Repülés közben nem azon járatod az agyadat, hogy megjött-e a villanyszámlád

Mikor repült először hőlégballonon?

Tízéves koromban. Édesanyámnak légi fotókra volt szüksége egy természetierőforrás-kutatási projekthez, és megkereste a Műegyetem balloncsapatát, akkoriban Magyari Béla és Farkas Bertalan is velük repült. Az út hosszúra nyúlt, hideg is volt, meg-megszakadt a rádiókapcsolat a ballont a földről követő csapattársakkal, nem tudtak autón értük menni. De akkora kaland volt anyukámnak, hogy legközelebb ment vele édesapám is. Ő lépett be aztán az egyesületbe és vitt el magával repülni. Ez 1984-ben történt. Az első repülésem Nógrád környékén volt, egy várrom fölött repültünk, hatalmas élményt jelentett. Megmondtam a pilótánknak, hogy én is pilóta leszek, később néhány évre mégis kikerültem a közegből. Egyetemista koromban egyre erősebb volt bennem a késztetés, hogy visszatérjek. A véletlen is közrejátszott benne. Egy barátnőmmel elmentünk egy kiállításra, ahol valamilyen ballonos videó ment egy tévéképernyőn. Elkezdtem a barátnőmnek magyarázni, mit lát, hogyan működik a ballonozás. Ekkor odajött hozzám egy férfi, elmondta, hogy az ő egyesületének a repülését látjuk, és megkérdezte, nincs-e kedvem elmenni a csapatukba. Így csatlakoztam a mostani klubunkhoz. A vezetőnek idővel egészségi problémái lettek, a szponzoraink is eltűntek, kiraktak minket a telephelyünkről, ellopták a felszereléseink egy részét. Úgy tűnt, vége a klubnak, de nem akartunk beletörődni. Összedobtuk a pénzünket, hogy újraépítsük a csapatot, új stratégiát dolgoztunk ki. 2008 körül átvettem a klub vezetését, akkortól kezdtünk hőlégballonjegyeket is eladni. Sok ember fejében még az élt, hogy laikus nem is szállhat fel hőlégballonnal.

Ha valaki az egyszeri repülésen túl, komolyabban érdeklődik a ballonozás iránt, hogyan lehet elkezdeni a sportot?

Akit érdekel a ballonozás, az elkezd járni egy olyan klubba, mint a miénk, és először a ballon felállítása körüli teendőkben vesz részt.

Ha látjuk, hogy van affinitása a dologhoz, bátorítjuk, hogy lépjen tovább. Először egy elméleti képzést szükséges elvégeznie, ennek a végén sokféle tantárgyból kell állami vizsgát tennie: rádiózás, meteorológia, gázismeret, jogi és technikai tudnivalók. Ezután következik a gyakorlati képzés. Annak, aki nagyon ügyes, körülbelül húsz óra elég, hogy mi, oktatók azt mondjuk, készen áll a folytatásra. A gyakorlati vizsga előtt még teljesítenie kell egy egyedül repülést. Ez azt jelenti, hogy csak a vizsgázó van a ballonban, az oktató a földről ad neki utasításokat, és figyelemmel kíséri a repülését, de egyébként teljesen magára van utalva. Ez vízválasztó, egyesek itt adják fel a képzést. Annak viszont, akiből jó pilóta lesz, fantasztikus élmény az első egyedül repülés.

Jellemző egyébként, hogy a tagok családi hagyományt követve kapcsolódnak be a ballonozásba?

Sok ilyen eset van, persze. Sőt, vannak családok, amelyeknek van saját pici ballonjuk, apuka, anyuka, gyerekek, egy-két barát együtt szállnak fel. Mi ugyebár egyesületi keretek között működünk. A Unique Ballonsport Club a legnagyobb magyarországi ballonos egyesület, nagyjából harmincan vagyunk, és vegyes a csapat társadalmi helyzet, hivatás szempontjából. Vannak olyanok, akik fizető utasként ismerkedtek meg a ballonozással, és annyira megtetszett nekik, hogy elvégezték a pilótaképzést, vannak, akik a Facebookon közzétett hirdetésünk nyomán jutottak el hozzánk.

Ritka eset, de olyanok is vannak az egyesületben, akik repülni nem szeretnek, nem szállnak fel, de szeretik a közösséget, meg hogy szabad levegőn vannak, hajnalban kijönnek velünk a mezőre, dolgoznak a ballonnal.

Van alsó vagy felső korhatára annak, hogy valaki csapattag legyen?

