„Fénylik, mint a Salamon töke” – hangzik a szólás. Felmerül a kérdés: ki az a Salamon, és miért fénylik a töke? Bármennyire is tetszetős lenne a válasz, hogy a több száz feleséggel rendelkező bibliai Salamon király testrészéről beszélünk, a nyelvészek szerint a szóláshasonlat nem innen származik. Az eredettörténet megértéséhez elég a 11. századig visszamennünk, amikor is a magyar trónért I. András király fia, Salamon, és unokatestvérei, a későbbi I. Géza és Szent László vetekedtek.
I. András királyunk eredetileg öccsére, Béla hercegre akarta hagyni a trónt, amikor azonban fiát, a még gyermek Salamont eljegyezték a német-római uralkodó lányával, Judittal, megváltoztatta akaratát. A németek elvárták, hogy fia örökölje a trónt, az idősödő uralkodó pedig a béke biztosítása végett engedett, és még életében megkoronázta Salamont. A legenda szerint a szélütés miatt gyengélkedő András magához hívatta testvérét, és megkérte, lépjen vissza a fia javára. A korona és a kard közül kellett választania Bélának, előbbi a királyságot, utóbbi pedig a hercegséget jelentette. Amennyiben a koronát választja, megölik, de ha lemond jussáról, és a kardért nyúl, élhet. A palota ajtajában álló Miklós, a kikiáltók ispánja hallotta, amint a tervet kieszelték, és figyelmeztette a herceget, aki így a kardot választotta. Béla ezt követően családjával együtt a lengyel udvarba menekült, ahová egykoron apjával, Vazullal, illetve testvéreivel száműzték. Nem maradt azonban sokáig, II. Boleszló király katonáival tért vissza az országba. András király a németekhez fordult segítségért, amit meg is kapott. A magyar urak többsége viszont Bélát támogatta, és vereséget mértek Andrásra, aki menekülés közben meghalt.
Béla megszerezte a koronát, de a németek az ifjú Salamont akarták hatalomra juttatni, és három esztendő után meg is indították hadaikat. A király Dömösre hívta össze az ország nagyjait, közben azonban szerencsétlen baleset áldozatává vált. Rászakadt a trónusa; súlyos sebesülései ellenére serege után vonult nyugatra, ám Dévény közelében elhalálozott. Ezt követően került trónra német segítséggel Salamon. Béla király fiai, Géza és László, néhai apjukhoz hasonlóan Lengyelországba menekültek, és Boleszló segédcsapataival tértek vissza. Salamon német katonái azonban ekkorra már elhagyták az országot, így a még mindig csupán tíz-tizenegy esztendős uralkodó és hívei az ország nyugati felébe szorultak. Végül tárgyalóasztalhoz ültek, és a hercegi cím biztosítása ellenében Béla fiai elismerték Salamon uralmát. Az elkövetkező években békében éltek egymással a hercegek és Salamon, közösen mentek hadjáratra, és együtt győzték le a betörő kunokat is. Ebből az időszakból származik az egyik legismertebb Szent László-legenda is, amikor egy magyar leányt ment meg az ekkor még herceg László egy kun vitéztől.
Még egy évtized sem telt el Salamon uralkodásából, amikor a Béla-fiakkal megromlott a viszonya. Bizánc ellen vezetett hadjáratot a király és a hercegek: Nándorfehérvárt vették ostrom alá. Géza kiváló bizánci kapcsolatokkal rendelkezett, illetve ismerte az erősséget védő Niképhorosz Botaneiatészt is, aki személyesen neki adta meg magát, a zsákmányát pedig nem volt hajlandó megosztani Salamonnal. Ezenfelül döntött a foglyok sorsáról is, hazaengedte őket, valamint tárgyalni kezdett a bizánci uralkodóval, és békét kötött. Ezekre a lépésekre természetesen nem volt felhatalmazása a hercegnek, Géza tudatosan lépte át több ízben is a hatásköreit, egyértelműen magára akarta haragítani Salamont, indokot akart szolgáltatni a belháborúra. A későbbi krónikák igyekeztek Gézát vétlennek beállítani, de a herceg egyértelműen a királyi hatalmat akarta megszerezni. Salamon válaszul először a királyi zsákmányból egyharmad helyett csak egynegyed részt juttatott unokatestvérének, később pedig elhatározta, megfosztja a dukátustól. A nyílt háborúra azonban még várni kellett. Egy évvel a nándorfehérvári ostrom után ismét a Balkánon vezetett hadjáratot a király, és vele tartott Géza is, László viszont elővigyázatosságból távol maradt. Az expedíció után egyértelműen látszott, a fegyveres konfliktus elkerülhetetlen, azonban egyik fél sem érezte elég erősnek magát a másik legyűréséhez, így az elkövetkező évet látszólagos békekötések jellemezték.
