A változás, ami a huszadik század közepén gyökeresen alakította át az emberek életét, tudatosan minden bizonnyal megragadhatatlan lett volna. Visszatekintve érjük csak tetten, véletlenül, fotóarchívumokat bújva, egy-egy ismeretlen névre rábukkanva, rákeresve. Sziklai Dezsőről, a Magyar Távirati Iroda 1910-es születésű, 1997-ben elhunyt fényképészéről nem sok mindent jegyeztek fel a lexikonok. „A maga korában alig akadt nála nagyobb technikai tudású fényképész. Műszaki felvételek, épületfotók, a korra jellemző zsánerképek maradtak utána” – olvasható egy helyütt. Szakmai folyóiratokban közölt cikkeket, könyvet is írt a fényképezés technikai fortélyairól. Közben pedig az MTI kötelékében, a sajtófotózás felől mindinkább az alkalmazott fotóművészet felé fordulva, az ötvenes-hatvanas évek fantasztikus kordokumentumait készítette el. Sziklai a kommunista társadalom átformálódásának, a sokat emlegetett kádári kompromisszum valóságának jelentős megörökítője volt, és nem csupán megörökítője: az MTI többi műtermi fotósával, a nyugatias allűröket imitáló állami marketing más szereplőivel együtt aktívan részt vett az „életszínvonal-politika” Magyarországának vizuális megalkotásában.
Budapest, 1961. február 10. Martinászok az elkészült öntvényekre felügyelnek a Csepel Vas- és Fémművek martinüzemében
Jó kérdés, mit reklámoztak voltaképpen a fényképei: a magyar ipar kiválóbbnál kiválóbb termékeit vagy magát a liberalizálódó rendszert. A fogyasztási cikkek Sziklai fotóin átterjesztik elragadó csillogásukat és simaságukat környezetükre, s rajta keresztül – könnyű továbbgondolni – az egész társadalomra; a modern élet urbánus-laza, erkölcsileg kissé szabados gráciája lengi be a retró szobabelsőket, ernyeszti el a véres történelmi sorsfordulókat szerencsésen túlvészelő hölgyeket és urakat. Ebben a tekintetben Sziklai épp úgy politikai megbízatást látott el, amikor a hatvanas években sorban gyártotta – jelentős részben a külföldi piacokat célzó – reklámfelvételeit, mint amikor még a Rákosi-érában vidékre kiküldött sajtófotósként klasszikus kommunista életképeket készített. Fotóriporteri tevékenységét egyébként a műtermi fényképezéssel párhuzamosan folytatta: érdekes látni, ahogyan felvételein egybeér a reklámok és a társadalmi haladást illusztráló sajtófotók esztétikája.
Sziklai egyike azoknak a szakembereknek, akik bevezették a magyar vizuális kultúrába a „dolgokat” mint igéző fogyasztási kultusztárgyakat. Les choses, ez volt a francia Georges Perec 1965-ben megjelent, a konzumerizmuson élcelődő kisregényének a címe is. A váltás, ami nálunk a kádári alku jegyében élhetőbb anyagi körülményeket teremtett – mutatis mutandis – ekkortájt nyugaton is végbement, s talán nem kevésbé volt alku. A második világháború végleg elmosta a hagyományos osztálykülönbségeket, a felpörgő gazdaság s a technikai újítások széles tömegeknek nyújtottak addig soha nem látott jólétet. A nukleáris háború fel-felvillanó réme dacára egyre jobban körvonalazódott a materiális gyarapodás nagy ígérete: a történelmet előrehajtó nagy eszmék beváltása fogyasztási cikkekre. „Máskor viszont úgy érezték, hogy nem bírják tovább. Verekedni akarnak, verekedni és győzni. Harcolni: meghódítani a boldogságot. De hát hogyan harcoljanak? Ki ellen? Különös, idegen, csillogó világban éltek, a merkantil civilizáció tündöklő világában, a bőség börtöneiben, a boldogság káprázatos kelepcéiben. […] Jérôme-nak és Sylvie-nek eszébe sem jutott, hogy Chesterfield-díványokért is küzdhetnének. Pedig ez lett volna az a jelszó, amely legkönnyebben mozgósíthatta volna őket” – írja regényében Perec. Nézzük csak meg jobban Sziklai Dezső fotóit, olvassuk ki belőlük a tételt, miszerint a modern gazdasági viszonyok között a termelésről a fogyasztásra helyeződik át a hangsúly. A Sztálinvárost a semmiből felhúzó építőmunkások, a bányagépgyártók, a „felsőbőrök rugalmasságának mérési módjait” szemléltető mérnök asszonyok mindennapi heroizmusa (amit ő egyébként dicséretesen józanul, emberi ízléssel – és persze az egész életművét jellemző kifogástalan kompozíciós érzékkel – vitt képre) átadja helyét a mindennapok normalitásának, üzembiztos működésének, aminek a fogyasztó mosolygós elégedettsége a legfőbb mércéje. Sziklai 1952-ben még az Ózdi Kohászati Üzemek szorgos iparostanulóit kapta lencsevégre, 1968-os képén már vetített gyári háttér előtt „kohászt alakító modell” reklámozza vigyorogva „az exportra szánt tejet”.
