Bevallom őszintén, először igen dühös voltam Szálinger Balázsra e miatt a könyve miatt, mert mégiscsak pofátlanság egy hónapra kijelentkezni a világból csupán azért, hogy az ember a saját kedvére utazgasson és elmélkedjen. A kezdeti, irigységgel keveredő ellenállásomat azonban hamar megtörte a szöveg elképesztő ereje és sodrása feletti bámulat. Az Al-dunai álom megjelenéséig költőként és drámaíróként ismert szerző mondhatni új műfajt teremtett: „lírai naplójában” éppen a legjobb arányban keveredik költészet és próza, magánélet és nagy történelem, miközben a hagyományos útirajzok ismeretterjesztéséből is kapunk éppen befogadható adagokat.
Szálinger Balázs (1978, Keszthely) József Attila-díjas költő és drámaíró. Színházi munkái mellett hat évig volt a Hévíz folyóirat szerkesztője, jelenleg pedig a Szűcsinger nevű zenei formáció tagja. A verses epika és az eposz műfajának megújítója kortárs irodalmunkban. Főbb művei: Zalai passió (2000), M1/M7 (2009), Köztársaság (2012), 360° (2016), 361° (2018)
A főszereplő végig az a különös, elfeledett táj marad, amit jobbára Az arany ember Vaskapu-leírásából ismerünk, már aki nem ugrotta át a Jókai-regénynek a közvélekedés szerint nem túl érdekfeszítő első negyven oldalát. Szálinger és várandós felesége ezen az egykori magyar–szerb–román hármas határon fekvő vidéken tölt el egy hónapot, a hosszú hetek alatt érdekes barátságot kötve a szállásadó friss nyugdíjas román házaspárral. A Google Fordító segítette kölcsönös érdeklődés egymás nyelve, szokásai, ételei és történelme iránt adja azt a biztos alapot, ami által az ideiglenesen itt állomásozó szerelmesek szeme még jobban kinyílik a környező világra. De nemcsak annak zsugorodó jelenére, hanem arra a némileg fényesebb múltra is, ami a Magura-barlang ősemberrajzaitól a századfordulón még pezsgő-nyüzsgő Orsova közvetlen Duna-parti utcáján álló hajóskapitány folyton integető jobb kezéig ível.
Ezt a szó szerint elsüllyedt Atlantiszt – a régi Orsovát elárasztották, és új épült helyette – kutatja a maga módján a naplóíró, szerencsésen elkerülve a régmúlt dicsőségén való hiábavaló merengést. Helyette sorozatos kérdések villannak fel: lehetett volna-e más a sors e „sűrű vidéken, ahová gyakran járt a történelem”? Kinek, minek az identitását kellett volna megőrizni ott, ahol ilyen egyszerre természetes és természetellenes módon keveredtek a különböző nációk a magyartól a törökön át a szerbig, románig? Minek az egész hajcihő a víz alatti és víz feletti emléktáblákkal, mecsetek és templomok háborújával, ha mindennek a vége úgyis a globalizmus egyformasága, „a zsugorodás, mindegyekvagyunk-állapot, ráadásul folyamatában, azaz egyremindegyebbekvagyunk-állapot” lesz? És – mondja még Szálinger – „[a] legszomorúbb, hogy ebben nincs is semmi szomorú. Így zajlik a történelem, és ha fájós, ha nem, kicsiben meg lehet mutatni és csodálni is”.
Ő pedig csak azért is csodálja, és miközben folyamatos a fenti gondolat körüli töprengés („Az identitásomat sokkal-sokkal jobban meghatározza a nyelvem, mint a vallásom. Nem a hitemet mondom, a nyelvemet a hitemhez adták. A vallást viszont a nyelvemhez”), persze hogy nem tud szabadulni a saját identitásától sem. Az alaposan kikutatott és dokumentumokkal alátámasztott kultúrtörténeti részekben rendre megjelenik például a többezres kísérettel menekülő, a ma Bulgáriához tartozó Vidinben, a menekülttáborban igazságtalan levelét megíró Kossuth Lajos (nyilván nem függetlenül a Duna menti köztársaság ideájától), és még az Orsova című lap állandó tárcistája, Toll Harczos, azaz Krúdy Gyula és a környéken jelenleg élő maroknyi magyar is szóba kerül.
Közben pedig – és ez a történet voltaképpeni másik fontos síkja – mintha egy szolidan tálalt szépirodalmi valóságshow-t követnénk: beleláthatunk egy gyermekét váró fiatal pár hétköznapjaiba is. Persze Szálingernél ez sem öncélú. Ahogyan a táj történelme, úgy a magántörténelem is túlmutat önmagán, ráadásul remekül szórakozunk az ehhez hasonló eszmefuttatásokon: „Utálom, amikor légy, darázs, kabóca, sikló, pók jön szembe a pesti lánnyal – és ezeknek a veszélyességét nekem komolyan kell vennem, majd el kell takarítanom őket. Ilyenkor gyakran ügyeskednem kell, hogy a pók vagy darázs életét titokban megmentsem. Mert ő vért akar. Valójában a városi lány a legveszélyesebb.”
Szálinger Balázs: Al-dunai álom. Magvető, 2020
A szülei példája is inspirálta Losonczi Dávid Európa- és világbajnok birkózót, hogy az éves jutalmait jótékony célra fordítsa: tavaly a XX. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítását segítette. Történet egy huszonöt éves fiatalemberről, aki nem fél a kemény munkától, hisz az isteni jóságban, és tudja, hogy nincs fontosabb, mint hogy az ember boldog legyen.
Budapestről rózsaszín lányregénybe illő körülmények között került Athénba Zerkovitz Szidónia, de ennek a lányregénynek igencsak zordan alakult a befejezése. Bécsbe költözvén aztán erotikus versek szerzőjeként és a női emancipáció harcosaként vált ismertté.
A dorogi bányászhagyományt őrzi a 2020-ban megnyitott, különleges atmoszférájú Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, amelyben interaktív megoldásokkal teszik élményszerűvé a környék múltjának megismerését.
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
A visegrádi ferences templom feltárása közben egy gyermek és egy felnőtt csontvázára bukkantak, akik mellé lakatot temettek. Több jel is arra utal, hogy valamilyen babonás szokás következtében hevertek a vastárgyak a halottak mellett – a kutatók nem zárják ki, hogy vámpírhiedelmek miatt temették így őket.
