Acsai Roland új kötetét izgalmas hullámzás jellemzi. Ez tetten érhető abban, ahogy a kozmikussá tágított optika a néhány sorra redukált versekben megelevenedik („Az alga ritmusát az a látomás / megírja: programozza újra. / Programozása az istenérve” [Az alga ritmusa]), máskor pedig hosszan, de egyetlen kinagyított képre fókuszál a megszólaló, például Tandori Dezső házára a Bölcsészkar című versben. Abban is megmutatkozik ez a hullámzás, ahogy egy-egy élményt bárkivel megtörténhetővé állítanak be a versek („Az az illető, / aki a lovat vezeti, felnéz rá egy kis idő múlva, // és megkérdezi, hogy »Nem félsz, öcsém?« Nem, ő / nem fél, ezt mondja, nem is tudna mást felelni. / Ez az első emléke valakinek” [Az első emlék]), máskor viszont érezhetően saját emlékeket rögzítenek („De most tényleg, / mit akarok ’91-től, és a / ceglédi diszkótól?” [Ott van és nincs ott]). És végül abban is, ahogy a természeti és az életképeket egymásba játssza, mint arról a kötet nyitó- és záróverse tanúskodik; egyrészt a tájból folyton kirajzol egy emberi alakot – mint ahogy például Győrffy Ákos költészete szokta –, aki lehet a megszólaló, egy hozzátartozója vagy akárki más is, bármelyikünk, másrészt pedig a természet részévé írja át az embert („Odament ki két / ember, vagyis mi, apja meg lánya […] // Két falevél” [Repülés az őszben]). A Góré hullámzásához hozzájárul maga a cím is, annak jelentésbeli bizonytalansága: a borító alapján arra gondolnánk, hogy ’vezér’ vagy ’főnök’ értelemben fog szerepelni, de a kötetcímadó versben a kukoricaszárító épületre vonatkozik.
Acsai Roland (Cegléd, 1975) Radnóti-, Zelk Zoltán- és Bárka-díjas költő, író, műfordító. Volt az Új Forrás gyerekirodalmi rovatának és az Üveghegy gyerekirodalmi magazinnak is szerkesztője. Valamennyi művére jellemző a természetszeretet, eddigi életművéről Halmai Tamás írt monográfiát. Főbb művei: Természetes ellenség (2003), Alagútnapok (2005), Szellemkócsagok (2017), Mi dalol a madárban (2021)
A könyv öt ciklusából a második az első tömörebb és azt megmagyarázó párjául szolgál; ez a két rész teszi ki a Góré nagyjából háromnegyedét. Majd a harmadik és a negyedik egység személyesebbé formálja az emlékeket (például a Zuglóról és Abonyról szóló versekkel), az utolsó pedig a második ciklus tömörebb formáit alkalmazva a személyes élmények konkrétsága helyett a növények, a madarak, a víz és a föld szimbolikájának segítségével meditál a kötet fő témáiról: a változásról, a múlt hozzáférhetetlenségéről és az emlékezetnek nem a múlt visszanyerése, hanem a múlt megteremtése érdekében végzett munkájáról. Acsai ebben a könyvben is a lassan védjegyévé váló tercinákból, háromsoros egységekből építkezik, melyek feltűnő változatosságot mutatnak például a rímelés tekintetében: van, amikor egy egész vers rímelését megoldja az a és b sorok páros és keresztrímes viszonyba állításával, sőt még belső rímekkel is tarkítja őket (Ha ez emelet már jó magas). Ez azonban nem teszi csilingelővé a verseket, a negyedik, Az ütemhangsúlyos verselés feltámasztása című ciklus inkább Arany János költeményeit idézheti fel, s a második és az utolsó egység darabjai is annyiban nevezhetők csengő-bongóknak, ahogy egy szélharang: ott ugyanis a rímek felerősítik a távol-keleties, meditatív, szemlélődő vonulatot, a haikukra vagy még inkább a koreai szidzso versformára jellemző tömörséget, ami miatt a szavak közötti réseket a befogadónak kell kipótolnia: „Nincs vele. Sem veled. Önmagában // teljes. Magányosabb. Belehull. Zenél / a tolla. Némaság. Alagút tovább” (Már van).