Budapest, 1952. szeptember 1. Varga István, a Duclos Bányagépgyár vezérigazgatója és Simonovits István, a gyár műszaki igazgatóhelyettese a Sivar, azaz Simonovits–Varga-féle kaparószalag gyártásáról beszélnek a Vörös Csillag Traktorgyár Kemény brigádjának tagjaival, akik a szeptember 7-én megrendezendő bányásznap megünneplésére készülnek
1958. október 8. Kalocsai népviseletbe öltözött nők fűszerpaprika-füzéreket készítenek
Budapest, 1968. október 4. Kohászt alakító modell reklámozza az exportra szánt tejet
Royal szálló, 1961
1961. október 17. Kaszát nézeget egy férfi egy háztartási cikkeket árusító üzletben a Ferunion Műszaki Külkereskedelmi Vállalatnak készült reklámfotón
Budapest, 1961. június 19. Esti hangverseny a Halászbástyán
Budapest, 1962. március 1. A modell egy elektromos kézi vasalókészüléket reklámoz a Transelektro Külkereskedelmi Vállalat megrendelésére készült fényképen
Budapest, 1962. január 13. Padlókefélő gépet reklámozó fénykép a Transelektro Külkereskedelmi Vállalat megrendelésére
„Minden olyan téma érdekel, amelynél az élményt módomban áll tudatosan képpé alakítani, megalkotni. Úgy vélem, hogy ilyen szigorú mérce ellenére, a legváltozatosabb témáknál is meg lehet ezeket a feltételeket teremteni. E feltételek megteremtése és nem a technikai megvalósítás az igazi probléma. Előidézni – esetleg kivárni – azt és úgy, ahogyan elképzeltük, és nem megelégedni azzal, ami éppen van. Ismerni és létrehozni a tipikust, minden nehézség ellenére: ez a tudatos alkotás egyik lényeges eleme. Minden más művészetnél az alkotó az élményt a legteljesebben a saját akarata szerint alakíthatja. A fotós csakis azt fényképezheti, ami a valóságban úgy van meg, ahogyan azt megálmodta. Költészetet vinni az élő valóságba, megeleveníteni az elképzeléseket – ezek a problémák foglalkoztatnak.” (Interjú Sziklai Dezsővel. Fotó, 1962)
Budapest, 1958. január 5. Újévi zsánerkép
1953. március 26. A reklámfotón felnőtt és gyermek modellek hűtőszekrényben tárolt húskészítményeket vásárolnak a Műszaki, Irodai és Közszükségleti Cikkeket Gyártó és Javító Kisipari Termelőszövetkezet berendezéséből egy élelmiszerüzletben
Budapest, 1967. március 3. Albertini János manöken divatos pizsamában pózol a műtermi felvételen
Budapest, 1960. július 21. Danuvia motorkerékpárt reklámoz egy manöken a margitszigeti halastónál
Ózd, 1952. december 21. Eszenyi Géza az olvasztókemence karbantartását irányítja az acélműben
Budapest, 1967. május 30. A modell divatharisnyát mutat be
Budapest, 1962. március 21. Modellek reklámozzák az Illatszer és Kozmetikai Vállalat ajakrúzsát a műtermi fotón
1966. július 14. Modellek a Videoton Rádió és Televízió Gyár egybeépített rádiós-lemezjátszós zeneszekrényét reklámozzák egy lakásban készült felvételen
Az az újszerű dologiasság, amit Sziklai megjelenít, kétségtelenül megalapozása volt a mai fogyasztói életmódnak. Mégis nosztalgiát kelt, talán mert sokkal nagyobb műgonddal és fantáziával láttatja a dolgok által szentesített jólétet, mint amihez később hozzászoktunk; annyi energiát feccölt egy-egy zsánerkép megalkotásába, amennyire feltehetően nem is lett volna szükség. A marketing manapság – kevés kivétellel – vizuális egyneműséget és középszerűséget takar (és akkor még nem említettük azt, ami végleg banálissá alacsonyítja a tárgyi kultúrát: az influenszerek haulvideóit). A Sziklai Dezső által celluloidra költött televíziót, táskarádiót, motorkerékpárt, egyebet megvizsgálva viszont érteni véljük Nemes Nagy Ágnes verssorát: „Mert fény van minden tárgy fölött”.
Két hungarikum, a tárogató és a cimbalom különleges találkozása áll a középpontban Erdő Zoltán, Lisztes Jenő és az Anima Musicae közös koncertjén, amelyet a zene világnapja alkalmából tartanak október 1-jén a Pesti Vigadóban.
Három különleges, tematikájában és stílusában is teljesen eltérő rövidfilm a Filmio kínálatában, az egyik közülük Oscar-jelölést is kapott.
A filmek közül kettő érdekes párhuzamba állítható a mozikban látható Árvával. Volt olyan rendező, aki humorral, mások drámával vagy éppen thrilleri feszültséggel dolgozták fel a szabadságharcot és a forradalom leverésének pusztító társadalmi hatásait.
Festmények, szobrok, szárnyas oltárok, régészeti leletek, érmék otthona. Közel hetven éve alapították legnagyobb közgyűjteményünket.
A monumentális lelőhelyen egy közel 200 méter átmérőjű, rejtélyes körárkot is találtak.
Szegeden született, Londonon át jutott el a legmesésebb keletig, Indiáig. Királyok, maharadzsák, világhírű múzeumok vásároltak tőle. Dolgozott Cartier-val, és nagyvonalúan támogatta a magyar közgyűjteményeket. Sikertörténet a 20. század első feléből.
