A koronavírus-járvány miatt hosszú időre bezárni kényszerültek a vetítőhelyek, ám a multiplexektől és streamforradalomtól szorongattatott művészmozik már azelőtt sem voltak könnyű helyzetben. Pedig a főváros valaha legendás filmszínházkultúrával büszkélkedhetett. Mint Nemeskürty István írja egy cikkében: „Budapest régen jeles moziváros volt. Az emberek szerettek moziba járni. Ez nem egészen ugyanaz, mint filmet nézni. Volt, aki csak bizonyos moziba járt, s ott bármit megnézett, ellenszenves moziba viszont jó filmért se ment be. A moziknak külön világuk, hangulatuk, egyéniségük volt.”
A legelső pesti vetítésre 1896-ban, egy évvel a Lumière testvérek párizsi filmbemutatója után egy Váci utcai ház külső falán került sor. Ekkoriban még kávéházak, sátrak és bódék szolgáltak a filmvetítések helyszínéül, s a mozizás egyáltalán nem számított úri dolognak, leginkább a szegény és egyszerű emberek szórakozása volt. Az első önálló moziépületek az 1900-as években jelentek meg, 1910-től pedig egyre több elegáns mozi nyitotta meg kapuit a Nagykörúton, amelyek már bevonzották az előkelőbb, tehetős réteget is. Az első világháborút megelőzően Budapest Európa legnagyobb mozivárosaihoz tartozott, több mint száztíz filmszínház működött itt, legtöbbjük a belvárosban. „Párizsban, Berlinben, Bécsben együttvéve sincs annyi mozi, mint az egyetlen új, szép, magyar Budapesten” – írta Ady Endre a Budapesti Naplóban. A mai Blaha Lujza téren, a majdani Corvin áruház helyén 1908-ban nyílt Apollo volt a főváros első mozija, amely kifejezetten erre a célra épült. 1915-ben a létesítmény átköltözött a kor egyik legimpozánsabb épületébe, a Royal szállóba – ahol egyébként már 1896-ban is tartottak filmvetítéseket –, itt fehér kesztyűs, egyenruhás személyzet fogadta a látogatókat. A rövid ideig Gestapo-központként is használt hotelben Royal Apollo, Nemzeti Apollo, Vörös Csillag, majd ismét Apollo néven 1997-ig működött filmszínház.
Az első világháború kitörésével lezárult a mozi első virágkora, több kisebb épület is eltűnt, helyettük nagyobb, több száz férőhelyes termek nyíltak. Jól érzékelteti ezt a folyamatot a kezdetben háromszáz férőhelyes Simplon, amely a Ferenc József (ma Szabadság) híd megnyitása után benépesülő Bartók Béla úton kapott helyet, és sokáig csak némafilmeket játszott, illetve zenés-táncos revüket mutattak be itt. 1934-ben a mozi tulajdonosa, Gyárfás Gyula lenyűgözően modern, hatemeletes bérpalotát építtetett, a Simplont hatszázharminc férőhelyesre bővítették, és számtalan, akkoriban úttörőnek számító jellegzetessége volt – a mozi maga három méterrel a föld alatt volt, a széksorok a hatodik sorig lejtettek, és ívben fordultak a vászon felé. Több névváltoztatás után a hatvanas évektől Bartók néven üzemelt 1997-ig, helyén ma egy kialakításában mozis hangulatú étterem, illetve más üzletek működnek.
Budán már ezekben az időkben sem volt túl nagy a mozisűrűség, annál inkább a Duna túloldalán, ahol – mint Nemeskürty felidézi – egy kereszt alakú kettős tengely mentén sorakoztak szoros közelségben a vetítőhelyek. Az egyik tengely a Nagykörút volt, az ottaniak közül kiemelendő az UFA német filmvállalat Teréz körúton nyitott mozija, amely a háború után a Szikra nevet kapta, illetve az újlipótvárosi Lloyd (később Duna, Odeon) mozi, amelyek eltolható mennyezetükkel igazi különlegességnek számítottak, hiszen jó időben a közönség a szabad ég alatt élvezhette az előadást – az előbbi ma „virtuálisvalóság-vidámparknak”, az utóbbi a Budapest Jazz Clubnak ad helyet.
