Liszt Ferenc játszotta neki a talpalávalót, maroknyi lovasa élén megfutamította Szolnokról az osztrákokat, az itáliai magyar légió katonájaként háton rúgta Vetter Antalt, az amerikai polgárháborúban az északiak oldalán ezredesi rangig jutott, s még guyanai konzulnak is kinevezték. Figyelmessy Fülöp élete tele van hihetetlen és szórakoztató történetekkel. Bár memoáríróként a tényszerűség nem volt az erőssége, ez aligha von le egész életében bizonyított bátorságából.
A Vasárnapi Ujság 1868. március 1-jén megjelent számában így ír Figyelmessy Fülöp 1848-as szabadságharcos katonatisztről: „Nagy és izgalmas idők sajátsága, hogy az egyesek életét is kalandossá teszi, s oly emberek pályájából, kiknek hivatásuk látszott lenni csendes polgári működésben tölteni életöket, egy kis époszt vagy egy darab regényt rögtönöz.” A cikk szerzője nem tudhatta, de a kalandor életű férfi a későbbiekben több szerzőt is megihletett. Szekula Jenő róla mintázta Az emberiség lovagja című regényének egyik hősét, illetve Figyelmessy Fülöp második feleségének, Eliza J. Haldemannek a gyerekkönyvét – Két fiú a trópusokon – a családi életük ihlette. Öregkorában hitvesének diktálta le a visszaemlékezéseit. Utóbbi kapcsán Pivány Jenő történész, aki egyébként a kéziratok magyar kiadásáért felelt, megjegyezte: „Az öreg olyan, mint Münchhausen.” Bár a memoár jelentős része biztosan lódításokkal van tele, a bizonyítottan megtörtént események tükrében is rendkívül mozgalmas életet élt Figyelmessy. A kéziratokat Kacziány Géza író, politikus fordította magyarra és jelentette meg a sajtóban, a Magyarország hasábjain. A közléshez jegyzeteket és helyreigazításokat is fűzött, mivel Figyelmessy már időskorában mondta tollba emlékiratait nejének, aki a magyar nevekkel nem volt tisztában, illetve a hazai viszonyokat sem ismerte. Ennek ellenére Kacziány hangsúlyozza, hogy „a tévedések jelentéktelenek s a mü becséből mitsem vonnak le”.
A Magyarország el is kezdte 1914-ben az emlékirat közlését, mint írták, annak érdekében, hogy „az elpuhuló, gyáva korban példát mutasson arra, miként kell a hazát önfeláldozóan szolgálni s érte életünket, ha kell, százszor is kockára tenni”. A szöveg mindvégig egyes szám harmadik személyben beszél Figyelmessyről, aki az utolsó, haláláról szóló részeket leszámítva a teljes írást fogalmazta. A visszaemlékezés egészen regényszerű, rengeteg apró történettel, amelyek hitelessége ellenőrizhetetlen, de hogy erősen el lettek túlozva, a stílusukon egyértelműen érződik.
Figyelmessy Fülöp arcképe. Élete végén azon bánkódott, miért nem tudott egy lovasrohamban meghalni inkább, mint idősen az ágyában. „Ő mindig csak az a régi lovastiszt maradt, kinek a rohanás és mozgás második természetévé vált s most egy karszékhez kötve lenni, kínos volt” – fejezte be a visszaemlékezését felesége
A főhős családi hátterével, szüleivel, anyagi és társadalmi helyzetével való megismerkedés után hamar a kalandoké lesz a főszerep. A fiatal Figyelmessy katonaként párbajoknál segédkezett, az 1838-as árvíz idején részt vett a mentésben egy tót favágóval egy csónakban, amely nem sokon múlott, hogy elsüllyedt. A család árvíz idején tanúsított magatartása miatt Pest várostól ingyen kapta meg a mészárszéknyitási jogot. Rövid leírást kapunk a jobbágyság sorsáról is, az ifjú katona ugyanis 1842-ben a Szentanna nevű faluban állomásozott, ahol közelről megismerhette a jobbágyság életét. Már itt hangsúlyozza az írás, hogy Figyelmessy elkötelezett volt a reformeszmék mellett, olyannyira, hogy később a Habsburg-ház trónfosztását és a demokratikus átalakulást is egyértelműen támogatta.