A helyzet akkor fordult meg, amikor Markward karantán őrgróf csapatai megjelentek az országban. Salamon a segítségükkel váratlan vereséget mért a felkészületlen Gézára a tiszántúli Kemejnél. A herceg szerencséjére nem sokkal ezután megérkezett testvére, morva segédcsapatokkal kiegészülve. Az erőviszonyok kiegyenlítődtek, és a mogyoródi csatában már a hercegek győzedelmeskedtek. Géza magához ragadta a hatalmat, azonban legitimitása gyenge lábakon állt, hiszen Salamon még élt, a német császár pedig betört az országba. A támadást a Béla-fiak visszaverték, de nem maradt erejük arra, hogy a Pozsony és Moson térségébe visszahúzódó Salamont teljesen legyűrjék.
Géza végül a bizánci császártól kapott koronát, és tárgyalásokba kezdett Salamonnal. Az alkudozások ideje alatt a hivatalosan ellenkirály Géza meghalt, és László örökölte meg a trónt. Később ő kötött egyezséget Salamonnal, aki lemondott hatalmáról, amennyiben királyhoz méltó körülmények között élhet. Az új uralkodó ebbe beleegyezett, azonban továbbra is tartott unokatestvérétől, így nem sokkal később összeesküvés vádjával elfogatta, és Visegrádon bezáratta.
Ezen a ponton térünk vissza a cikkünk elején említett szólásra, miszerint „fénylik, mint a Salamon töke”. A királyt a római kori alapokon épült, Sibrik-dombon álló ispáni várban tartották fogva. Az erődítés a következő századra elvesztette jelentőségét. A tatárjárást követően IV. Béla király igyekezett megerősíteni Visegrádot, ekkor húzták fel a ma Salamon-toronyként ismert épületet. A legenda szerint itt raboskodott a király, őrei pedig a torony összes ajtaját befalazták, az ablakokat pedig ökörhólyaggal takarták el. Hogy a rabot éjjel is lássák, az ablakokba töklámpásokat helyeztek. Ezek fénye messzire ellátszott, és a Dunán utazó hajósok számára is viszonyítási ponttá vált – olvasható Bárdosi Vilmos nyelvész Szólások, közmondások eredete – Frazeológiai etimológiai szótár című munkájában. A szóláshasonlat születésének idejét nehéz megállapítani, de egészen biztos, hogy nem középkori. A nép körében ugyan kialakulhatott volna az a kép a 13. században, hogy régebben a toronyban őrizték a királyt, hiszen az ispáni vár már nem állt. Ezzel azonban akad egy kis probléma, a Salamon-torony elnevezés újkori eredetű, a 19. század közepén használták először. Emellett azt is kizárhatjuk, hogy az ispáni vár ablakából világítottak a töklámpások, és csak a helyszín cserélődött ki a folklórban, mert a tökfélék Amerikából származnak, így Magyarországon legkorábban a 16. században jelenhetett meg a sütőtök vagy az óriástök. Amennyiben a szóláshasonlat valóban ebből a történetből nőtte ki magát, legkorábban a 19. században terjedhetett el, ám ez is csak feltételezés.
Ami Salamont illeti, élete nem rabságban ért véget. Lászlónak szabadon kellett engednie unokatestvérét, aki az országba többször is betörő besenyőktől kért segítséget. Támadásukat László visszaverte, így András király gyermeke nem tudott visszaülni a trónra. Egy Bizánc ellen vezetett rablóhadjárat alatt veszett nyoma, sokak szerint itt halt meg, de újabban felvetődött, hogy igaz lehet a legenda, mely szerint a bizánci kudarc után Salamon elvonultan, remeteként élt. Halála után a pólai székesegyházban oltáraként szolgáló római szarkofágba temették. Az elmélet még nem nyert megerősítést, és lehetséges, hogy soha nem is fog, mert nem biztos, hogy a csontokból értékelhető mintát lehet venni.
Kép forrása: visegrad.hu