A Tabán udvari vetítőterme és a Művész mozi
A másik tengely az Erzsébet hídtól a Keleti pályaudvarig tartott, ennek Nagykörúton túli része volt az ifjú Mándy Iván moziterrénuma, a külváros felé mind olcsóbb-kopottasabb helyekkel. „– Leginkább a Roxy Moziba jár, de azért a Phőnixbe is, a Fővárosiba is meg a Tivoliba. – Örülök, hogy annyi moziba jár. – Irving belebólintott a tükörbe. Most csak azt szeretném tudni, hogy hol vannak ezek a mozik? Roxy, Phőnix, Fővárosi…” – merül fel a kérdés az egyik novellájában, amelyben Irving Thalberg producer és Norma Shearer színésznő hollywoodi sztárpárja beszélget a Mándy fiatalkori énjével megfeleltethető srácról. Nos, a Roxy volt a legközelebb a Kenyérmező utcai Hotel Adriához, ahol Mándy hóhányó apjával élt – Európa mozi néven 2011-ben fejezte be pályafutását. A Phönix néhány házzal odébb működött, a magyar filmipart megteremtő kávéház-tulajdonos, Ungerleider Mór nyitotta, régimódi, orfeumba illő karzatát Nemeskürty is megemlíti, s Tisza moziként múlt ki a rendszerváltozás után. Az ugyancsak Rákóczi úti Fővárosi Nagymozgó viszont a világháborút sem élte túl. A közelség folytán nagy volt a verseny e mozik között, mind változatosabb programokkal igyekeztek becsalogatni a járókelőket.
A második világháborúban rengeteg pesti „kispiszkos” semmisült meg, tulajdonosaik életüket vesztették, a fennmaradt intézmények nagy része a pártok kezébe került, majd bezárásra ítéltetett – voltak helyek, ahol alig ötszázalékos látogatottsággal játszottak. Kevesebb filmet mutathattak be, mint 1945 előtt, az 1949-ben hatályba léptetett műsorpolitikai változtatás pedig csak a keleti blokk filmjeit engedte vászonra. Az ötvenes évektől aztán – a kultúrpolitika lenini inspiráció nyomán kiemelt fontosságúnak tartotta a film műfaját – megkezdődött az országos mozihálózat fejlesztése, bővült a filmkínálat, nőtt a nézőszám. 1956-ban már rekordmennyiségű, több mint háromszázhetven vetítőhely üzemelt Budapesten – ebbe a számba a művelődési központokban működő úgynevezett társadalmi mozik is beletartoztak. A magyar mozitörténet csúcspontja a hatvanas évek elején érkezett el, az immár engedélyezett nyugati filmek, illetve az új hullámos alkotások hatalmas tömegeket vonzottak a vászon elé. Ez a szárnyalás egészen a hetvenes évekig tartott, a televíziók, majd később a VHS-lejátszók megjelenése a háztartásokban visszavetette a mozilátogatási kedvet.
„A kilencvenes években nagyon meredek zuhanás következett be, kiszórták a mozivagyont, és eladták a filmszínháznak készült épületeket, mintha mindez visszapótolható lenne. Sajnos nem az. Egyetlen olyan épületről sem tudok, amely mozi volt, aztán eladták, lett belőle bankfiók, bálás ruhabolt vagy fitneszklub, és utána megint mozi nyílt benne. Ez visszafordíthatatlan folyamat” – fogalmaz Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. igazgatója. A vállalathoz olyan neves művészmozik tartoznak, mint a Puskin, a Tabán, a Kino, a Toldi és a Művész. „Most, 2021-ben ott tartunk, hogy a mozik hosszú időre bezárni kényszerültek, viszont rengeteg embernek van előfizetése streamingszolgáltatókhoz, ahol bár házilagos technikával, de a mozijegy áránál olcsóbban egészen friss alkotásokhoz is hozzáférnek, hiszen a nagy nemzetközi filmes cégek egyenesen az internetre teszik fel az elkészült műveket. Nincs már féléves időtáv a mozipremier és az online bemutató között. Vannak olyan kasszasikernek ígérkező filmek, amelyeket most, a járvány alatt egyből a neten mutatnak be, így erősen kérdéses, mi lesz a mozikkal a következő évtizedekben” – mondja.