Jelentős fordulatot hozott az életében, hogy pár év szolgálat után otthagyta a hadsereget, beállt apja és testvére, József mészárszékébe, hogy 1846-ban elvehesse Csázy Klárát, és letelepedhessen Szekszárdon. A városban ekkortájt megfordult Liszt Ferenc is, tiszteletére bált adtak, amelyen a világhírű zenész a keringőt, a mazurkát és a francia négyest megunva csárdást szeretett volna látni. Mivel „Figyelmessy híres magyar táncos volt”, őt kérték meg, hogy a háziasszonnyal mutassák be a táncot. Főhősünk azonban csak úgy állt kötélnek, ha maga Liszt játszik hozzá. A művészt nem kellett sokáig kérlelni, „leült a zongorához s rázendítette a »Tolnai lakodalmasat«, saját szerzeményét”.
Az 1848-as események hamar elérték Figyelmessyt is: a forradalom győzelmét hallva Kossuth-kalapot vett, ezzel is kimutatva, hogy kit tekint vezetőjének. Nemzetőrnek csapott fel, katonai múltjának köszönhetően rögtön tiszti rangban szolgálhatott lovascsapata élén. Pesten és a környező falvakban tevékenykedtek rendfenntartóként, amire szükség is volt, hiszen a csőcselék azt sejtve, hogy a zsidóság is megkaphatja a polgárjogot, zavargásba kezdett. Zsidók házába törtek be, raboltak, így a katonaságot is ki kellett vezényelni a helyszínre, de az egyenruhások jelenléte nemhogy csitította volna a kedélyeket, olaj volt a tűzre. A tömeg Figyelmessy Fülöpöt és huszárjait kezdte dobálni, így azok a városparancsnoktól, Móga Jánostól engedélyt kértek a támadásra. Hivatalosan csak kardlappal csaphattak szét a zavargók között, de az emlékirat szerint halálos áldozatok is voltak, akiket sikerült „minden zaj nélkül elföldelniük”.
Ezután nem sokkal Jelačić horvát bán betört az országba, és egészen Pákozdig nyomult, ahol a magyar csapatok Móga János vezetésével vereséget mértek rá, a horvát csapatok pedig Bécs felé menekültek. Figyelmessy csak Ausztria határánál csatlakozott az üldözőkhöz, és elmondása szerint egy vakmerő felderítő küldetés során egy káplánnal és tizedmagával foglyul ejtettek vagy hetven embert, akinek Magyaróvár felégetése lett volna a feladata.
A forradalomból kibontakozó önvédelmi háború szinte minden hadmozdulatát összefoglalja a memoár, és persze hosszan olvashatunk Figyelmessy hőstetteiről, amelyek néhol már-már népmesei hatást keltenek. A főbb események hitelességével kapcsolatban Kacziány megjegyzi többször is, hogy nem egészen pontos a történések leírása, de a lényegi elemek, katonai események, kinevezések alapvetően hűek a valósághoz.
Az Eliza J. Haldeman gyerekkönyvében közölt fotón látható párducot Figyelmessy fogta be
Egy alkalommal Figyelmessy megtudta, hogy Szolnokról esténként két-háromszáz osztrák vértes szállítja el a sót. Ezt megtudva engedélyt kért felettesétől, Asbóth ezredestől, hogy átkelhessen a Tiszán negyven emberrel. Asbóth eszement ötletnek tartotta a tervet, és kijelentette, hogy csak saját szakállára vághat bele az akcióba. Este dereglyéken az emberek és a lovak egyaránt átkeltek a túlsó partra. Figyelmessy nem akarta megtámadni a túlerőben lévő német vasasokat, csupán rájuk ijeszteni és elkergetni őket. Ezt úgy igyekezett elérni, hogy a gyalogosok a csónakokban maradva sortüzet adnak le, ha meghallják a kürtöket, a lovasok pedig megrohanják a raktáraknál pakoló osztrákokat, akik azt fogják hinni, hogy egy nagyobb létszámú magyar csapattal állnak szemben. Így is történt, a megadott jelre mindenki tette a dolgát, az ellenséget pedig megfutamították, néhány foglyot is ejtettek. Figyelmessy azonban nem elégedett meg ennyivel, jelezte a polgármesternek, hogy tűzzék ki a magyar zászlót a középületekre, a gyalogosokat kiküldte járőrözni, főhadiszállását pedig a Zöld Fához nevű kocsmában rendezte be, és üzent Asbóthnak: „Szolnok a miénk, az osztrákok megfutottak előlünk. Száz kocsi sót és négy foglyot zsákmányoltunk. Előőrseink a vasúti állomásnál vannak. Egy embert sem vesztettünk. Figyelmessy.” Másnap meg is érkezett az erősítés, reggel átkelt a 49. honvédzászlóalj csónakokon, a magyar balszárny egy rögtönzött hídon, az osztrák jobbszárny pedig ennek hatására visszavonult Pest irányába.
