Nyári, téli, diák- esetleg úttörő-, valószínűleg Magyarországon sokunknak ezek a jelzők ugranak be, ha az olimpia szót meghalljuk. Ha a „szellemi” jelzőt tesszük elé, a legtöbben csak hümmögnénk, majd néhány másodperc töprengés után beugrana egy bátortalan megfejtés: aha, biztos a sakkozók vesznek részt rajta! 

A szellemi olimpia kifejezés azonban korántsem ezt takarja, hanem a nyári olimpiák egy régi, mára elfeledett kategóriáját. Pontosabban egy olyan versenykategóriát, amely ameddig csak létezett, egy furcsa „se veled, se nélküled” viszonyban állt a modern kori nyári olimpiák sportversenyeivel. Ismét olimpiai évet írunk, így időszerű visszatekinteni: hogyan zajlottak egykor a szellemi olimpiák megmérettetései.

Coubertin báró aranyat érő ötlete

A modern olimpiák atyja, Pierre de Coubertin báró nem csak az ősi, görög játékok fizikai versenyszámait kívánta feleleveníteni. A sportszámok mellett fontosnak tartotta, hogy az olimpia szellemisége a művészetekben is megjelenjen, és ezt a nyári játékok részévé kívánta tenni. 

A szellemi olimpia mint magyar fordítás ma már kicsit félrevezetőnek tűnik: valójában az egyes művészeti ágakban mérték össze tudásukat az indulók. Coubertin báró először 1906-ban vetette fel, hogy a nyári játékok programjában a művészeti alkotások versenye is helyet kapjon. Hangsúlyozta: az egyszerű sportversenyektől már az ókori Hellászban is az különböztette meg az olimpiát, hogy a sporttal kéz a kézben jártak a művészeti kiállítások.

Végül az 1912-es stockholmi olimpia programjában jelentek meg az első művészeti versenyszámok. A résztvevők január 15-étől március 1-jéig küldhették be alkotásaikat építészet, irodalom, zene, festészet és szobrászat kategóriákban. Az alkotásokat szakmai zsűri értékelte, az eredmények kihirdetésére a nyári játékok idején került sor, emellett a képzőművészeti alkotások számára kiállítást is rendeztek.

A végeredményt látva elmondhatjuk: Coubertin báró számára csakugyan aranyat érő ötlet volt a szellemi játékok életre hívása. Hiszen maga is aranyérmet nyert irodalmi kategóriában az Óda a sporthoz (Ode au Sport) című költeményével. Művét egyébként álnéven nevezte, Georges Hohrodot és Martin Eschbachot jelölte meg szerzőként.

Képlékenység követelmények

A művészeti megmérettetések egészen 1936-ig képezték a nyári játékok részét, ez idő alatt a versenyek keretei gyakran olimpiáról olimpiára változtak. Volt azonban néhány szabály, amely állandó maradt. 

Az alkotásoknak minden kategóriában a sporthoz kellett kapcsolódnia, így például a szobrok, festmények gyakran ábrázoltak küzdősportolókat, a zenei művek terén általában indulók szálltak ringbe, az építészetnél pedig újra és újra megjelentek a sportlétesítmények. További feltétel volt, hogy a pályázatra beküldött műveknek az olimpiai ciklusban, tehát a megelőző és az aktuális olimpia közötti időszakban kellett megszületniük. Az alkotásoknak az olimpiai évben egy megszabott időtartamban – általában késő tavasztól nyár közepéig – kellett beérkezniük, és korábban nem kerülhettek publikálásra.

E kikötések mellett a szellemi játékok keretei diplomatikusan fogalmazva képlékenyek voltak. Gyakran előfordult, hogy egy-egy kategóriában nem hirdették ki mindhárom érem nyertesét.

Nekünk, magyaroknak emlékezetes lehet Hajós Alfréd és Lauber Dezső az 1924-es olimpián szerzett ezüstje az építészet kategóriájában. E versenyszámban például nem hirdettek aranyérmest – kis túlzással Hajósék úgy lettek a legjobbak, hogy nem nyertek. 

És nem is ez volt a legkirívóbb eset: az 1928-as amszterdami olimpián a zenei művek egyes meghirdetett kategóriáiban egyáltalán nem hirdettek díjazottakat!

További instabilitást jelentett a kategóriák meghatározása. A már említett 1928-as játékok során például a lírai, drámai és epikai műveket külön díjazták, négy évvel később újra egyesítették őket egy irodalmi kategóriában, hogy aztán 1936-ban megint szétválasszák őket. 

A szellemi játékok tehát sok tekintetben egyáltalán nem a sportversenyek szabályai szerint működtek. Lényegében azért számolhatjuk őket az olimpiákhoz, mert sporttal kapcsolatos tevékenységet díjaztak itt is, ráadásul a nyári játékok idején, illetve mert az elnyerhető érmek azonosak voltak a sportversenyekéivel.

Ép magyar test… és szellem?

Sokat beszélünk arról, hogy hazánk méreteihez képest a legsikeresebb nemzetek közé tartozik a nyári játékok történetében. Sikereink pedig nemcsak a sport-, de a szellemi versenyek között is akadnak!

