Vannak szép nevű, csúnya nevű, közönbös nevű települések, de olyan, amelyiknek a neve hallatán rögtön mosolyra szalad az ember szája, alig akad. Az azonban biztos, hogy Malacka ilyen. Még jó, hogy nem Micimackó. Malacka… A név eredetére nézve nincs perdöntő bizonyíték, de minthogy a disznó kicsinye értelmében a ’malac’ szó a magyar nyelvben legalább a 14. század óta ismert, kézenfekvő, hogy mégiscsak erről lehet szó. Más nyelveken sincs másik neve a mára közel húszezres kisvárossá növekedett egykori községnek, németül Malatzka, szlovákul Malacky, szóval minden honos népnek
megfelelő.
Mosolyogni szabad, kinevetni annál helytelenebb volna. Az Árpád-kor óta ismert településről van szó, amelyben már a 16. században vadászkastély állt, plébánia működött iskolával, a 17. században ferences kolostor épült – éppen ez látható a képen. A trianoni döntést megelőző három évszázadban a gróf, majd herceg Pálffy család birtoka, 350 ablakos, hatalmas kastélyuk ma kórház. Hogy az Árpád-korban milyen nemzet lakta, arra semmilyen adat nem maradt fönn, de azt tudjuk, hogy a kép készítése idején az akkori ötezer lakosnak talán ha tíz százaléka volt magyar, nagyjából annyi német, a többi szlovák, szóval Malacka már akkor a nyelvhatáron túl esett.
A postabélyeg elmosódott, más dátum nincs rajta, így csak gyaníthatjuk, hogy valamikor 1914 és 1918 között adták postára, a háború éveit a hadisegély bélyeg is igazolja. A lapot tekintetes Hillenbrand Ferenc nevelő úr kapta Rákospalotán, a Wágner intézetben, és szól ekképpen:
„Kedves barátom, kedves lapjaidat nagy köszönettel megkaptam, örvendek, hogy jó állást kaptál, február 18. óta a császár katonája vagyok, hurrá! Ölel szerető barátod Józsi. Kézcsók főtisztelendő úrnak és kedves nővérednek.”
Erzsébetváros, 1916 | Magyar Krónika
Sorozatunk előző részében Erzsébetvárosra látogattunk.