Az igazgató elárulja: többnyire a fiatal és középkorú értelmiségiek közül kerülnek ki a művészmozik látogatói, ám minden helynek saját, speciális közönsége van. A Puskin 1926-ban Forum filmszínházként nyitotta meg a kapuit, és a főváros legelőkelőbb mozijaként tartották számon, itt mutatták be Magyarországon az első hangosfilmet. A maga operaházszerű patinájával és szépségével sok szépkorú nézőt vonz, hiszen az idősebb korosztály szereti ezt a fajta régi, grandiózus moziélményt. Ugyanez igaz a velencei gótika és a mór építészet elemeit ötvöző, impozáns Urániára, ahol 1901-ben az első magyar filmet, A tánczot vetítették. Ezzel szemben a Toldi – ahol egyidőben a Balázs Béla Stúdió is helyet kapott – felvette az avantgárd és az underground felé kacsingató, fiatalosabb művészmozi szerepét, ami a közönségen, az ott megtartott fesztiválokban is megmutatkozik – a Budapesti építészeti filmnapoknak például kifejezetten jól áll a Bajcsy-Zsilinszky úti mozi sallangmentes stílusa. A főváros legnépszerűbb artmozija, az 1910 óta filmszínházként működő Művész is ügyesen megtalálta a maga közönségét, hundertwasseres, csempés enteriőrjével az igazi művészeti finomságokra érzékenyeket fogja meg, egy-egy filmnél kígyózó sorok állnak a kasszáknál.
„A Művész és a Puskin kihasználtsága a legjobb. Mindkét mozi öttermes, kicsi, nagy és közepes helyiségekkel, így jól lehet ütemezni a vetítéseket. A premiereket a nagy termekbe szervezzük, pár héttel később pedig, amikor már nem jönnek annyian az adott filmre, egy közepes vagy egy kis termet töltenek meg a nézők. Jobban lehet ezzel játszani, mint a Kinóban vagy a Tabánban, ahol két terem van” – magyarázza Liszka. A Vígszínház melletti kávézó-moziban, a Kinóban lehet legtovább műsoron tartani azokat a filmeket, amelyeknek még van nézőjük, de a Művész mozi nagy termét már nem töltenék meg. A Tabán pedig egy igazi kis gyöngyszem, amely azért létezik még egyáltalán, mert az I. kerület nagyon szerette volna. Sokáig zárva volt, mert nem érte meg üzemeltetni, aztán megállapodás született a kerület és a Budapest Film között, hogy az önkormányzat ad rá támogatást, a cég pedig felújítja és működteti a mozit. A kerület lakóinak, a nyugdíjasoknak és a diákoknak kedvezményeket adnak, rendezvényeket szerveznek a kerületieknek, így tartható az egyensúly – ismerteti az igazgató.
A Tabánnak tematikus profilja kevésbé van, közönségét a lokálpatrióták adják, akik mehetnének a Puskinba vagy a Művészbe is, ám ragaszkodnak a Krisztina körút egyik bérházában működő mozihoz, amelynek különlegessége, hogy egyik vetítőterme a ház udvarából nyílik. A régi Örökmozgó az Erzsébet körút és a Dob utca sarkán sokáig parlagon hevert, mígnem a művészfilm-forgalmazóként ismert Vertigo Média új életet lehelt belé. Budapest egyik legrégibb filmszínháza így Art+ Cinema néven friss művészfilmek premier előtti vetítőhelyeként és filmfesztiválok helyszíneként nyílt újra, programjaival sok külföldi fiatalt is megszólítva. A rendszerváltozás után nyílt művészmozik közül az Országháztól néhány percre található Cirko-Gejzír a legkülönlegesebb, amely a Cirko Film Kft.-n keresztül forgalmazással is foglalkozik, és Európa legkisebb mozijának címét viseli. A műsor gerincét európai, rangos nemzetközi fesztiváldíjakkal elismert művészfilmek alkotják, ezenkívül láthatók náluk a fiatal magyar filmesgeneráció által jegyzett művek, valamint ázsiai és dél-amerikai alkotások is, amelyek a kommersz filmpiacon ritkán találhatók meg.