A szabadságharc bukása után Figyelmessy Kossuth szűk köréhez tartozott, és majdnem mindenhová követte a kormányzót, így nem csoda, hogy rendre árulóként ír Görgeiről, bár a tehetségét egyértelműen elismerte. „Katonai neveltetése és gyakorlata a legjobbak közé tartozott, volt hadvezéri és szervező tehetsége, erélyes és bátor volt s több oly tulajdonsággal birt, mely igen megnyerte bajtársai csodálatát és bizalmát. Szerencsétlenségre jelleme túlzott önbecsülésbe hajlott át, mely az elért sikerekkel valóságos mániává fajult nála s képtelenné tette az okok és okozatok összefüggéseinek mérlegelésére, minek következménye az lett, hogy midőn Görgei elvesztette Magyarországot, magát is megsemmisité erkölcsileg.” A későbbiekben tömören csak így vélekedett Görgeiről: „Mint katona megérdemelte volna a golyót, mint polgár az akasztófát!” Természetesen az „árulás” felismerése kapcsán is próbálta magát fényezni, mint aki már korán gyanakodott felettesére.
Mindenesetre a világosi fegyverletételnél Figyelmessy nem volt jelen. Komárom erődjében húzta meg magát, ahonnan a császári csapatokkal való megegyezés után menlevéllel távozhatott.
Stahel Gyula (balra) és Zágonyi Károly
Ezt azonban nem sokkal később megvonták tőle, mert politikai menekülteket szöktetett. Nem maradt végül más választása, Kossuth után ment Törökországba. A kalandok ezzel még távolról sem értek véget. A volt kormányzó titkos ügynökeként több ízben járt Magyarországon. Az egyik ilyen alkalommal kocsival utazott, amelyet banditák állítottak meg. Természetesen nem más volt a vezetőjük, mint Rózsa Sándor, a betyárvilág leghírhedtebb rablóvezére, aki a szabadságharc alatt egy rövid ideig szabadcsapata élén szolgálta a magyar ügyet. Ahogyan a Rózsa Sándorról szóló legendák jelentős részében, ebben is igaz hazafinak bizonyul a haramia, és felajánlja segítségét a bujkáló katonatisztnek. A történteket látva Figyelmessy utastársai elcsodálkoztak, és megkérdezték a nevét, de ő csak annyit mondott: „Azt nem mondhatom meg, csak annyit mondhatok, hogy nem tartozom a bandába. Bujdosó honvédtiszt vagyok s önök is tudják, hogy ezek az emberek mindig velünk tartottak.”
A magyarországi kalandok után Londonba költözött családjával, ahonnan szeretett volna visszatérni Törökországba, hogy a krími háborúban részt vevő magyar csapatoknak segítsen, de terve meghiúsult. Pénz híján Dombori Károly segédje lett, aki a hipnózis mestereként tevékenykedett, és néhány sikeres kezelés után rendkívüli népszerűségre tett szert. Később Figyelmessy az ő praxisát vette át, bár életének ezen epizódjáról „elfelejtett” írni. A polgári életet azonban nem viselhette sokáig, 1860-ban Kossuth ajánlásával csatlakozott az Itáliában megszervezett magyar légióhoz, amely az egységes Olaszország megteremtésében segédkezett Giuseppe Garibaldi tábornok hadjárata során. Nyughatatlan természete azonban itt is veszélybe sodorta: részt vett a magyar tisztek zendülésében, amely Vetter Antal parancsnok leváltására irányult. Közvetlenül is konfliktusba került felettesével, amikor az egy seregszemlén megpróbálta letartóztatni. „Takarodjék rögtön a térről, – orditott Vetter magánkivül a dühtől, – különben megkötözve, mint egy disznót, küldöm Nápolyba! Figyelmessy kardjára tette kezét, Vetter hasonlólag, de mielőtt kiránthatták volna, Figyelmessy egy gyors oldalfordulatot tett, ami Figyelmessynek az elégtételvevés módjára adott alkalmat. Hirtelen kihuzta lábát a kengyelből s egy jólirányzott rúgással a tábornokot ugy tisztelte hátba, hogy az kalimpálva bukott a porba.”
Tettéért várfogságra ítélték, amelyet Alessandriában töltött le. Ekkor talált rá a torinói amerikai konzul, aki tiszteket toborzott az unió hadseregébe, hiszen ez idő alatt polgárháború dúlt az Újvilágban. A déli államok életének szerves részét képezte a rabszolgaság intézménye, északon viszont az emberek jelentős része nem nézte jó szemmel a feketékkel való ilyen bánásmódot. Kossuth 1851–52-es amerikai körútján már szembesült az államszövetséget szétfeszítő konfliktussal, de nyilvános megszólalásaiban nem foglalt állást, ami a későbbiekben közrejátszhatott abban, hogy a politikai elit egyik térfelén sem tudott maradandó hatást elérni.