Sőt. A már említett Hajós Alfréd a két versenyző egyike az olimpiák történetében, akiket sport- és szellemi kategóriában is díjaztak. Igaz, ő nem aranyat nyert, mint a másik kiválóság, az amerikai Walter Winans, aki lövészetben és szobrászatban egyaránt a legjobb tudott lenni. 

Viszont kis hazánkból nem Hajós az egyetlen olyan polihisztor, aki mind a sportban, mind a művészetben kiemelkedőt alkotott a játékok történetében. Ma már talán kevésbé ismerjük Manno Miltiades nevét, pedig a századelőn kiemelkedő sportoló volt – például a hazai labdarúgó NB I. első gólkirályát tisztelhetjük személyében –, a Horthy-rendszer idején pedig grafikusként és szobrászként alkotott maradandót. Milti – ahogy a sportolótársak nevezték – az 1912-es olimpián részt vett az evezősök versenyén, bár nem nyert érmet. Húsz évvel később viszont a Los Angeles-i játékokon kárpótolta magát szobrászat kategóriában: Birkózás című műve egy ezüstöt ért. A Nemzeti Sportban egy anekdota („olimpiai mese”) is megörökítette az eseményt:

„– Nem kell elkeseredni, egy második helyünk már van!
 – Melyik?
 – Kérlek, Manno Miltiades második lett a szobrászatban!
 – Igen? Kisfaludi Stroblnak talán inrádulása volt?”

Az anekdota a maga rövidségében rávilágít arra is, hogy a szellemi olimpiákon általában nem a legkiválóbb művészek – mint amilyennek Kisfaludi Strobl Zsigmond számított hazánkban a szobrászat terén – legmagasabb minőségű alkotásai versengtek.

Mielőtt bárki azt hinné, hogy a művészetek terén legfeljebb ezüst juthatott hazánk indulóinak, meg kell emlékeznünk Mező Ferencről is. Az 1928-as amszterdami „olimpiászon” – ahogy a korban mondták – a sporttörténész az irodalmi versenyszámok epika kategóriájában aranyat nyert Az olimpiai játékok története című munkájával. 

A korszak viszonyai közt Mező alakja mindenképpen tanulságos példa: zsidó származása miatt nem volt könnyű számára a boldogulás, gimnáziumi tanárként is nehezen talált állást. A sajtó viszont győzelme hírére igyekezett az első világháborús érdemeit méltatni és nemzeti hősként bemutatni őt. 1947-ben egyébként Mező a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke lett.

Egy furcsa kapcsolat furcsa vége

Talán az olvasóban is motoszkál a kérdés: a szellemi megmérettetések eredményeit hogyan számoljuk bele az olimpiákba? Egyáltalán a játékok történetében megszerzett 183 magyar aranyérem között megtaláljuk Mező Ferencét is? A válasz az, hogy nem, és már a korszakban sem számolták bele ezeket az érmeket a hivatalos táblázatba.

Eleve nehéz lett volna: mivel a szellemi olimpiáknál engedélyezték azt, hogy különböző nemzetekből származó alkotók közös műveket adjanak be, nem lehetett meghatározni, hogy az esetlegesen elnyert díjat melyik országhoz számoljak. Hiszen egy érmet virtuálisan sem lehet kettévágni. Az is gyakorlat volt, hogy a győztesek nyakába a hivatalos olimpiai stadionban akasztották az érmet, mégis nehezen tudták e versenyszámokat integrálni.

A második világháború miatt elmaradt az 1940-es és 1944-es olimpia, utána pedig a szellemi megmérettetéseket nem támasztották fel újra. Hozzátéve: nem feltétlenül az érdeklődés hiánya okozta e versenyek törlését, az 1932-es Los Angeles-i olimpián például csaknem 400 000 látogató tekintette meg a kiállítást.

Nagyobb problémát jelentett a folyamatos vita arról, hogy a művészeti munkákat egyáltalán lehet-e a sportok szabványai szerint versenyeztetni, de az igazi aggodalmat az alkotások piacosítása okozta. Ez főként a képzőművészeti alkotásokra volt igaz, amiket rendszerint az olimpia idején állították ki a rendező város egy illusztris múzeumában. Az alkotók sokszor nem titkoltan azzal a céllal is érkeztek, hogy a kiállítások során műveikre vevőt találjanak. Az ezzel kapcsolatos aggodalmaknak az Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is hangot adott, Avery Brundage szerint ez a hozzáállás veszélyeztette az olimpiák szellemiségét.

A szellemi megmérettetések mint versenyszámok a második világháború után kikerültek az olimpia programjából. Ezzel együtt a mai napig szerveznek kiállításokat és kulturális eseményeket a játékok felvezetőjeként és kísérőeseményeként – sőt, használják a kulturális olimpia elnevezést is. 

Kiemelt kép: Budapest, 1959. november 17. Dr. Mező Ferenc olimpiai bajnok sporttörténetíró, irodalomtörténész a könyvtára előtt (MTI Fotó: Mikó László)