Tizennégy évesen lehet jelentkezni egy egyesülethez, két évvel később lehet letenni a vizsgákat. Van egy fiatal székesfehérvári pilótánk, Menyhárt Bendegúz, az ő családjának nem volt semmi kapcsolata a ballonozással, de elment egy Velencei-tó melletti ballontalálkozóra, Bendegúz ott szeretett bele a dologba. Előbb lett ballonra engedélyre, mint autóra jogosítványa. Alig néhány éve repül, de tavaly kijutott az ifjúsági világbajnokságra, nagyon büszkék vagyunk rá. Felső korhatár nincsen, amíg valakit orvosilag alkalmasnak találnak, jöhet akár nyolcvanévesen vagy idősebb korban is, bár utasokat már nem vihet, csak hobbiszinten repülhet. Persze azért jó erőben kell lenni, cipelni, húzni-vonni kell a ballont.

Nézik tehát a fizikai alkalmasságot. Vannak mentális feltételek is?

Egy pilótának szigorú követelményeknek kell megfelelnie. Érzékelnie kell a változó körülményeket, jól kell reagálnia rájuk, képesnek kell lennie gyorsan dönteni. A ballon széllel repül, arra megy és olyan sebességgel, amerre és amilyen erősen fúj a szél, a cél pedig az, hogy biztonságos helyen szálljunk le. Tehát el kell kerülni, hogy utazás közben veszélyes meteorológiai szituációba, például viharba kerüljünk. Egy sima csapattagnál az a legfontosabb, hogy hajlandó legyen a pilóta utasítását megkérdőjelezés és változtatás nélkül végrehajtani. Életekről van szó, és a pilótáé minden felelősség. Amikor rábízok egy csapattagra egy feladatot, mondjuk azt, hogy húzzon ki egy kötelet, tudnom kell, hogy végrehajtotta, akkor is, ha nem láttam végig, mit csinált.

Szóval legyen jó csapatjátékos.

Így van. Ne legyen furkálódós, puffogós.

Ez csapatsport. Ha egy pilóta egyedül kimegy a mezőre, nem tud mit csinálni. Kell neki legalább két-három ember, hogy fölállítsák a ballont, a felszállás után autón kövessék, összeszedjék őt és az utasokat. Egy antiszociális ember nemigen tud ide beilleszkedni.

Beszéljünk kicsit a technikai részletekről. Milyen időben lehet elindulni?

Nekünk nincsenek olyan műszereink, mint egy repülőgépnek, amely felhős, ködös időben is fel tud szállni. Amit mi csinálunk, azt úgy hívják, hogy látva repülés. Látnunk kell, ne menjünk neki egy templomtoronynak, ne akadjunk fenn villanydróton, ne egy kémény tetején kössünk ki. Ha rosszak a látási viszonyok, nem szállhatunk fel. A másik fontos tényező a szél. Termikeknek nevezzük azokat a felszálló légáramlatokat, amelyek akkor keletkeznek, amikor a nap napközben melegíti a földet. Úgy kell elképzelni ezeket, mint kicsi tornádókat. A siklóernyősök és a vitorlázórepülők ezekkel emelkednek a magasba, a ballonnak viszont nem tesznek jót. Kontrollálni igyekszünk a ballont, és tudnunk kell, hogy milyen magasságba emelkedünk vagy süllyedünk, nem jó, ha egy ilyen légáramlat felvisz 500-600 méterrel magasabbra, mint kellene, vagy éppen levág a földre. Emiatt nem tudunk tavasztól őszig napközben repülni, csak a napkelte utáni és a napnyugta előtti egy-három órában, amikor a termikek lecsendesednek. Ekkor is csendes, csapadékmentes időre van szükségünk.

A felszállást hogyan befolyásolja a szél?

3000 és 8000 köbméter között vannak a lufik, amelyekkel repülünk, tehát legalább 30 méter magasak, 30 méter szélesek. Ha nagy a szél, akkor egyszerűen nem tudjuk felállítani a ballont. A másik kritikus pont a leszállás. Fent, a levegőben nem feltétlenül baj, ha picit gyorsabban megyünk, 30-40 kilométer per órával akár. De leszállni mondjuk 50 kilométer per órás sebességgel úgy, hogy nincs fék, és csak a föld fog meg, nem annyira biztonságos. Nekünk az a legfontosabb, hogy ne csak fel tudjunk szállni, de biztonsággal talajt is tudjunk érni, senkinek ne legyen semmi baja, csodálatos élményként maradjon meg mindenkiben a repülés. 3 méter per szekundum, azaz körülbelül 11 kilométer per óra körül van az ideális sebesség. Ennek a duplájáig el tudunk menni, de ott azért már jobban oda kell figyelni. Ez nyilván függ a pilóta rutinjától, és a ballongyártók is meghatároznak kritériumokat.

A hőlégballonozás talán inkább nyári foglalatosságként él a köztudatban. Télen is fel lehet szállni?