Figyelmessy élt a lehetőséggel, elfogadta az unió hívását, és az Egyesült Államokban kezdett új életet. A magyar tiszteket igencsak kedvelő Frémont tábornok hegyi főparancsnokságához került, ahol Zágonyi Károly ezredes mellett szolgált, majd átkerült Stahel Gyula tábornok vezérkarába. Előbbi nagy hírnévre tett szert az úgynevezett halálvágtájával, amikor egy kétszáz fős lovas csapattal megrohamozta az ezerhétszáz déli által védett Springfield város sáncait, és sikerrel járt. Stahel kapcsán pedig érdemes kiemelni, hogy ő az egyetlen magyar származású katona, aki megkapta a Becsület érdemérmet, a legmagasabb amerikai katonai elismerést. Figyelmessy is többször kitüntette magát a harcokban, egészen az ezredesi rangig jutott. Egy alkalommal felderítésre küldték ki őket egy nagyobb csapattal, amikor lovasaival tudta nélkül távol keveredett a nagyobb létszámú gyalogságtól, majd éjszaka a zuhogó esőben hirtelen az ellenséggel találták szemben magukat. Figyelmessy „abban a meggyőződésben, hogy jobb támadni, mint támadtatni”, nagy káromkodások közepette rohamra indult néhány emberével. Az összecsapás kimenetele kapcsán Kacziány az unió által kiadott forradalmi lajstromra hivatkozik: „Figyelmessy ezredes, Frémont tábornok vezérkarából, összesen tizenöt emberrel, fényesen támadott és kergetett el egy lovas-csapatot, melyet Ashby személyesen vezényelt.”
Katonai karrierjének egy baleset vetett véget, amikor lova teljes súlyával ráesett, így felépülése után is csak sántítva tudott járni. A háború vége felé Baltimore-ban a hadbíróság elnöke lett, majd konzuli kinevezést kapott a brit guyanai Demerara térségben. A trópusi klíma azonban sem őt, sem feleségét nem kímélte, már éppen azt fontolgatták, hogy kérvényezik áthelyezésüket Mainzba, amikor Klára belehalt a betegségeibe. Figyelmessy maradt a pozíciójában, de visszautazott egy rövid időre az Egyesült Államokba, ahol feleségül vette a Pennsylvaniai Egyetem biológiaprofesszorának lányát, Eliza J. Haldemant. Hitvesével visszatért Brit Guyanába, itt született meg két gyermekük, Louis és Julius, előbbi Kossuth után kapta a nevét, utóbbi pedig Stahel után. A tehetséges író Eliza itt írta meg a cikkünk elején említett gyerekkönyvet, amely fiaik kalandjait örökíti meg. A műben megismerkedhetünk többek között Sapajouval, a majommal, egy hangyásszal, egy lajhárral, valamint egyéb különleges állatokkal is. Figyelmessy szabad idejének nagy részét ilyen egzotikus, vadon élő állatok befogásával töltötte, és állatkerteknek ajándékozta őket, Magyarországra is küldött belőlük.
Huszonkét év konzuli szolgálat után visszatért az Egyesült Államokba, ahol aztán tragédia árnyékolta be életüket: Louis fiuk belefulladt a Susquehanna folyóba. A történtek miatt levegőváltozásra vágytak, így Európába utaztak, felkeresték a nagybeteg Kossuthot, sőt Figyelmessy ott volt a halálos ágyánál is. Végül még visszatért második hazájába, ahol nyolcvanöt éves korában hunyt el, felesége három évvel később követte.
Figyelmessy Fülöp memoárja inkább egy Kossuth-rajongó kalandor katona túlzó történeteinek gyűjteménye, mintsem az események hajszálpontos leírása, bár némi óvatossággal értékes történelmi forrás, emellett rendkívül élvezetes olvasmány, áthatja a korszak hevessége és romantikája. Olyan érzése támad az olvasónak, mintha egy enyhén ittas katonát hallgatna egy kocsmában mesélni: nehéz eldönteni, mi igaz abból, amit mond, de ez valójában senkit sem zavar, olyan szórakoztatók és izgalmasak a történetei.
A szolnoki Kolozsi Sándor Magyarország legjelentősebb, körülbelül kétszázötven darabból álló diavetítő-gyűjteményének a tulajdonosa. A diavetítésnek ma reneszánsza van, hazánk pedig Európa utolsó országa, ahol még gyártanak diafilmet. Kolozsi számára most az a legnagyobb kihívás, hogy megfelelő múzeumi gazdát találjon a vitrinjeiben tárolt kincseknek.