Említettem, hogy az első és a második ciklus szoros kapcsolatban állnak egymással, ugyanúgy összeölelkeznek, mint az emlékezett múlt és az emlékező jelen a versekben. Vagy úgy, ahogy az egymást követő darabok koszorúba rendeződnek a cikluson belül, mint például a csigaház motívumán, illetve a záró- és kezdősorok megegyezésén keresztül az Éti, A tejút helyén és a Vödrökben a kutak, vagy a hulló levelek révén a Repülés az őszben és a Két kamera. Acsai azzal is játszik, hogy egy látszólag személyes emléket általánossá tágít az első ciklusban (családikalendárium-szerű képekkel is operál, mint a nagybácsiról szóló Egy napon), hogy aztán a legkisebb nyelvi elemeire lebontva azt, az énre, a tere és az őre, a második ciklusban már magát a felidézés lehetőségfeltételeit tematizálja. A Góré szép megoldása, hogy az én, a te és az ő nemcsak egymáshoz, de saját magukhoz képest is változó pozíciókban jelennek meg, vagyis több te is létezik egyszerre, de nem ugyanabban az időben: „November égne gyertyafényben. / Mécse a régi te régi énje” (A régi te), illetve „Addigra eljön ő is érte. / Már aki. Még ami. Csak te és te” (Te és te). Ugyanígy megkettőződik az én is, így alakulva tevé vagy ővé az időbeli távlatban. Ennélfogva, hogy „az időnk egy ideig közös” (Ha ez emelet már jó magas), vissza-visszatérő kijelentésként nem pusztán a másikkal együtt elmulasztott időre reflektál, hanem, mint például Oravecz Imre 1972. szeptember című kötete, a saját magától való eltávolodásra, a múltbéli én jelenbéli tevé vagy ővé válására is rámutat. Az énidő a Góréban így válik többértelművé: egyrészt a fiatalság gondtalanságának elvesztését jelzi az apává válással, a gyerekkori élmények újra megélhetetlenségét a helyszínek és körülmények megváltozása miatt; másrészt annak vágyát is magában hordozza, hogy a megszólaló megtalálja a választ arra, mi lehetett akkor és mi lehet még most is az én ideje.
Acsai Roland: Góré. Napkút, 2022
Szabó András és Költő Magdolna több mint húsz éve vadászik szenvedéllyel Egry-képekre, a nyolcvandarabos kollekció közel kétharmada, köztük több fő mű, most június 21-ig Balatonfüreden is bemutatkozik.
Lehet-e egyszerre esendő és érvényes egy festészet?
Ráczné Kalányos Gyöngyi képei nem technikai tudásukkal, hanem őszinteségükkel ragadják meg a nézőt a Nemzetközi Roma Nap alkalmából rendezett kiállításon.
Budapestről rózsaszín lányregénybe illő körülmények között került Athénba Zerkovitz Szidónia, de ennek a lányregénynek igencsak zordan alakult a befejezése. Bécsbe költözvén aztán erotikus versek szerzőjeként és a női emancipáció harcosaként vált ismertté.
1958-ban nagy sikert aratott a londoni Piccadilly Színházban a neves drámaíró, Robert Ardrey darabja, a Rajk házaspár történetét és Kádár János árulását bemutató Shadow of Heroes. Az előadást a magyar pártsajtó provokációnak ítélte, de néhány nappal a premier után szabadon engedték Rajk Júliát és kisfiát.
Vajda János Találkozások című verses regényének démoni nőalakját irodalomtörténeti konszenzus szerint Zerkovitz Szidónia ihlette. A csehországi zsidó családban született lány Budapesten próbált szerencsét, s bár a nyelvünket csak itt tanulta meg, magyar irodalomtörténetet és verseket írt – hogy aztán egy görög herceggel kössön botrányosan véget érő házasságot.
Jász Attila a kortárs magyar irodalom karakteres alakja: költő, szerkesztő, esszéíró. Évtizedek óta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk alább. Többször beszélgettünk már interjúformában is, ez alkalommal a baji szőlőhegyen álló házának hátsó teraszán ültünk le egy pohár somlói borral, hogy a mediterrán világról, a tengerről és az utazás misztériumáról merengjünk.
