A Hello Wood egyszerre kreatív építészeti és formatervezési stúdió, valamint oktatási platform. Művészi és funkcionális installációi szerepet kapnak az adott hely és közösség életében, kabinházai egyszerű és letisztult választ kínálnak a természetközeli megoldást keresőknek, tábora pedig a kézzel építés élményét adja vissza a fiatal építészeknek.
Egyre erősebben vágyunk a természetes, fenntartható anyaghasználatra és a természetközeli állapotra, fontos azonban, hogy megkülönböztessük a nosztalgiát és a hagyományt. „Egy az egyben újraépíteni egy parasztházat, ami teljesen más életstílusra épült, nosztalgikus gondolat, az ott használt anyagoknak megkeresni a helyét a 21. században, és beilleszteni őket a kor – tágan értelmezve – kulturális környezetébe a hagyomány továbbhasználata. Nagy különbség van a kettő között” – hangsúlyozza Pozsár Péter társalapító, a tervezési stúdió vezetője.
A természetes iránti vágy nem új keletű, ciklikusan újra és újra előtör és felerősödik a történelmünkben. A ciklusok mindig értékválsághoz, megtorpanáshoz kapcsolódva vagy valamilyen nagyon újnak a kezdetén jelentkeznek, és az emberek jellemzően az eggyel azelőtti, általuk természetközelibbnek érzékelt környezetbe vágynak vissza. Ezt a vágyat mindig más hívja elő, a mi korunkban az erős digitalizáció.
Az építészeti hagyomány része, hogy a személyes tapasztalat és az anyagismeret elengedhetetlen egy építész életében. „A mi szakmánk a fizikai valóságban létező projekteket eredményez, de a hallgatók kevés személyes tapasztalatot szereznek arról, hogy az anyagok valójában hogyan is működnek, milyen tulajdonságaik vannak, hogyan hat rájuk az eső és a szél, milyen környezeti adottságokra kell figyelni – a táborunk során azonban képesek mindezt megtapasztalni. A program legfőbb erénye, hogy megérzik a mérték és a lépték fontosságát” – meséli Pozsár Péter a Hello Wood művészeti táborának céljairól.
Tervezés során a monitorra minden ráfér, az anyag sajátos tulajdonságainak jelentősége azonban elveszik. A technika lehetővé teszi összetett geometriák megtervezését, a képernyőn viszont nehezen értelmezhetők a dimenziók, az anyag tulajdonságai és az, hogy miként válnak majd valósággá a számítógépen lerajzolt dolgok. Jellemző például, hogy egy installáció elkészítéséhez sok függőleges lécet használnak, és azokból alakítják ki a domborzatot: hatszáz darab egymás mellett álló, valamilyen ritmusban levágott tetejű lécből például ki lehet alakítani egy hullámot.
„Mindezt a monitoron szépen meg lehet tervezni, a valóság azonban az, hogy nem létezik egyenes léc. Az egyik hosszirányban csavarodik, a másik kajszul, a harmadik megtörik egy benne maradt csomónál, a negyedik szürkébb a többinél. Mind más irányba és mértékben hajlik, az időjárástól függően pedig folyamatosan alakul. Ha valaki egy ilyen installációt tervez, és – óriási szerencsével – beállítgatja az összes lécet függőlegesen, akkor másnap reggel azt fogja tapasztalni, hogy összevissza állnak, mert az éjszakai pára és a reggeli napsütés úgy meghúzta az elemeket, hogy az eredeti vízió átalakul. Ezt a monitoron nem lehet megtanulni, de a táborainkban megtapasztalják a fiatal szakemberek” – emeli ki az építész. A tábor jelentős utat járt be az előző tizenegy évben: az első nyári egyetemi építészeti programon huszonnégyen vettek részt, a legutóbbi több száz fős, nemzetközi építésztáborra már a világ minden pontjáról érkeztek a szakemberek.
A szülei példája is inspirálta Losonczi Dávid Európa- és világbajnok birkózót, hogy az éves jutalmait jótékony célra fordítsa: tavaly a XX. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítását segítette. Történet egy huszonöt éves fiatalemberről, aki nem fél a kemény munkától, hisz az isteni jóságban, és tudja, hogy nincs fontosabb, mint hogy az ember boldog legyen.
A visegrádi ferences templom feltárása közben egy gyermek és egy felnőtt csontvázára bukkantak, akik mellé lakatot temettek. Több jel is arra utal, hogy valamilyen babonás szokás következtében hevertek a vastárgyak a halottak mellett – a kutatók nem zárják ki, hogy vámpírhiedelmek miatt temették így őket.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
A dorogi bányászhagyományt őrzi a 2020-ban megnyitott, különleges atmoszférájú Reimann Bányászattörténeti Miniverzum, amelyben interaktív megoldásokkal teszik élményszerűvé a környék múltjának megismerését.
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
Budapestről rózsaszín lányregénybe illő körülmények között került Athénba Zerkovitz Szidónia, de ennek a lányregénynek igencsak zordan alakult a befejezése. Bécsbe költözvén aztán erotikus versek szerzőjeként és a női emancipáció harcosaként vált ismertté.