„A Budapest Film mozijaiban még megvannak a régi 35 milliméteres gépek, de nagyon ritkán fordul elő, hogy használjuk őket. Utoljára Nemes Jeles László filmjét vetítettük velük, mert ő ragaszkodik hozzá, hogy ne digitálisan, hanem hagyományosan vetítsék a filmjeit. Már nagy különlegességnek számít, hogyha perforált filmszalaggal találkoznak a gépészeink, ilyenkor mindig verseny van, hogy ki vetítse” – meséli Liszka Tamás
A Puskin mozi nagy terme
A Margit körút kedvelt találkozóhelye a Bem mozi, amely egy ideje inkább kocsmaként él a köztudatban, pár éve azonban újra vetítenek filmeket is, így sok fiatal az esti iszogatást megtoldja azzal, hogy beül valamelyik filmklasszikusra, amelyet a bemutatókor még nem láthatott moziban, hiszen tán még meg sem született. Külföldi egyetemisták is szép számban látogatják a helyet, hála az angol feliratos vetítéseknek. Számos embert pedig az vonz a Bembe, hogy ott a régi 35 milliméteres szalagokról játszanak, ami a 2010-es évek digitális átállása óta ritkaságszámba megy. Az ilyen fanatikusoknak szinte mindegy, hogy mit tűznek műsorra, azért az élményért jönnek, amit a remegő kópián fel-felvillanó szemcsék és karcolások, a duruzsoló mozigép biztosít. A hangulatos hely jövője sajnos a leállás miatt veszélybe került, az üzemeltetők Facebookon arra kérték a mozikedvelőket, hogy támogatói borcsomag, bérlet megvásárlásával vagy közvetlen támogatással segítsék a túlélését.
Az artmozik legfőbb bevételi forrását természetesen a jegyek jelentik, ehhez adódik a kávézók és büfék forgalma, ez a jegybevétel nagyjából egynegyedét teszi ki. „Folyamatosan pályázunk, az artmozihálózat tagjaként állandó, tagsági alapú támogatásokhoz jutunk, s az intézmények az Europa Cinemas biztosította támogatásokhoz is hozzájuthatnak, ha vállalják, hogy egy bizonyos kvóta alapján vetítenek európai filmeket. Vannak ezenkívül kisebb programok is, például beszélgetéssel kiegészített vetítések iskoláknak, ilyen a sikeres SuliMozi program vagy éppen a Puskin kuckó, amely a legkisebbeknek nyújt film- és koncertélményeket, gyerekfoglalkozásokat” – mondja a mozik kulturális missziójáról Liszka Tamás. Az artmozik a pandémia alatt sem lustálkodtak, a Budapest Film például létrehozta a Távmozit, amely a nézők otthonába juttat el új bemutatókat, filmfesztiválokat. Ezek a kényszermegoldások világítottak rá arra, hogy rengeteg néző azért nem járt művészmozikba, mert a külső kerületekből és az agglomerációból jórészt eltűntek az ilyen létesítmények, Rákoskeresztúrról vagy Érdről nehéz lett volna este beutazni Budapestre, majd hazautazni. A távmozis megoldással viszont végre bekapcsolódhattak az artmozik vérkeringésébe. Ebből is kitűnik, hogy a művészmozik nem csak a kortárs kultúra kiemelten fontos intézményei – az értékőrzés mellett közösséget teremtenek.
Közhely, hogy mi a játszótéren nőttünk fel, a gyerekeink pedig már az idejük jó részét a digitális dzsungelben töltik. Lehet ezen sopánkodni, de felesleges. Sokkal inkább az a kérdés, rá tudunk-e találni közösen azokra az ösvényekre, amelyeken még kényelmesen esik a járás. A hogyanról Tóth Dániel pszichológust, a digitális nevelés szakértőjét kérdeztük.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
