A 10. század elején a kalandozó magyarok eredményes hadivállalkozásokat hajtottak végre Itáliában, Karintiában, Morvaországban, Szászországban, Türingiában, Svábföldön, Bajorországban, és Frankföldön egyaránt – írja a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a Facebook-oldalán.
913-ban sikerrel keltek át a Rajnán, és egészen Burgundiáig hatoltak, azonban visszatértük közben vereséget szenvedtek az Inn-folyónál Arnulf herceg (907–937) bajorokból és svábokból álló csapataitól. A következő esztendőben azonban Arnulf összetűzésbe került I. Konrád (911–918) német királlyal. A konfliktus odáig fajult, hogy a herceg végül a családjával együtt a magyaroknál keresett oltalmat, akikkel egyezséget kötött, amelynek értelmében eleink nem háborgatták tovább birtokait.
Ennek fényében érthető, hogy 915 első felében egymástól távol eső területek irányába indultak el: portyázásuk során megfordultak Svábföldön, Türingiában és Szászországban is, valamint egészen a dán határig vonultak. A Reichenaui Évkönyv így emlékezett meg az akcióról: a magyarok egész németföldet tűzzel és karddal feldúlták. A forrás hitelességét támasztja alá, illetve egészíti ki a Hersfeldi Évkönyv, valamint az Adalbert munkáját tartalmazó einsiedelni kódex, amelyek szerint kalandozó őseink egészen Fuldáig jutottak. A támadás egyébként az utóbbi helyen található monostor falainál akadt meg Houggi apát tevékenységének következtében. A fuldai apátok jegyzéke (Catalogus abbatum Fuldensium) szerint Houggi június 9-én elhunyt, ebből következik, hogy a magyarok hadjárata még az év első felében történt. Eszerint rendkívüli sebességgel és hatékonysággal portyáztak a magyarok – olvasható a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum bejegyzésében.
A kalandozások kora
Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, „a 10. század első fele egyértelműen a kalandozások kora. A már a 9. században lezajlottakkal együtt jelenleg negyvenhét hadjáratról van tudomásunk, de a szám egészen biztosan magasabb volt, szinte évenkénti rutinnak mutatkozik a kivonulás. A támadások kisebb része dél felé irányult, a többség nyugatra. Biztosan tudjuk, hogy déli irányban elérték Konstantinápoly falait, ennek emléke a Botond-legenda. Nyugat felé a magyar csapatok valószínűleg eljutottak az Atlanti-óceán partjáig, a Pireneusokon túl támadták a cordobai emirátus területeit.
Ebben az időben gyengült a központi hatalom, a jelek arra vallanak, hogy a hadjáratokra minden esetben a törzsek erejét összehangolva került sor. Egy hadjáratban átlagosan ötezer fő, tehát a föltételezett teljes magyar hadi létszámnak nagyjából a negyede vett részt, a harcosok számát meghaladó számú lóval. Bár már a korai időkben is előfordult, hogy a támadókat megfutamították, a magyar harcmodor sokáig rendkívül sikeresnek bizonyult. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a magyarok olyan civilizációból érkeztek, ahol minden nép ismerte és magas szinten gyakorolta ezt a harcmodort, hiszen amelyik nem tette, azt eltörölték. Az európai népek viszont fölkészületlenek voltak rá, mindenekelőtt a magyar csapatok mozgékonyságára és a tömeges nyilazás átütő erejére. Közel fél évszázadukba került a megfelelő harcmodor elsajátítása, de azzal aztán véget is vetettek a kalandozásnak.
A hadjáratok elsődleges célja nem a zsákmányszerzés volt, noha az is szerepet játszott. Sokkal inkább a rendszeres adó kikényszerítésére törekedtek. Ez még akkor is igaz, ha valamelyik nyugati uralkodó hívására csatlakoztak annak hadjáratához. Az adó elsődlegességét igazolja, hogy ahonnan rendben megérkezett, akár bolgár, akár bizánci, akár német területről volt szó, oda évekig nem indult új hadjárat, az adó elmaradása viszont szinte biztosan kiváltotta az új támadást. Ez a gyakorlat egyúttal arra is bizonyíték, hogy a magyar törzsek egyetértésben hadakoztak, a megállapodásokat együttesen tartották be.”
Az Árpádokról szóló cikksorozatunkat alább olvasható:
Árpádok | Magyar Krónika
Több mint négy és fél évszázadon át kormányozták Magyarországot az első magyar uralkodódinasztia tagjai. Sorozatunkban a 830-as évektől 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig hétről hétre sorra megidézzük fejedelmeink és királyaink történetét.
Nyitókép: A szentgalleni kaland / László Gyula rajza
