harcba szólítani. Egészen más érdekelte. Művei személyesen felépített, belülről fakadó univerzum születését szolgálták, ahol mintha megállás nélkül álom és valóság határmezsgyéjén járnánk. Ebben egyértelműen felfedezhetők a jellemzően a latin kultúrkörben – Spanyolországban, Olaszországban, nem utolsósorban Franciaországban – gyökerező szürrealizmus gesztusai. A nagyvilági, társasági életet élő alkotó munkái gyakorta rendhagyó módon születtek: elsötétített műterméből napokra kizárta a külvilágot, és addig nem is tért vissza oda, amíg a készülő művek jó úton nem jártak a befejezés felé.
A 2007-ben, halála évében a debreceni Modemben rendezett életmű-kiállítást leszámítva Sándorfi István festészete még ma is kevéssé ismert Magyarországon.
A műkereskedő Makláry Kálmán jóvoltából a nemzetközi és a hazai műkedvelők rendszeresen találkozhatnak a sztárművész egyedülálló alkotásaival. Hamarosan a Falk Miksa utcai galériában idehaza nem látott festményeiből nyílik tárlat.
Máté István interdiszciplináris tervező, digitális szakértő. Egy Ózd melletti kistelepülésen, Borsodszentgyörgyön él és dolgozik. Őszintén hisz abban, hogy a tudásalapú munka visszahozhatja a fiatal generációkat ebbe a térségbe. A legmodernebb digitális technológiákról, a mesterséges intelligencia hatásairól és a vele kapcsolatos félelmekről is beszélgettünk.
Nagy Dénes filmje, a Kurtág-töredékek egyszerre beszél a zseni magányosságáról, az ember örök kapcsolódni vágyásáról és arról, megéri-e mindent feláldozni azért a néhány pillanatért, amikor még életünkben átnézhetünk a felhőkön túlra.
Parlament, Zeneakadémia, a marosvásárhelyi városháza és a Kultúrpalota, a szabadkai városháza, a Gresham-palota, Széchenyi fürdő. Templomok, paloták, magánvillák sokasága őrzi Róth Miksa üvegalkotásait, akinek egykori otthona emlékházként várja a látogatókat.
Az amerikai magyarság története nem lezárt fejezet, hanem folyamatos változás és alakulás, amelyben az asszimiláció elkerülhetetlen, de lassítható – vallja Antal-Ferencz Ildikó újságíró, aki több mint százhúsz életútinterjút és közel száz riportot készített a tengerentúlon. Magyarnak lenni Amerikában könyvsorozatából készült válogatáskötetéről beszélgettünk a szerzővel.
Angol utazók, Andersen és Rudolf trónörökös, Szálinger Balázs lírai útinaplója – a Dunáról szóló régi és kortárs könyveket ajánlunk.