Nem csupán lehet, de télen – leszámítva azt, hogy ilyenkor ritkábban van felszállásra alkalmas idő – kifejezetten könnyebb repülni. Mivel a ballon a hőkülönbség elvén működik, tehát a meleg levegő emeli fel, ha nagyon meleg van kint, akkor nem tudjuk eléggé emelni a hőkülönbséget ahhoz, hogy felszálljunk vagy magasra emelkedjünk. Téli hidegben viszont nem kell olyan melegre fűteni a ballont, ezért akár magasabbra is lehet emelkedni bizonyos körülmények között. Van egy maximális hőfok, ameddig a ballont hevíthetjük, és megtartja a szakítószilárdságát. Speciális poliészter anyagból van, a széldzsekiéhez hasonlít. A kiképzést sokszor télen tartjuk, ilyenkor lehet hosszú repüléseket végezni, akár négy órát is levegőben vagyunk. Az átlagos repülés 40-70 percig tart. A teljes program persze hosszabb. A fizető utasoknak azt szoktam mondani, négy-öt órára készüljenek: találkozunk egy megadott helyszínen, a mi autónkkal együtt megyünk tovább a felszállóhelyre, ahol a laikusokat is bevonva összekészítjük a ballont.

Milyen szempontok szerint választják ki a felszállás helyét?

Alkalmas bármilyen sík terület, ahol nem sérül a ballon, ha kiterítjük. Vannak kedvelt mezőink a Velencei-tó környékén, általában ezekről indulunk. Szép a környék, sok a fel- és leszállóhely, könnyű megközelíteni a budapestieknek – a fővárosban nem szabad hőlégballonozni. Tervezni szoktuk a repülést, tájékozódunk arról, milyen szelek várhatók, felengedünk egy héliumos lufit, megnézzük, merre száll. Ez alapján már látjuk, körülbelül milyen irányban és milyen messzire megyünk. Megnézzük azt, ha mondjuk repülünk tíz kilométert várhatóan észak-északkeleti irányban, akkor onnan szálljunk fel, ahonnan majd potenciális leszállóhelyek fölé érkezünk, ne egy harminc kilométeres erdőség vagy a Velencei-tó közepén találjuk magunkat, amikor elfogy a gáz.

Milyen magasra szállnak fel?

Általában maximum ezer méterig szoktunk felmenni, onnan már szép a kilátás. Sok utas egyébként pont azt élvezi, amikor kicsit közelebb vagyunk a földhöz, érzékelnek a lenti dolgokból valamit: őzek, nyulak szaladgálnak, látják az utcákat, házakat. Jóval magasabbra is fel lehet jutni, akár négyezer méter körül is lehet repülni, mint az Alpokban megrendezett ballontalálkozókon. Ilyen magasságban azért már munkál az emberben az adrenalin. Speciális felkészüléssel és felszereltséggel – és persze oxigénpalackkal – a tízezer méter is megoldható.

A magyar rekord 10 364 méter, én az Olümposz felett repültem a legmagasabban, 4349 méteren.

A ballonon, mint tudjuk, nincsen kormány. Hogyan lehet akkor kontrollálni a mozgását?

Ki kell tapasztalni, hogy milyen szelek fújnak, 100 méteren mondjuk kicsit jobbra ment a ballon, 500 méteren kicsit balra. Elég jól lehet játszani ezzel. Oda akarok jutni egy jó leszállóhelyre, de abban az irányban nincsen szelem, ezért úgy sakkozom ki az utat, hogy az egyes magasságokban merre és meddig repülök. A szelek közben változnak, folyamatos odafigyelést igényel a dolog. A hőlégballonversenyeken a pilótáknak ezt a tudásukat kell kihasználniuk. Ki van tűzve egy cél, ahol letesznek a földre egy nagy célkeresztet, és megadják a koordinátákat. A versenyző eldöntheti, hogy honnan száll fel – azt persze megadják, hogy adott kilométernél távolabbról kell indulnia. A pilóta úgy irányítja a különböző magasságokon a ballont, hogy minél közelebb érjen a célhoz. Régebben ezt úgy mérték, hogy a pilótáknál volt egy hosszú szalag, a végén kis súly, amibe rizst vagy búzát varrtak, azt dobták le, hogy a célkereszthez minél közelebb essen. Ma is használják még ezt a módszert, de már GPS-es követés is létezik. Ballontalálkozókon, ahol inkább a látvány a lényeg, olyat is szoktak csinálni, hogy felállítanak egy nagy póznát, a tetején kulccsal, és az a pilóta nyer, aki lekapja a kulcsot. Szóval a ballon nem kormányozható, a gyakorlatban mégis elég precízen lehet irányítani.

Mennyire tud viszontagságos lenni a földre érkezés?

Ha nagyobb a szél, előfordulhat, hogy a kosár leérkezésekor nem stabilan a földön marad, hanem a szél viszi tovább a kupolát, ezért kicsit csúszunk a földön. Alaposan felkészítjük az utasokat, ilyen esetben hogyan álljanak, kapaszkodjanak, úgyhogy nincs ebből semmilyen probléma. Sőt, egyesek kifejezetten élvezik.

