ANYASÁG

Médiummá oldódni a teremtésben – karmikus kaland egy életen át. Az anyaság a horizontális létben a világ legnehezebb állása. Azon a bizonyos, ég felé törő Weöres Sándor-i létrán állva pedig Istennel kötött szövetség egy megismételhetetlen ajándék kibontakoztatására.

Szöveg: Klementisz Réka
Fotó: Muray Gábor

Magadat adtad

„Gömbölyödő pocakok kosárlabdái, elsőtől hatodikig, hó hull, eső susog, szél nyargal, hőség fülled, fogy a lélegzet, vizesedik a boka, nézd, hogy forgolódik, ökle, hegyes kis könyöke, dünnyögj, dúdolj neki…” – Lackfi János írása az anyaságról.

A megosztott remény

A daganatos és leukémiás gyerekek családját segítő Érintettek Egyesület elnöke, Borszékiné Cserháti Erika az erőforrássá lett múltról és a könnyes-mosolygós közösségről.

Megnyílni a várakozásra

Orbán-Horváth Éva mentálhigiénés szakember a gyermekre vágyó párok segítését tűzte ki egyik legfontosabb szakmai feladatának.

A hónap embere – Nagy Anna

2018-ban nyílt meg a Nagy Anna által megálmodott egyszülős központ, ahol a gyermeküket egyedül nevelő édesanyák és édesapák egyszerre találnak támogatást és közösséget.

A jelenlét ereje

„Az egyik első róla őrzött képem, ahogyan a kicsiket tanítja, aztán persze meghatározó pillanat volt, amikor neki köszönhetően én is elkezdtem hegedülni” – meséli édesanyjáról Baráti Kristóf hegedűművész.

Mari története

Ha azokban az asszonyokban, anyákban, akik hordozták a viharokkal teli magyar történelmet, nem lett volna erő minden nehézség legyőzésére, legtöbbünk, akik ma élünk, akik ma magyarok vagyunk, nem születünk meg.

KRoNIKA.HU Hírlevél

Légy részese a történetnek!