A fagylalt őse vélhetően Kínából származik, ott hóval vagy jéggel összekevert gyümölcsöket és tejet fogyasztottak már ötezer évvel ezelőtt. Európában az olaszok, a spanyolok, az angolok és a franciák körében terjedt el az 1600-as években, de akkoriban csak a királyi udvarokban, kiváltságosok ízlelgették kivételes alkalmakkor. 

Hazánkba jó eséllyel osztrák közvetítéssel került. Simai Kristóf Némely étkek készítési módja című, Körmöcbányán 1795-ben kiadott szakácskönyvében már több mint tízféle fagylaltreceptet olvashatunk. A Fortepan bázisában az egyik legkorábbi fagylaltos kép 1915-ből származik, a soproni várkerületben készült. A hosszú szoknyás, fejkendős, kisebb-nagyobb csomagokkal felszerelkezett asszonyok között egy gyerek áll a fagylaltárus előtt, vélhetőleg a maga gombócára várva. Hiába tudjuk, hogy a világégés időszakában járunk, a soproni fotó kedvesebb, melegebb képet mutat – csupán mindennapi emberek várakoznak valamire, amit szeretnek.

Hasonlóan érdekes korképet fest, de merőben más világról árulkodik egy 1949-es, vélhetően május 1-jei felvonuláson készült fotó. Tömegből mosolyog ránk egy fiatal, ondolált hajú asszony, kezében fagylalt – ezt látva hirtelen majdnem elhisszük, hogy jól fésült, szép emberek ideje volt ez. A Lenin-plakátok aztán visszarántanak a földre, éles kontrasztot érzünk az olvadó édesség és az egyre keményedő diktatúra közt. A háttérben feltűnő tábla felirata biztosít bennünket, hogy hazánkban készülhetett a kép, de a pontos helyszínről nincs tudomásunk.

1965-ben már a szocializmus enyhülő időszakát éljük, az ez évi fotók a fagylaltadag hatósági ellenőrzéséről készültek. Későbbi, a Budapesti Kereskedelmi Felügyelőség élelmiszer-kereskedelmi és vendéglátóipari vizsgálatainak 1971-es összefoglalójából kiolvasható, hogy ekkoriban rendszeresek voltak az ilyen vizsgálatok, és úgy vélték, a tömeggyártott fagylaltok minősége javul. 1970-ben 166 fagylalton végeztek minőségvizsgálatot, ebből 31-nél (közel húsz százalék!) találtak problémát. Arra jut a vizsgálat írója, hogy a próbagyártások során megfelelő fagylaltok készülnek, de a tömeggyártásban nem figyelnek eléggé a részletekre, így a vásárlókhoz jutó termék silányabb lesz. Ugyanitt így írnak: „tapasztalataink szerint a magánszektorban gyártott fagylaltok az államihoz képest kedvezőtlenebb minőségi mutatói ellenére közkedveltebbek, mely az egyedi ízre és aromára való törekvésre vezethető vissza”.

A fagylaltok és jégkrémek sorában kuriózumként találunk a jégrakétára, másnéven eszkimó fagylaltra. Ez valamilyen „fagylaltalapú, jégkásával dúsítptt, stabilizáló szárazanyagot tartalmazó jégkrémféleség volt” a Stühmer weboldalán található leírás szerint. Kutatásuk alapján az ötvenes és a hetvenes évek között a pálcikás jégkrém szinonimája volt e kifejezés, és a terméket magát országszerte több helyen gyártották, árulták. A fővárosban jégrakéta-automata is állt, ennek működéséről tanúskodik a lentebb közölt, 1970-es fotó.

Mennyi az annyi? Napjainkban 5-600 forint gombóconként – vagy ahogy a keleti országrészben mondják: gömbönként. De nem volt ez mindig így, ahogy szeretik is ezt emlegetni az idősebb generáció tagjai. A mai huszonöt-harminc évesek a száz- és kétszáz forintos fagylaltokra emlékezhetnek, de a hatvanas években születettek az egy számjegyű, egy-öt forintos fagyikat is visszasírhatják. Ki tudja, lehet, hogy a hatszáz forintos fagyi emléke is álomszerű lesz negyven év múlva – mert fagyi biztosan lesz akkor is!

Fotók forrása: Fortepan