Volt egyszer két japán utasunk, egy kilencvenéves anya és a hetvenéves lánya, akik egy rázósabb érkezést fogtak ki. A pilóta aggódott, mit fognak szólni, de kacagtak és sikongattak örömükben.

Aki a földön, autón követ minket, annak néha kihívásokkal kell szembesülnie. Rádőlt egy fa az útra, mocsaras a terep, hasonlók. A jogszabály szerint a hőlégballonnal gyakorlatilag bárhol leszállhatunk, csak arra kell figyelnünk, hogy ne okozzunk kárt, vagy ha mégis keletkezne, megtérítsük. Ha egy földtulajdonos jelzi, hogy nála ne szálljunk le, azt természetesen tiszteletben tartjuk. És igyekszünk kerülni a lábon álló terményeket: egy napraforgóföld közepén leszállni nem ildomos. Stockholmban megesett – ott végeztem a ballonosképzésem egy részét, rengeteg erdő és víz van arrafelé, tehát kevés az ideális leszállóhely –, hogy egy családi ház kertjében landoltunk. A tulajdonosok nagyon kedvesek voltak, nem zavarta őket, hogy hívatlanul odacsöppentünk.

Veszélyes helyzetek adódtak már repülés közben?

Évente vizsgáztatjuk és felszállás előtt is mindig szigorúan átvizsgáljuk a ballont, az alkatrészeket, ezzel már ki lehet küszöbölni sok lehetséges hibát. És persze elemezzük a meteorológiai körülményeket. Így szinte nullára csökkenthető egy súlyosabb probléma esélye. A pilóták persze alaposan ki vannak képezve a vészhelyzetekre is. Harmincöt éve működik az egyesületünk, és nem volt még nagyobb gond.

Egy laikusnak egyszerre lehet félelmetes és lenyűgöző a ballonos repülés. Hogyan viselkednek az utasok az úton?

Mielőtt indulnánk, érezhető némi megszeppenés: az utasok egyszerre szembesülnek azzal, hogy most akkor tényleg felszállunk. Valakinek a repülés csupán egy kaland, másnak viszont igazi kihívás, akár azért, mert tériszonya van. Mi próbáljuk oldani a feszültséget, alaposan elmagyarázzuk, mi fog történni, és mint említettem, amennyire lehet, bevonjuk őket a ballon felállítása körüli teendőkbe is. Néhány perccel azután, hogy elemelkedünk a földtől, érdekes módon ellazulnak az izgulósabb utasok is. Meg vannak lepve, milyen békés, nyugodt a repülés. Csendesen suhanunk a levegőben.

Sokakat talán az tart vissza, hogy dülöngélősnek gondolják az utat.

Nincs mitől félniük. A hőlégballon stabil alkotmány, és nem repülünk olyan időben, amikor imbolyoghatna.

Ha ki kellene választania egy ballonos csúcsélményt, mi lenne az?

Mondok többet. Amikor elkezdtük újraéleszteni a csapatot, és több év kemény munka után lehetővé vált, hogy kimenjünk külföldi rendezvényekre, részt vettünk a legnagyobb európai ballontalálkozón Franciaországban. Volt egy alkalom, amikor egy közös repülőtérről szálltunk fel, és nagyon kicsi volt a szél. Több száz ballon egy kupacban szállt fel, és pár méterre a földtől együtt mozogtunk. Ez elképesztő élmény volt. Akárhová néztünk, csak ballonokat láttunk, átkiabáltunk egymásnak. Az Alpok felett repülni is különleges volt, hatalmas hegyek, szűk völgyek között navigálni. Itthon van időnk kinézni a leszállóhelyet, lassan leereszkedni, ott viszont a hegyek miatt nagyon magasan utazunk. Ha kinézünk leszállásra egy völgyet, igen gyorsan kell leereszkednünk, hogy a szél ne vigyen tovább egy másik hegy felé. Olyan sebességgel, amire itthon nincs példa. Gyönyörű a környezet, és nagy a kihívás.

Repülések százai után tartogat még egyáltalán izgalmakat a felszállás egy pilótának?

Minden út izgalmas. Minden repülés teljesen más, akkor is, ha a szokott környéken repülünk. Mások a körülmények, más az időegység, amiben repülsz. Mindig új szituációkra kell reagálnod, de közben csodálatos érzés is. Útközben folyamatosan arra figyelsz, hogy mit csinálsz, és ez már önmagában kikapcsol. Nem azon járatod az agyadat, hogy vettél-e kutyakaját, vagy megjött-e a villanyszámlád. Tényleg csak arra figyelsz, ami akkor történik.